Tokió rejtelmei – utazási beszámoló és tanácsok

Kedves utasunk, Tamás japán útjainak leírását olvashatják. Ebben a részben Tokiót mutatja be, kiemelve a város azon arcát is, amelyet ritkábban láthatunk. Jó olvasást kívánunk!

Tokió

Még mindig folynak arról viták, hogy vajon ez, vagy Mexikóváros büszkélkedhet a világ legnagyobb városának címével. Mérete nagyobb, mint New York és London együttvéve. Ebből kifolyólag az egyik leglakottabb város is egyben, egyes becslések szerint az ide naponta dolgozni bejáró emberekkel együtt a teljes lakossága eléri a 35 millió főt. Pedig valaha, nem is olyan régen (legalábbis a japán történelem egészéhez viszonyítva), a XVII. század elején még csak egy Edo nevezetű aprócska halászfalu volt, mai formáját tehát mindössze pár száz év leforgása alatt érte el. Ha valaki netán azt hinné, hogy a város grandiózus mérete a japánok valami perverz nagyzási mániájának az eredménye, azt ki kell, hogy javítsam: azért volt szükséges ekkorára kinőnie magát, mert Japán földrajza 70-80%-ban hegyes-dombos, építkezésre alkalmatlan terület. A Kantó síkság viszont éppen ideális viszonyokat teremtett egy ilyen hatalmas város létrejöttéhez, ezért a gigászi nagyság.

Megérkeztem, hogyan tovább?

Az első nehézség, amibe előzetes felkészülés nélkül már rögtön a repülőtéren botlani fogunk az a helyi közlekedés megszokása. Kezdjük ott, hogy már maga a jegy megvétele is gépesített. Az eljárás a következő: odamész a bankautomatára hasonlító falba épített kis gépek egyike elé az állomáson, majd felfele tekintve a JR vonalak térképén láthatod kiemelve hol vagy most, és hogy innen hova tudsz továbbmenni. Miután megtaláltad a keresett állomást ahova jutni szeretnél, már nincs is más dolgod, mint megvizslatni milyen színű vonalakkal juthatsz el oda, azaz ha átszállsz, hol kell megtenned, stb. Aztán a kívánt cél alatt mindig láthatsz valamilyen számot, ez azt jelzi, hogy onnan, ahol most vagy, és oda, ahova menni szeretnél pontosan mennyi yenbe fog kerülni az út. Nem kell észveszejtő összegekre gondolni, a legközelebbi állomás általában 100 yen körül van, a legtávolabbi meg olyan 800-900, mint pld. egy Narita-Tokió távolság. Innentől nincs más dolgod, minthogy beadod a kívánt pénzmennyiséget a gépbe (érméket és papírpénzt is elfogad), beütöd hány főre szeretnél, majd hogy milyen összegű jegyet akarsz vásárolni. Ennyi. Kapod a jegyet (pici mágneses), plusz a pontos visszajárót, ha nagyobb összeget vittél be. Egyszerre több tucat jegy megvételére is lehetőség van, ezért ha nem rendelkezünk Japan Rail Passal, érdemes előre bevásárolni. Ha ennek ellenére még mindig problémát okoz a jegyvásárlás, akkor a közelben keressünk egy helyi alkalmazottat, aki majd készséggel segít nekünk az eligazodásban. A kis mágneses jegyet minden állomáskor való belépéskor egy, a képen látható kapu elől található nyílásába kell behelyeznünk ellenőrzésre (elnyeli), majd azon áthaladva rögtön vissza is vesszük azt, az utolsó állomás elhagyásakor ugyanis erre még szükségünk lesz (ahol egyébként ugyanez a procedúra, csak akkor már a gép elnyelés után nem adja vissza a jegyet). Érdemes tehát a jegyet útközben valami könnyen elérhető, de ugyanakkor biztonságos helyre helyezni, ahonnét nem csúszhat ki.

A tömegközlekedés lüktető szíve: a JR vonalak

Nem összekeverendő a metróval, azon kívül ugyanis, hogy teljesen más vonalon, más állomások mentén közlekednek előbbi inkább a föld felett, míg utóbbi a föld alatt halad. Továbbá a JR szerelvényekre érvényes a Japan Rail Pass, míg a metróra nem, és a jegyük is más. Megijedni a puszta látványától nem kell, ha az ember csupán turistaként érkezik a japán fővárosba, akkor elég mindössze a belvárosban található Yamanote vonalat figyelembe venni (lásd a második oszlop felülről a második zöld színét). Annak mentén ugyanis, vagy közelében megtalálható Tokió minden főbb turistacélpontja. Szemfülesek a térkép jobb szélén felfedezhetik a Narita repteret, ahova jó eséllyel érkezni fogunk mi is Japánba való első látogatásunkkor. (A másik nemzetközi reptér az ország közepén, a Kansai régióban található Osaka mellett, de szerintem mindenféleképpen innen érdemes első alkalommal elkezdeni az ország felfedezését.)

