Ōmisoka és oshōgatsu

Nálunk a legnagyobb felhajtás december 24-én estig van. Utána bár van karácsonyi ebéd 25-én és 26-án, bár jönnek a rokonok és barátok, stressz már nemigen van. A szilveszterből pedig nem csinálunk nagy ügyet, mert úgysem sikerül soha úgy, ahogy szeretnénk. Tehát ha megvolt a szent este, jöhet a pihenés. Nos, Japánban ez pont fordítva van. A karácsony nem nagy dolog, de az év vége és az új év kezdete, illetve a hozzá kötődő ünnepek és szokások – japánul nenmatsunenshi –, annál inkább. Ott akkor kezdődik csak az igazán nagy készülődés, nagytakarítás, sütés-főzés, legalábbis azokban a háztartásokban, ahol adnak a hagyományokra. A szokások régiónként egy kissé eltérnek, de megpróbálok általános képet adni arról, hogyan zajlik Japánban az éves ünnepkör e legjelentősebb ünnepe.
A nyugati kultúrákban a karácsonyi időszak már a kereszténység elterjedése és államvallássá válása előtt is fontos volt. Ekkor még a téli napfordulót ünnepelték lakomával, zenével és tánccal, a csak a IV. századtól Jézus születésének az ünnepe. Kelet-Ázsiában holdnaptárt használtak, s a hold mozgása határozott meg egy-egy ünnepet. A jelenlegi japán újév tulajdonképpen a kelet-ázsiai holdújév saját szokásaikkal kiegészített és kissé átalakított változata. A holdújév mozgó ünnep, január végére, február elejére esik, ám Japánban a Meiji-korban (1868-1912) a Gergely-naptár átvételével január 1-jére helyezték a kezdetét. Maga az újévi ünnep háromnapos, január 1-jétől január 3-ig tart – oshōgatsu –, de az előtte lévő nap, december 31. – ōmisoka – is fontos. Valójában azonban már minden az óévet lezáró eseményt és minden az új évet elindító cselekvést is hozzávehetünk az ünnephez, így a nenmatsunenshi tulajdonképpen december második felétől január első feléig tart.

Nenmatsu… – Az év vége…

Sok kultúrában a régi dolgokat nem szabad átvinni az újévre, s mindent még az óévben le kell zárni. Japánban sincs ez máshogy, ezért december második fele a dolgok tisztázásnak és rendbe hozásának, az „utolsó” dolgok időszaka. Minden adósságot rendeznek, minden kölcsönt megadnak, s az óévben elvégzett utolsó munka még külön nevet is kapott: shigoto osame. Megkezdődik a nagytakarítás, hogy makulátlanul induljon az újév, és helyére kerül az ilyenkor szokásos dekoráció is.

A bejárat elé egy pár kadomatsut, fenyőből és bambuszból készült díszt állítanak. A fenyő a hosszú életet, a három különböző hosszúságú bambusz az eget, az emberiséget és a földet jelképezi. A kadomatsu üdvözli és befogadja az új év istenségét és az ősök szellemét, melyet január második felében, a dísz elégetésével engednek szabadon.

Az újévi dekoráció másik jellegzetes eleme a kagamimochi. Egy nagyobb és egy kisebb lapított gömb alakú rizssütemény alkotja, melyek tetején elhelyeznek egy daidait, japán keserű narancsot. A két rizssütemény szimbolikáját sokféleképpen értelmezik, ezek közül az egyik, hogy a régi és új esztendőt jelképezi. A gyümölcs saját nevének másik jelentését, az „egymást követő generációkat” szimbolizálja.

Az év végi időszak másik elmaradhatatlan kelléke az újévi üdvözlőlap, a nengajō. Míg mi a karácsonyi ajándékok után szaladgálunk, addig a japánok a postára, hogy mindenkihez időben odaérjen az ünnepi képeslap. A boltban vásárolt lapokon általában egy „Boldog újévet!” felirat és az új év kínai horoszkóp szerinti állatának képe (pl. 2013 a kígyó, 2014 a ló éve) látható. A címzést kézzel írják meg, de van, aki az egész lapot is kézzel készíti, s olyan is, aki a nengajō előállítására alkalmas géppel szerkeszti meg és nyomtatja ki az üdvözlőlapokat.
December 31. napján egy átlagos család leül a tévé elé, és megnézi a műsoron lévő kabarékat és a Kōhaku Uta Gassent, a „Piros-fehér Énekes Vetélkedőt”, mely nélkül 1951 óta nem telik el ōmisoka. A műsorban szereplő híres énekesek két csoportra, egy piros, női és egy fehér, férfi csoportra oszlanak, és felváltva énekelnek. A műsor végén egy hírességekből álló zsűri és a közönség dönti el, melyik csapat volt jobb.

Az eredményhirdetést követően, nagyjából 1 órával éjfél előtt felcsendül az első harangszó a joya no kane 108 harangütéséből. A buddhizmus szerint 108 földi szenvedély van, melytől meg kell szabadulnunk, hogy a nirvanába jussunk. Egy harangütés egy szenvedélytől való megszabadulást jelképez, így 108-at kondítanak a harangokon, hogy szenvedélyeinktől mentesen lépjünk az új esztendőbe. A harangütéseket a televízió a híresebb buddhista templomokban készült felvételekkel színesítve közvetíti.
Az ōmisoka hagyományos étele a toshikoshi soba, az „évet átlépő hajdinatészta”. A hosszú tészta a hosszú élet szimbóluma, s elég hosszú ahhoz is, hogy összekösse az óévet az újévvel, ezért fogyasztják előszeretettel december 31-én.

