Tokió

A néhai halászfaluból nőtte ki magát a Shogun Birodalom központjává Tokió, amely mára már nem csupán Japán szíve, hanem a világ egyik legnagyobb pénzügyi központja. Mikor meglátogatjuk ezt a hatalmas metropoliszt, nehéz elhinni, hogy a várost a földrengések már kétszer porig rombolták.

Tokiónak több sajátos jellegű kerülete van, melyekben ajánlatos legalább 3 napot eltölteni. Annak ellenére, hogy sokan kizárólag üzleti okokból látogatnak a fővárosba, Tokió rengeteg lehetőséget kínál a szórakozni, vásárolni vagy művelődni vágyóknak.

Legegyszerűbben tömegközlekedési eszközökkel járhatjuk be a várost, mivel ezek pontosak és velük a város bármelyik pontja könnyen elérhető. 

A város egyik fénypontja a Császári Palota, a valamikori Edo Kastély, amelyet körülvesz egy, az évszázadok alatt pompájából mit sem vesztett belső árokrendszer. Ezt a Tokugawa sógunok építették fel egykor, amely korában állítólag a világ legnagyobb erődítménye volt. Faragott kapuk és őrtornyok által szegélyezett területek üdvözlik a belépőket. A főbejáratot az elegáns Nijubashi (Kettős Híd) követi, mely különleges alkamakkor nyitva áll a nagyközönség előtt is. A császári hatalom visszaállítása után 1888-ban építették az első palotát, de ezt a II. világháború alatt az amerikai bombák lerombolták. A jelenlegi császári palota 1968-ban készült el teljesen.
A Higashi Gyoen (Keleti Kert) az a hely, ahol az eredeti Vártorony állt valamikor. A kert elbűvöl mindenkit színpompás virágaival és csodálatos környezetet biztosít a pihenéshez, kikapcsolódáshoz.
Ginza városrész innen mindössze 10 percre található, mely az egyik legelelegánsabb bevásárló negyed, neonfényben úszó utcái szinte csalogatnak a vásárlásra. Ebben a kerületben található a híres Kabukiza Színház is.

A nyüzsgő, neontól fénylő kerületektől távolabb található a szellős Ueno kerület, ahol a híres Ueno parkot, a város legnagyobb parkját tekinthetjük meg. Amint a cseresznyefák virágzásnak indulnak kora áprilisban, a park egy földi paradicsommá alakul át. A rózsaszín árnyalatainak játéka számos turistát, főként szerelmes párokat vonz ebbe a gyönyörű parkba, mely szépsége mellett kulturális illetve művészeti központtá nőtte ki magát.
Az Ueno Park környékén sok kulturális emlékhely, és múzeum található. Itt van a Tokiói Állatkert is, ahol akár pandákat is láthatunk. Ueno mellett fedezhető fel az egykori feketepiac központja, az Ameyoko, itt minden kapható az utcán árult ínyencségektől kezdve egészen a gyémánt nyakékekig. A park északi részén, a temető közelében van Shitamachi, amely Tokió békés hangulatot árasztó óvárosi negyede

Tokió nyugati részén vannak Asakusa és Nakamise utcái, ahol kis souvenireket és kézzel készített, minőségi termékeket vásárolhatunk. A Tokió történelme iránt mélyebben érdeklődő utasainknak feltétlenül ajánljuk az Asakusa negyedet. Az utcák végén egy vörösre festett, rizspapírból készült lámpa jelzi, hogy megérkeztünk a híres Asakusa Kannon templomhoz, a szentélyben egyedi ajándékokat is fellelhetünk
Az Ueno parktól kicsit délebbre található a műszaki cikkek paradicsomának tartott Akihabara, ahol szinte bármilyen elektronikus termék megkapható. Az óriási választék nap, mint nap tízezreket csalogat a kerületbe.

A Meiji templom, Japán egyik legfontosabb sintóista szentélye, hatalmas tajvani ciprusból készült kapujával (torii), amelyet Meiji császárnak építettek 1920-ban, oázisként emelkedik ki a modern tervezésű épületek közül. Gyönyörű képviselője a természetes és egyszerű Sintó építészetnek, amely a Meiji korszakban reneszánszát élte.

Tokió központjában található Roppongi, a diszkók, éttermek és éjszakai klubok negyede. Shinjuku, a város felkapottabb nyugati részén található, ez a városrész szórakozóhelyeiről, éjszakai mulatóiról, színes kínálatot nyújtó boltjairól híres.
A zajos városrész elhagyása utána felüdülést nyújt egy séta a Shinjuku Gyoen Nemzeti Parkban. A közelben fekvő Hatsudai városrészben az operarajongók fedezhetik fel a káprázatos darabokat kínáló tokiói Opera impozáns épületegyüttesét.

Fiatalok által kedvelt szórakoztató és bevásárlónegyed Shibuya, Harajuku és Aoyama. A fiatalok kultúrájának fejlődését a Shibuya negyedben számos jel őrzi. Ennek legékesebb bizonyítéka a nemzetközi művészetek és divat iránti egyre növekvő érdeklődés. Különös élményt nyújt egy kávé mellől figyelni a fiatalok színes kavalkádját.

Tokió partján fekszik a város legfrekventáltabb helye, Szivárvány Város, ahol a legnagyobb szórakoztató parkok és bevásárlónegyedek követik egymást. A Joypolis vidámparkban álló óriáskerék különösen kedvelt a fiatal párok körében, napnyugta után lélegzetelállító kilátással Tokióra. 
 

">
Utazási ajánlatok
1 napos séta Osakaban N150
Osaka, 1 nap
alapár 32.780,-
„Yanaka séta” a tokiói belvárosban A220
Tokyo, 1 nap
alapár 7.700,-
Sunrise Szumó Túra & Chanko Vacsora F560
Tokyo, 1 nap
alapár 28.980,-
Canyoning / Rafting túra - Extrém sport Japánban F650
Tokyo, 1 nap
alapár 48.180,-
Egy éjjel Tokióban A160
Tokyo, 1 nap
alapár 14.300,-
Tokió Maraton 2010
Tokyo, 6 nap
alapár 197.500,-
Kiotói gésa est
Kyoto, 1 nap
alapár 23.625,-
Kiotó és Nara 1 napban N110
Nara, 1 nap
alapár 27.720,-
Kiotó délelőtt N270
Kyoto, 1 nap
alapár 12.320,-
Dinamikus Tokió - Tokiói városnézés A100
Tokyo, 1 nap
alapár 31.200,-
| 1051 Budapest Bajcsy-Zsilinszky út 12. | Tel: +36 1 486-80-07 | japan@nts-hun.com | www.japanspecialista.hu | Eng: R01714/1998/1999
web: Travelmarket Interactive