A Yamanote vonal megállói

A Narita reptértől közvetlenül, átszállás nélkül bejuthatunk egy JR szerelvénnyel Shibuyáig, ahonnan egyébként is megfelelő véleményem szerint elkezdeni a városnéző túrát (feltéve persze, ha nem rögtön a szállásunk felé vesszük az irányt, hozott cuccainkat lepakolandó). Innen az óramutató járásával megegyező irányban érdemes egymás után meglátogatni a különböző negyedeket, parkokat, én is ebben a sorrendben mutatom tehát be őket. További érdekesség, hogy ezen a vonalon a szerelvények egy teljes kört kb. 1 óra alatt tesznek meg, tehát rendelkezésre álló idő és kedv függvényében még azt is érdemes lehet kipróbálni egyszer, hogy egy ilyen kört végigüljük, minél többet látva ezzel is a városból. A különböző állomások csekély időbeli távolsága azért ne tévesszen meg senkit: ahhoz, hogy végigtekintsünk mindent, legalább 2-3 nap szükséges.

Állomások az aluljárókban

Egy gyors bepillantás a japánok fejlettségébe és életszínvonalába:
-A peron szélén tömör, magas korlát, hogy senki ne eshessen ki még véletlenül sem.
-Előtte a sárga sáv egy különlegesen bordázott talaj, hogy a vakok és gyengén látók is tudják, hogy meddig mehetnek (utóbbi egyébként a felszínen, minden járdán is végig megtalálható).
-Kijelző tábla mindenki által jól látható helyen elhelyezve, ami mutatja a pontos időt, a következő két-három szerelvény nevét, menetirányát, és érkezési idejüket (természetesen a járatok mindig másodpercre pontosak, órát lehet hozzájuk igazítani)
-Az érkező szerelvények nyíló ajtajának helye is pontosan ki van jelölve, ezek előtt mindenki szép türelmesen áll sorba, nincs tülekedés (kivétel ez alól a reggeli tömegnyomor, ilyenkor utóbbi megengedett, továbbá bizonyos esetekben egy helyi alkalmazott nyomja föl az embereket, hogy időben tovább tudjanak haladni)

A forgalmasabb megállók

Egy átlagos megálló bárhol, bármikor a Yamanote vonal mentén. Bár a JR járatok sűrűn (cirka kétpercenként) váltják egymást, ez nem akadályozó tényező abban, hogy ugyanennyi idő alatt teljen meg totálisan emberekkel egy-egy ilyen peron. Ez mondjuk még mind semmi a Shinjuku állomáshoz képest, az maga a pokol, a világ legforgalmasabb állomása napi 2 millió ember átszállóval. Egy jó tanács, ha valami ilyesmibe keverednénk (ez Tokióban szinte elkerülhetetlen): legyünk határozottak a haladásnál, nem probléma, ha a tülekedés miatt véletlenül meglökünk másokat, nyomjuk magunk előtt a többieket, vagy véletlenül rálépünk a másik lábára, ez itt teljesen megszokott dolog. A lényeg, hogy ne álljunk meg soha, rengeteg embert feltarthatunk ez által ugyanis. (ha többen vagyunk, figyeljünk egymásra, fogjuk egymás kezét, ha pedig mégis elvesztettük a másikat, akkor valami előre egyeztetett kreatív módon, mondjuk füstjelekkel vagy feltartott kézzel próbáljunk jelezni a hollétünket. De azt a hibát ne kövessük el, hogy megállással várjuk be egymást a haladó tömeg közepén)

Arcok a múltból

Buddhista szerzetes alamizsnagyűjtés közben egy aluljáróban. Azért még a világ egyik legmodernebb városának sodró lüktetésében is akadnak olyanok, akik ugyanabban a ruhában ugyanazt a tevékenységet végzik, mint elődeik több száz évre visszamenőleg…

