Nara: az óriás Buddha és a szent őzek

A következőkben Szebellédi Tamás japán szakos hallgató japán útjának leírását folytatjuk. Ez a harmadik rész, amelyben Japán első fővárosába, az ősi emlékekkel teli Narába kalauzol el minket Tamás. Jó olvasgatást kívánunk!

Nikkó után a következő állomás a programunkban Nara volt, egyben az első olyan helyszín is utunk során, ami már olyan messze esett Tokiótól, hogy esélyünk sem volt egyetlen napon belül megjárni az utat oda és vissza. Kezdetét vette hát egy olyan 5 napos intenzív utazgatás az országon belül, melynek során minden egyes nap egyre messzebb és messzebb utaztunk a fővárostól, miközben minden éjszaka más és más szállásokon szálltunk meg. Ennek az „utazás az utazásban” programnak volt az első állomása Nara, mely az ország középső területén, a Kansai-régióban található. Nem egy nagy város, tulajdonképpen olyan aprócska, hogy egy nap alatt akár gyalog is be lehet járni az egészet, ám ami méretben hiányzik belőle, azt rengeteg különlegességgel pótolja. Nara ugyanis a legek városa: ő mondhatja magáénak ugyanis Japán legelső igazi fővárosának a címét (710-től 784-ig -egy rövid, de annál mozgalmasabb időszak a japán történelemben), valamint itt található a világ legnagyobb faépülete, ami egyben a világ egyik legnagyobb épülete is! Utóbbi ad otthont a világ legnagyobb bronzszobrának, valamint a város délnyugati részén helyezkednek a világ legöregebb máig fennmaradt faépületei is.

A sok legen kívül akad itt azért más érdekesség is: a város igen jelentős részét kitevő Nara Park szinte teljes területén szelíd őzek és szarvasok mászkálnak szabadon, melyeket aztán lehet etetni, sőt, annyira hozzá vannak szokva a turistákhoz, hogy az okosabbak még a meghajlást is viszonozzák! 🙂

Buddhista szerzetes alamizsnás tállal a narai állomás közelében. Kortalan jelenet.

A délelőtti órákban, miután megérkeztünk, az első hely, amelyet meglátogattunk az állomáshoz leginkább közel eső Kofukuji templom volt. A templomot a Fujiwarák, Japán egykor legbefolyásosabb családja építtette, abban az időben amikor Nara fővárossá vált, tehát a templom és a hozzá tartozó kb. 150 építmény olyan 1300 éves. Legfőbb látványossága egy 50 méter magas, ötrészes pagoda, amely a második legmagasabb Japánban, valamint Nara egyik fő jelképe, az óriás Buddha.
Bevallom, bár történelmi jelentősége valóban nagy, amikor ideértünk mégsem ez kötött le bennünket, hanem a már fentebb is említett őzek/szarvasok, amelyek már itt jelen voltak, sőt elárasztották a templom egész területét. Kint jártunkkor éppen több japán iskoláscsoport is a helyszínen tartózkodott, így aztán tanúi voltunk rengeteg mulatságos és aranyos jelenetnek, főleg amikor a kajára éhes állatok üldözőbe vettek egy-egy gyanútlan iskolás lányt, akik ijedtükben sikítozva menekülni kezdtek előlük 🙂 Egy ilyen esetnek a végét sikerült megörökíteni, egyébként meg ilyenek a szarvasok:

És itt van egy egyperces magáról a templomról (nem az enyém, de központi térről körbenézve tényleg ezt látja az ember):

Itt kibámészkodva magunkat az innen mindössze 5 perc sétányira álló híres Todaiji felé vettük az irányt (mondom, kicsi a hely), mely kétség kívül Japán egyik leghíresebb és történelmileg legfontosabb temploma, így Nara fő jelképe. 752-ben építették azzal a céllal, hogy majd ez lesz a Japánban található minden buddhista templomok főtemploma, ez sikerült is, olyannyira, hogy a fővárost el kellett költöztetni innen Nagaokába 784-ben, mert a templom már hatalmas befolyással bírt a kormány ügyeire, amit persze akkoriban rengeteg befolyásos ember nem nézett jó szemmel. A templom fő látványossága a Daibutsuden, azaz a „Nagy Buddha Csarnoka”, méreteiről talán sokat elmond az az adat, hogy még jelenleg is a világ leghatalmasabb fából készült épülete, pedig egy 1692-es tűzesetet követően az egyharmadára csökkent az épület teljes mérete.

A Daibutsuden. A méretei megértéséhez vegyük szemügyre az előtte álló embersorokat, bár még ez sem adja vissza azt a grandiózusságot, amit az ember közvetlenül a bejáratánál állva érez.

A templom elejétől a Daibutsudenhez vezető kb. 500 méteres, igen széles út egyébként végig nagyon hangulatos. A templom turisztikai fontosságából adódóan mindig igen zsúfolt, főleg iskoláscsoportokat látni itt nagyobb számban (akik minket, külföldieket meglátva, állandóan széles vigyorral hellóztak meg integettek, nem ritkán akár 30-40-en is együtt, ami mindig kedves mosolyt csalt az arcomra, és én is hasonlóképpen viszonoztam az üdvözlést). Kétoldalt az utat rengeteg szuvenír bolt szegélyezi, nem is szólva a riksataxisokról, akik persze minden turistára próbálják rásózni a szolgáltatásaikat, így nálunk is próbálkoztak, bár kevés sikerrel.