…nenshi – …és az év eleje

Január első három napját, az oshōgatsut a japánok családi körben töltik. A karácsonnyal ellentétben a japán újév családi ünnep, melyre többnyire az otthonuktól távol élők is hazautaznak.

Az újév a gyerekek egyik kedvenc ünnepe, mert minden rokonuktól pénzt kapnak ajándékba. Ez az otoshidama, melyet egy szép boríték rejt.
Ez az időszak az „elsők” napja, szinte minden az új évben végzett első cselekvés nagy jelentőséggel bír. E tevékenységek, szokások elnevezésében gyakran az „első”, „hatsu” szó előtagként is megjelenik.

Hatsumōde: az első szentélylátogatás, melyre január 3-ig, de újabban január 7-ig sort kerítenek.
Hatsuhinode: az első napfelkelte, az új esztendő és az új lehetőségek szimbóluma.
Hatsuyume: az új évben látott első álom, történései előre vetítik az új év eseményeit.
Waraizome: az első nevetésünk az új évben szerencsés előjel, milyenségén múlik az az évi boldogságunk.
Így felsorolva kissé tankönyv szagú az egész, s azt hihetik, olyan – ma már valójában nem élő – szokásokat sorakoztattam fel, mint a magyar népi hagyományokban az újévi ólomöntés. Ez igaz is meg nem is, valamelyiket tartják, valamelyiket nem. Hatsumōdera szinte mindenki megy, az első álmukra valószínűleg kevesebben figyelnek.

Emellett párhuzamosan megjelennek új, modern szokások is, amilyen például a hatsuuri, az első leárazások január 2-ától. Az érintett boltok előtt sokan már éjszaka letáboroznak, s kint alszanak, hogy reggel nyitáskor elsőként léphessék át a bolt küszöbét. E leárazások abszolút slágere a fukubukuro, azaz „szerencsezsák”. Bemegyünk a boltba, fizetünk mondjuk tízezer yent, és kapunk egy szatyrot az üzlet termékeivel. A termékek összértéke ugyan meghaladja az általunk fizetett összeget, de a vásárlás pillanatában fogalmunk sincs, mi van a szatyorban. Éppen ezért a hatsuurit többnyire barátokkal való összejövetelek sora követi: piros S-es pólót zöld L-esért, nyakkendőt harisnyáért. A dörzsöltebb olvasók már rájöhettek, hogy tulajdonképpen a zsákbamacska luxus változatáról van szó.

S hogy mi a japánok lencséje és disznósültje? Egy összetett és nagy gonddal elkészített ételremek, az osechi. Oshōgatsu idején hagyományosan nem szabadott semmilyen munkát végezni, így aztán főzni sem lehetett. A háziasszonyoknak mindent az ünnepek előtt el kellett készítenie olyan mennyiségben, hogy elég legyen, és úgy, hogy ne romoljon meg. Az osechi szójaszósszal, cukorral és ecettel főzött ételekből – főképp zöldségek és hal – áll, melyek sokáig eltarthatók. Rengeteg különböző féle fogást készítenek el, végül a komponenseket meghatározott szabályok szerint rendezik el egy fakkokkal felosztott, többemeletes dobozban. Az osechi egy gasztronómiai műalkotás, melyben mindegyik összetevőnek megvan a maga szimbolikája is. Hogy ezek közül csak néhány, könnyen megjegyezhető példát említsek:
Kuri: az aranyszínű, édes gesztenyebefőtt a gazdagság szimbóluma.
Ikura: az apró és megszámlálhatatlan haltojások a termékenységet jelképezik.
Tai: egy halfajta, melynek nevéből könnyű az omedetai, „örvendetes” szóra asszociálni.

Renkon: lótuszgyökérből készült savanyúság. A lótusz fontos jelkép a buddhizmusban, a lyukacsos növény az új évre való előretekintést is szimbolizálja. A fehér és a piros szín ünnepi színek a japán kultúrában, s e két szín a renkon mellett több összetevőben is jelen van.
Biztos sokan hallottak már rémhíreket újév táján, hogy Japánban ismét többen meghaltak mochi, rizssütemény fogyasztása közben. A mochi készítése szintén hagyományos az év kezdetekor, édességként vagy az ünnepi ozōni – főtt húsból, zöldségekből, algából és mochiból álló – leves betétjeként fogyasztják. Ma már sokan rizslisztből és vízből készítik, de eredetileg a rizst kell nagyon pépesre főzni, s egy erre szolgáló kalapáccsal addig püfölni, míg nyúlós-ragadós masszát nem kapunk. Az így készült mochi nehezen rágható, ezért lehet olykor veszélyes az idősebb generáció számára.
A háromnapos ünnep végeztével aztán újra kezdődik a munka, s folytatódik az „elsők” sora. Az új évben végzett első munka a shigoto hajime. Január 7. táján, de legkésőbb január közepén lekerülnek az újévi díszek, s így tér vissza fokozatosan egész Japán a régi kerékvágásba, és indul el az új esztendő.

(Szerző: Jámbor Aliz)