A következőkben Szebellédi Tamás japán szakos hallgató japán útjának leírását folytatjuk. Ez a negyedik rész, amelyben Oszakába, Nyugat-Japán központjába invitál minket Tamás, hogy megismerjük az ország „legfurcsább városát”. Ha szívesen megnézné saját szemével is az izgalmas metropoliszt szakértő idegenvezetőnk kíséretében, nyári körutazásunkra még lehet jelentkezni…
Jó olvasgatást kívánunk!
Oszaka, ahol a múlt és a jelen összefonódik
Konnichiwa minna-san!
Ha jól emlékszem múltkor valahol ott hagyhattuk abba, hogy Nara meglátogatásának végeztével továbbutaztunk Oszakába. Erről a helyről annyit illik tudni, hogy Japán harmadik legnagyobb városa (ha a Tokióval gyakorlatilag összenőtt Yokohamát nem számítom, akkor a második). Hatalmas, dübörgő metropolis, a Keihanshin körzet, ahol elhelyezkedik, a második legnépesebb terület Japánban a majd’ 18 millió lakosával. Az ország életében betöltött szerepéről és fontosságáról sokat elmond talán a tény, hogy ez volt Japán első központja (még Nara előtt, bár bizonyos okokból kifolyólag, amiknek részletezésére most nincs lehetőségem, inkább utóbbira illik az első igazi főváros megnevezés). Ha Tokugawa Ieyasu sógun nem dönt úgy a XVII. század elején, hogy Edoba (a mai Tokióba) helyezi át a székhelyét, akkor valószínűleg ma ez lenne Japán fővárosa.
Túlzás nélkül ez a legkülönlegesebb város a Felkelő Nap birodalmában: múlt és jelen, tradíció és modernitás harmonikus egyveleget alkot, nincs még egy olyan város, ahol ennyire egyenlő arányban keveredne a kettő (Tokió modern, de nélkülözi a tradíciókat, Kiotó pedig pontosan ennek ellentéte, csupa múlt, szinte semmi modern, itt viszont mindkettő jelentős mértékben van jelen). Emellett a város rengeteg becenévvel és jelzővel rendelkezik, a teljesség igénye nélkül felsorolnék párat:
– „A nemzet konyhája.” Oszaka rendkívül híres a gasztronómiájáról, rengeteg japán ételkülönlegesség innen származik, de az országszerte ismertebbeket is mesteri szinten készítik el (leghíresebb ezek közül is az okonomiyaki, ezt mindenféleképpen itt kell kipróbálni). Hozzáteendő egyébként, hogy az oszakaiak egyébként is nagyon szeretik a hasukat, ahogyan egy régi japán mondás is tartja: „Ha a kiotóiak abban fognak elszegényedni, hogy minden pénzüket kimonókra költik, akkor az oszakaiak abban, hogy a hasukra.”
– „Japán bankja.” Oszaka életében mindig fontos szerepet játszott a pénz, az ország eddigi történelmének nagy részében szinte végig a gazdag kereskedőváros volt. Manapság a GDP-je a közeli Kobe-val együtt 341 milliárd dollár (!), ami a világ egyik legproduktívabb régiójává emeli ezt a területet. Már önmagában Oszaka is a 19. helyet foglalja el a világ globálisan vezető városainak a listáján, tehát gazdasági fontossága messze túlmutat Japán határain, és az egész világra kihatással van.
– „Ázsia Bronx negyede.” Egyrészt, mert japán viszonylatban magas a bűnözési ráta (erős itt a yakuza), másrészt, mert nem annyira adnak a tisztaságra, mint Japán többi részén, ami abban nyilvánul meg, hogy sokkal több szemetet, piszkot és hajléktalant látni itt, mint bárhol másutt az országban. Egyébként nem csak ebben, de mentalitásukban is egészen mások, mint más városok lakosai. Még maguk a japánok is néha úgy tekintenek az oszakaiakra, mint akik nem a szigetországból, de még csak nem is erről a bolygóról származnak, és szó mi szó, az itteniek valóban NAGYON furcsák tudnak lenni esetenként. Kicsit másképp beszélik a japánt, mint az ország többi részén (nagyon erős kansai akcentussal), más kifejezéseket használnak (pld. a köszönés itt: Mokarimakka? „Hogy megy a bolt / Hogy keresel?”, amire a válasz „Bochi-bochi” „Szo-szo, megyeget” – újabb utalás a pénz itteni kiemelt fontosságára). A mentalitásuk nagyon laza, mindent nagyon könnyedén vesznek, sokat viccelődnek (Japánban innen származik a legtöbb humorista), és úgy általában, néha egészen őrülten tudnak viselkedni. Rengeteg érdekes dolgot tudnék még mesélni úgy általában a városról, de így is hosszúra nyúlt ez a bevezető, folytassuk tehát a konkrét beszámolóval.
