Elég volt Tokióból? Irány Hakone!
Ha utazásunk fő úti céljául Tokiót választjuk, nem árt beiktatni egy kis pihenőt. Pár nap elteltével a felhőkarcolók, a szemünket és fülünket érő folyamatos ingerek, az embertömeg, melyet szüntelenül kerülgetnünk kell, már nem ejt ámulatba, inkább kezd idegesítővé válni. Ilyenkor jobb, ha felülünk az első vonatra vagy buszra, és kicsit eltávolodunk a fővárostól, hogy természettel körülvéve csillapítsuk túlfeszített idegeinket. Igen, de merre? A legjobb választás, ahová a tősgyökeres tokióiak többsége is menekül – Hakone környéke. Közel van a fővároshoz, így akár egy napon belül is meg fordulhatunk, és minden adott, amire a felfrissüléshez szükségünk lehet: onsenek, tavak és gyönyörű kilátás a Fujira.
Ha a lehető legtöbb mindent a lehető legolcsóbban szeretnénk megnézni, érdemes megváltanunk a Hakone Freepasst. A bérlet 2 vagy 3 napig érvényes 7 különböző tömegközlekedési eszközre, melyek segítségével könnyedén utazhatunk a térség egyik nevezetes helyéről a másikra. Ennyi idő éppen elég ahhoz, hogy mindent bejárjunk, s közben ki is tudjuk pihenni magunkat. Ezen kívül a bérlet megvásárlásával kedvezményesen vehetünk jegyet a Tokió és a hakonei térség között közlekedő Romancecar limitált expresszre. Lássuk, melyek azok a helyek és lehetőségek, melyeket a Hakone Freepass birtokában nem szabad kihagyni!
Odawara-kastély
A már több felújítást is megélt Odawara-kastélyt a XV. század végén építették. A háromszintes épület egyike Japán leghíresebb kastélyainak, és Odawara egyik jelképe.
Hakone Ropeway
A Sōunzan és Tōgendai-ko megálló között közlekedő felvonóra mindenképpen megéri felszállni. A legalacsonyabb pontján 767 m, legmagasabb pontján 1044 m magassan lévő kötélpályán áthaladva lélegzetelállító kilátásunk nyílik a környező hegyekre, a Fujira és az Ashi-tóra.
Ōwakudani
A Hakone Ropewayen utazva félúton meglepve tapasztaljuk, hogy valami gőzölög alattunk. Ilyenkor nem kell megijedni, nem a felvonó hibásodott meg, hanem – jobb esetben – Ōwakudani közelébe értünk. A vulkanikus völgy a legmagasabban fekvő pont a felvonó útvonalán. Létrejötte a Hakone-hegység vulkanikus működésének eredménye. Kb. 3100 évvel ezelőtt a hegyből előtörő gőz hegycsuszamlást idézett elő, és nagy mennyiségű üledék halmozódott fel. Ezt követően kb. 200 évvel egy kitörés során a vulkanikus törmelékárból új hegy keletkezett, az 1409 m magas Kanmuri-ga-take. A két képződmény között húzódó völgy az utóvulkáni tevékenységekben gazdag Ōwakudani. Lépten-nyomon kénes szagú gázok törnek elő, jótékony hatású kémiai elemekben bővelkedő hévizei miatt a turisták kedvelt onsene.
Sokan érkeznek abból a célból is, hogy meghosszabbítsák életüket. Az Ōwakudani hőforrásaiba leeresztett s megfőzött tojások héja kémiai reakciók során megfeketedik. Úgy tartják, hogy aki egy ilyen fekete tojást, kurotamagot elfogyaszt, 7 évvel tovább él.
Ashi-tó
A Hakone Freepass érvényes az Ashi-tavon közlekedő, kalózhajóra emlékeztető turista hajóra is. Sehonnan nem nyílik olyan gyönyörű kilátás a krátertavat körülvevő hegyekre, mint a sétahajóról. Nemcsak a Fujit csodálhatjuk meg, hanem a Hakone-hegység egyik legmagasabb hegyét, a Koma-ga-takét és Motohakone-ko állomás közelébe érve a Hakone-szentély vízen „úszó” szentélykapuját is. Egyetlen hajóútba sűrítve miénk lehet az igazi, természet közeli Japán.
Hakone-szentély
Az eredeti szentély a VIII. század végén épült, s nem az Ashi-tó partjának közelében, hanem a Koma-ga-take hegy tetején állt. A XVII. században került mostani, könnyebben megközelíthető helyére. Ha az élénk piros szentélykapu, torii nem jelezné, talán nem is gondolnánk, hogy a fák sűrűjében szentély áll. Még ennél is fenségesebb látványt nyújt a hegy tetején kb. 1360 m magasan álló eredeti szentély, mely túraútvonalon vagy a Komagatake Ropwayjel (a Hakone Freepass erre nem érvényes) közelíthető meg.
Ha tehát természetre vágyunk, irány Hakone! Érdemes Tokió környéki utazásunk végére hagyni, mert nem biztos, hogy vissza akarunk majd térni a fővárosba.
(Szerző: Jámbor Aliz)
Kapcsolódó utazás Japánban:
HAKONE FREEPASS
Tokió és a Fuji-hegy – magyar idegenvezetővel
Momiji – A japán vidék csodái – őszi nagykörút