A JR szerelvények belső világa

A reggeli órákban -vagy a forgalmasabb vonalak bármelyikén- ekkora az átlag tömeg egy ilyen szerelvényben. A japánok, hogy enyhítsék a hosszú utazgatás okozta unalmat 3 dologgal foglalják el magukat (fontossági sorrend nélkül): a mobiljuk pötyögésével, manga- vagy könyvolvasással, valamint alvással. (És ha tűnődnél ezen: nem, nem én vagyok ilyen magas, és nem is a japánok alacsonyak, megemeltem a kamerát a kép elkészítéséhez. A népszerű sztereotípiával ellentétben a japánok nem olyan alacsonyak, rengeteg közöttük a magas ember)j

Azok a miniszoknyás iskoláslányok

Iskolás lányok a metrón, az előbb emlegetett tevékenység közben. Japánban az iskolások zöme még mindig kötelező egyenruhát visel. Ez egyébként egy több mint száz éves „hagyomány”, az akkori nagy nyugathoz felzárkózni igyekvő folyamat maradéka. Ennek jegyében a lányok uniformisát nyugati matrózokról, a fiúkét pedig porosz tisztekről mintázták. Egy kulisszatitok: bár a külföldi, animén és mangán nevelkedett ifjúságból extázist vált ki amikor élőben először látnak ilyet, maguk a japán iskolások rendkívül utálják a viselését. A lányok többsége, ha teheti, már az iskola mosdójában megszabadul tőle a tanítás végeztével, hogy még hazáig se kelljen elviselniük.

Shibuya

Shibuyában található a világ legforgalmasabb gyalogos átkelőhelye, amin naponta 2 millió ember halad át (igen, az körülbelül annyi, mint mondjuk Budapest teljes lakossága). Minden egyes sarkon pár perc alatt gyűlik össze több száz (ezer) ember, hogy aztán a felvillanó zöldnél úgy induljanak el egymás irányába, mint két egymásnak rontó hadsereg. Személy szerint, ha olyan utastárssal megyek Japánba, aki korábban még nem járt itt, elsőként mindig ide hozom el, mert ez egy gyors és hatásos bepillantás mindabba, amit Tokió részben jelent: a magyar viszonylatban felfoghatatlanul hatalmas embertömeg látványa, az óriáskivetők és neon birodalma, a lüktetés, a dinamizmus, a hangzavar világa. Mozgásban valami ilyesmi látványt nyújt:

Hachiko szobra

Hachiko szobra a Shibuya állomás előtt. Hachikó a hűség mintaképe Japánban, egy, a XX. század elején élt akita kutya, aki minden este a shibuyai állomáson várta hazatérő gazdáját még annak halála után is, 11 éven keresztül. Jelképes mivoltából adódóan a szobra elsősorban leginkább a párok kedvelt találkozóhelye, ami már csak azért is érdekes, mert körülbelül ide sűrűsödik be a legtöbb ember egész Tokióban (néha még a szobrot is nehéz megtalálni emiatt elsőre). A történetről amerikai filmfeldolgozás is készült Richard Gere főszereplésével, Hachi – A leghűségesebb barát címmel.

Shibuya utcáin

Igazából magán a kereszteződésen kívül nincsen más kiemelt látványosság ebben a negyedben, ám mégis érdemes egy rövid sétát tennünk az állomáshoz közel, hogy mi is egy kicsit részesévé váljunk Tokió sodró lendületének, és hogy bepillantást nyerjünk a helyi fiatalok vásárlási és öltözködési szokásaiba. Ez a hely ugyanis elsősorban a fiatalok központja, így a legtöbb üzlet is az ő igényeiket célozza meg. Különösen kiemelt ezek közül is a divat, ami igen szembetűnő Shibuyában, egész Japánban például itt lehet látni a legdúsabb műszempillájú iskolás lányokat.

109

A Shibuyai 109 bevásárlóközpont bejárata. Ejtsd: Ichi-Maru-Kyuu, azaz nem százkilenc, hanem tagoltan egy-karika-kilenc, ahogy a helyiek mondják. Shibuya legnépszerűbb találkozópontja Hachiko mellett, talán mert a tornya a jellegzetes számokkal már messziről kivehető a magassága miatt, így tájékozódási pontként is jól funkcionál. A kutyaszoborhoz hasonlóan Itt is akkora embertömeg szokott esetenként összezsúfolódni, ami még a legtöbb tősgyökeres tokiói lakosnak is sok. Kinti ismerőseim többször is említették, hogy nem is jönnek ide szívesen emiatt, ha csak nincs valami különösebben fontos elintéznivalójuk itt.

Mára ennyi fért bele Tokió felfedezésébe, legközelebb folytatjuk!

(Szerző: Szebellédi Tamás)