Szóval a Nara meglátogatása után, estefele megérkeztünk Oszakába, ahol aznapra volt szállásunk foglalva. Mivel a tervezettnél hamarabb sikerült megérkeznünk, így arra is volt időnk, hogy a cuccok lepakolása után rövidke városnézésre induljunk. A választás a Dotonbori városrészre esett, a Minami Nanba negyedben, mivel viszonylag közel esett a szálláshoz, és mert tudtam, hogy este, kivilágítva sokkal hatásosabb képet fog nyújtani, mint azt egyébként nappal tenné.
Dotonbori este kivilágítva
De miről is nevezetes Dotonbori? Ez egyike Oszaka legnépszerűbb turista célpontjainak, egy hatalmas utca, amely a Dotonbori csatornával fut párhuzamosan, innen a név. Alapvetően népszerű bevásárló- és szórakoztatónegyed, de azok is szívesen járnak ide, akik csupán egy jót akarnak enni. Igazi látványosságát az adja, hogy sötétedés után több száz neontábla szemkápráztató módon borítja fénybe az utcát, dübörög az élet, rengetegen vannak! Mindemellett tele van olyan hatalmas mechanikusan és digitálisan animált látványos reklámtáblákkal, mint amilyen például a Glico Running Man (Osaka emblematikus figurája 1935 óta), a Kani Doraku Rák tábla (egy hatalmas, mozgó, mechanikus rák – lásd fenti kép), vagy a Kuidaore Taro (egy ember nagyságú doboló bohócfigura az egyik bolt előtt). Ah, de minek is írok, beszéljenek helyettem az itt felvett rövidke videók:
Megérkezés Oszaka belvárosából Dotonbori bejáratához
A belső utcákban is hatalmas az élet
Hazafele menet az egyik aluljáróban még breakesekre és hip-hop zenére táncoló csajokra lettünk figyelmesek, ez is egy újabb remek példája annak, hogy mennyire laza hangulatú ez a város, sehol máshol nem találkoztunk hasonlóval Japánban. Lőttünk is róluk gyorsan egy rövidke felvételt:
Másnap aztán az első utunk a Shittenoji templomhoz vezetett, Japán egyik legrégebbi buddhista templomához. Tulajdonképpen az első, amit az állam építtetett még 593-ban, tehát nem sokkal az után, hogy ez a vallás kínai és koreai közvetítéssel megvetette a lábát Japánban is. Kedves kis templom, még mindig aktív vallási élettel (van pár szerzetes, akiket gyakorta látni itt imádkozni, vagy hallani a hangjukat valamelyik épületből, ahogyan éppen szútrákat kántálnak), rengeteg több száz éves sírral, és szintén nagyon sok, az itteni tavacskák környékén napozó és úszkáló kis teknősökkel. 🙂
Álljon itt egy rövidke videó a templomról
Engem különösen érdekelt a templom, hiszen korábban úgy tudtam, hogy itt található annak a Sanada Yukimura nevezetű szamurájnak a sírja, akitől többek között az interneten használt nicknevemet is kölcsönöztem. Szépen meg is kérdeztem egy alkalmazottat a helyi temetőben, hogy vajon merre is találom pontosan, de mint kiderült, nincs itt, pontosabban nem egészen itt, de hogy pontosan hol, azt még a helyiek sem tudták megmondani. Innentől a dolog átment egy jópofa keresgélős-nyomozgatós mini játékba, aminek részleteitől megkímélnélek benneteket. A lényeg, hogy vagy egy tucat embert kellett megkérdeznem, mire a templomtól pár utcányira, egy alig feltűnő kis utcácska végén található lépcsőn felkaptatva végre ráleltem a keresett objektumra.
Hosszasan mesélhetnék arról, ki is volt az a Yukimura Sanada, miért is tartják Japán egyik legnagyobb szamurájának és nemzeti hősének. Mégg külön mondás is kötődik hozzá: „aki szívében egyszer már meghalt, abban még Sanada lándzsája sem tehet semmi kárt”! Akit igazán érdekel, az a neten rengeteg érdekes anyagot fellelhet róla.