Mivel ennek a területnek a nagyobb része magában foglalja a Nara Park északi területének jelentős hányadát, így a Kofukuji mellett ez az a hely, ahol a legnagyobb számban futni bele őzekbe és szarvasokba, valamint a közelükbe telepített bódékba, amelyekből shika senbei-t (ez a „szarvaskaja” kinti megnevezése) árulnak kb. 150 yenes áron. A szarvasok általában mindig nagyon szelídek, ahogy azt már említettem, hiszen hozzá vannak szólva az ember közelségéhez. Egy minimális szinten azért nem árt velük vigyázni, mint ahogyan arra az itt található táblák is figyelmeztetnek.

„A szarvasok nagyon kemény állatok. Keményebbek, mint a tigris, vagy az oroszlán.”

Valahol félúton található még a templom másik fő látványossága a nagycsarnokon kívül, a Nandaimon kapu. Ennek a hatalmas, fából készült kapunak a fő érdekessége a benne elhelyezett két óriási Nió szobor, melyek a buddhista mitológiában olyan démonszerű, csupa izom teremtmények, akik Buddhára vigyáznak.

Két részlet innen, egy a templom hangulatáról, egy pedig arról, hogy milyen áthaladni a Nandaimonon, ahol a Nió szobrok is láthatóak.

A Daibutsuden, ahogyan az a nevéből is sejthető, ad otthont a Daibutsunak, annak a hatalmas Buddha szobornak, amely a világ legnagyobb bronzszobra. 15 méter magas, egy lótusz közepén csücsül (a lótusz egy fontos elem a buddhizmusban, egy legenda szerint abban született Buddha), jobb kezével nyugalomra int (ez egy klasszikus ábrázolási mód, azt fejezi ki, nincs olyan dolog az életben, amitől félni kéne, ami miatt aggódni kellene). Mellette kétoldalt pedig további két hatalmas, de a fő szoborhoz képest kisebb bódhiszattva foglal helyet, emellett a csarnok mind a két hátsó sarkában további hatalmas Nió szobrok találhatóak. Kis érdekesség még, hogy az egyik itt található oszlop lábában van egy nagyobbacska lyuk, amin ha bajosan is, de átfér egy felnőtt ember. Úgy tartják, ha valaki átmászik ezen a lyukon (ami egyébként a szóbeszéd szerint akkora, mint az óriás Buddha orrcimpája), az a következő életében eléri a megvilágosodást, ami tulajdonképpen a buddhizmus végcélja.

A videómon az elsőként látható szobor természetesen NEM a Daibutsu, az tőle jobbra foglal helyet, ahogyan az majd látszani is fog. Nem tisztán kivehetőek a méretarányok, de talán annyit elég mondanom az érzékeltetéshez, hogy csak az ujjai akkorák, mint egy felnőtt ember):

Kis érdekesség: a bejáratnál hatalmas tábla figyelmeztetett, hogy bent tilos a fényképezés és a kamerázás. Remélem, látszik, ezt mennyire tartotta be mindenki 🙂

Ami engem illett, teljesen lenyűgözött ez a csarnok, és az óriás Buddha. Élőben rendkívül impresszív hatást kelt mindkettő csupán a puszta méretével, pedig ugye az előző hétvégét Tokióban a világ legnagyobb felhőkarcolói között töltöttem, és ha rám ilyen benyomást tett, vajon mit jelenthetett ez a múlt emberének? Hasonló gondolatok cikáztak a fejemben, és olyan emelkedett hangulatba kerültem, hogy halkan egy szútrát (buddhista ritmikus verselés, amolyan ima) kezdtem el kántálni a szobrot csodálva.

Utolsó állomásunk aznapra a Kasuga Taisha volt, ami szintén csak további 5 perc járást vett igénybe, ez Nara legünnepeltebb shintó szentélye, egyidős magával a várossal: a várost őrző istenségnek szentelték. Érdekessége abból áll, hogy majd’ ezer éven keresztül, egészen a XIX. század második feléig minden 20. évben újjáépítették (ez mondjuk meg is látszott rajta, remek állapotban van). Hírnevének másik alapja a környékén lévő több száz lámpás. Ezeket a hívők adományozták a szentélynek, de egy évben csakis két alkalommal gyújtják meg mindet egyszerre, fesztivál idején. Ettől függetlenül, lenyűgöző látvány nyújtanak.

Arany lámpások sora a Kasuga Taishában

És egy videó magáról a szentélyről:

Végezetül sétáltunk még egy keveset a szentélyhez tartozó, és azt körbevevő nagyobb kiterjedésű botanikus parkban (ami egyébként szintén nevezetes, több mint 250 különböző fajtájú ritka növényt tartanak itt számon már évszázadok óta), majd az állomás irányába vettük utunkat, hogy tovább induljunk Oszakába. Igazából még ha nagyon akartuk volna, elmehettünk volna az egykori császári palotához (amiről helyi japánok lebeszéltek, mondván azért a pár romos valamiért, ami maradt belőle, nem érdemes kitérőt tennünk arrafelé), meg a világ legrégebbi fa épületeihez (de azokat meg láthattuk a shinkansen-ből is). Ehhez jött még hozzá, hogy fáradtak voltunk, meg vizesek (a képekből és a videókból talán látszik, szinte egész nap esett az eső), szóval a távozás mellett tettük le voksunkat. Viszont így legalább Oszakában lehetőségünk volt megszemlélni a híres Dotonbori negyedet még aznap este, de erről már csak legközelebb írok!

Nos, remélem nagy vonalakban sikerült bemutatnom Narát, legközelebb Japán egyik legkülönlegesebb városával, Oszakával folytatjuk, ahol már kicsit több teret kapnak a személyes sztorik, történt pár nagyon kedves és izgalmas kaland ott velem: hirtelen magyarul megszólaló japán boltosok, fangirl-ök támadása az Oszaka kastélyban, és hasonló érdekességek!

Addig is: mata ne!

Írta, fényképezte, videózta: Szebellédi Tamás
A nem általa készített videókat is a szerző válogatta.