És maga a sír, ha valakit érdekel, hogyan is néz ki Japán egyik legnagyszerűbb szamurájának nyughelye
Következő desztinációnk a Shinsekai negyed volt. A név jelentése szó szerint „új világ”, ez onnan ered, hogy a II. világháború előtt a városrész egyike volt Japán és Oszaka technikailag leginkább fejlődő részeinek. Paradox módon a hely különlegességét ma már éppen az adja, hogy egy letűnt korszak megmaradt kis szeletét képviseli. Történt ugyanis, hogy a II. világháború miatt ez a fentebb említett fejlődés teljesen leállt, és a háború befejeztével sem folytatódott. Most pont azért keresik föl az ide látogatók ezt a környéket, hogy egy jó 60-70 évet utazzanak vissza a múltba. Ennek a nosztalgiának a legkirívóbb példája az itt található Tsutenkaku torony, amit még 1912-ben építettek a párizsi Eiffel-torony mintájára, 103 méter magas, még ma is látogatható (kilátó van a tetején), és valóban remekül mintázza meg a XX. század elején készült nyugati mintára épült japán tornyokat.
A Shinsekai egyik fő utcája háttérben a Tsutenkaku toronnyal
Akadnak más apróbb érdekességek is ezen itt, többek között ilyen az itt kapható kushikatsu nevű étel (rengeteg mindenből összegyúrt japán finomság, a hely specialitása), egy Spa World nevű fürdőkomplexum, ami egy valódi meleg vizes forrásból kapja a fürdővizet a föld alól.
A Shinsekait magunk mögött hagyva az Oszaka várkastély irányába vettük az utunkat. 1583-ban építették egy nem sokkal korábban lerombolt templom helyén, elkészültekor ez volt a legnagyobb japán kastély. Azóta többször is rengeteg viszontagság érte, volt, hogy villám csapott bele és leégett, volt, hogy szinte földig rombolták háborúban, de mindannyiszor újjáépítették. Ma ez a város fő látványossága és ékessége, valami egészen hihetetlen látvány, ahogyan ennek a lüktető, modern városnak a közepén, felhőkarcoló nagyságú épületektől körbevéve ezen a pár négyzetkilométernyi területen kiemelkedik a semmiből a múlt eme darabkája, várárkostul, cseresznyefástól, mindenestől.
Az Oszaka várkastély
Egyébként érdekes módon csupán a külseje maradt meg a feudális Japánból, a kastély belső részét a legutóbbi újjáépítéskor modernre alakították ki – tulajdonképpen egy hatalmas múzeum, ami a vár igen mozgalmas történelmét (rengeteg kiemelt jelentőségű csata folyt itt a szamurájok korában) mutatja be képes galériákon, tárgyi emlékeken, hatalmas kivetítőkön, és még ezernyi más érdekességen keresztül. Különlegesség, hogy egy elektromos liften keresztül fel lehet menni a kastély legtetejére, a kilátó részre, ahonnan persze remek rálátás nyílik magára a városra.
Megelevenedett történelem a kastély falaira kivetítve
Kilátás a kastély legfelső szintjéről a városra
Sajnos mivel még volt programunk aznapra, és már szorított az idő, így eléggé sietnünk kellett, nagy bánatomra, mert én élek-halok a szamurájos témákért, és ez a hely olyan volt számomra, mint egy mennyország. Utolsó programként a kastélyon belül éltünk azzal a látogatóknak fenntartott plusz lehetőséggel, hogy magunkra próbáljunk néhány tradicionális ruhát a kastélyban – lányok esetében ez kimonót, fiúknál kabutot (szamurájsisakot), és egy szamurájmellényt jelentett.
Japán fiatalok szerettek volna közös fotót – csináltunk is!
A kastély megtekintése után siettünk tovább Oszaka másik felébe, hogy még időben elérjük a Santa Maria indulását a helyi kikötőből (igen, a hajó, amivel anno Kolombusz Kristóf elhajózott Amerika felé, pontosabban annak egy remekül kimunkált replikája), ami egy kis városnézésre vitt bennünket a helyi öbölben.
Erről viszont, és mindarról, ami még Oszakában történt majd inkább következő alkalommal mesélek. Legközelebb emellett lesz még itt Himeji, Japán legnagyobb és legszebb eredeti állapotban fennmaradt kastélya, valamint a mellette található ősi Shosa hegység, ahol többek között az utolsó szamuráj című film egyes jeleneteit is forgatták. Jó lesz 🙂
