A mennyei és pokoli hanami

Bár még vannak hokkaidói élményeim, amiről szívesen beszámolnék, engedek a nyomásnak, jöjjön a cseresznye! Minden szépségével és hátulütőjével együtt, mert nem fogok hazudni (s aki már átélte, annak nem is tudnék): a mennybéli szépséggel kecsegtető hanami, cseresznyevirág-nézés néha maga a pokol. Csak éppen nem vörösen, hanem fehéren és rózsaszínen izzik.Ha tehát cseresznyevirág-nézésre vetemedünk, akkor készüljünk fel lelkileg néhány dologra! Nem a kedvüket szeretném elvenni, hiszen a páratlan látvány vitathatatlan. Viszont sokkal jobban fogjuk élvezni az egészet, ha már tudatában vagyunk néhány dolognak, és nem a helyszínen ér minket meglepetés.

Először is ne higgyük, hogy csak minket érdekelnek a bimbózó vagy éppen már virágoktól roskadozó fák, mindig van ott legalább még 1, 10, 100, 1000 ember. Ha nagyon egyedül érezzük magunkat, akkor lehet, hogy nem cseresznyefa előtt állunk. Ne rökönyödjenek meg, én városi lány vagyok, tavaly meg voltam róla győződve, hogy én láttam meg az év első cseresznyevirágát, aztán kiderült, hogy még a szilva maradványa. Persze az is lehet, hogy tényleg felfedeztünk valamit, amit még senki. Ekkor elővesszük a fényképezőgépünket, és nagy bőszen elkezdünk fotózni. Figyeljük meg, egyik pillanatról a másikra felgyülemlik körülöttünk a tömeg, és mindenki ugyanarról az egy fáról akar majd fényképeket készíteni! Amit tehát érdemes megjegyezni: a hanami (nagy)csoportos tevékenység.

Ezzel függ össze a második lecke: a hanami fesztivál, buli, parti. Ha tehát valakiben a cseresznyefavirág fennkölt érzésekkel párosul, az jobban teszi, ha mihamarabb megszabadul ezektől az érzésektől. A sakura valóban olyan költői a szépséggel bír, hogy az embert elfogja az ihlet, mindjárt tollat és papírt ragadna, hogy versben örökítse meg az utókornak ezt az élményt. Ugyanakkor sok esetben az ihletre még némi alkohol is rásegít. A hanami ugyanis elsősorban ünnep. Remek alkalom, hogy megerősítsük a baráti és munkahelyi kötelékeket, együtt együnk, igyunk, beszélgessünk. A cseresznyevirág-nézések rózsaszínjének kontrasztszíne a kék és a zöld – ilyen színűek a hatalmas méretű ponyvák, amiken a fák alatt ücsörögnek.

A munka végeztével együtt érkezők gusztusosan tálalt komplett menüket fogyasztanak el, a többség főleg otthon készített bentót, onigirit és különféle rágcsálni valókat sorakoztat fel, de mindenhol ott vannak a sörösdobozok és másféle üvegek. Az este közeledtével kezd elvadulni a helyzet, és már nem japán hanamin, hanem inkább német sörfesztiválon érezzük magunkat. A legnépszerűbb helyeken, mint pl. az Ueno parkban a rendőrség 8 óra körül lefújja a bulit, úgyhogy a másnapi munka előtt még mindenkinek van ideje kipihenni magát (persze ha feltételezzük, hogy mindenki egyből haza megy). Nem olyan könnyű azonban ilyen kék-zöld ponyvás helyet szerezni, mint gondoljuk. Ki korán kel, aranyat lel – de még ez is késő, az elszántak megvárják, míg egy társaság összeszedelőzködik, aztán hálózsákban a helyükre kucorodik, és így várja a másnapot, míg megérkeznek a barátai.

A tolongástól és az alkoholmámortól eltekintve azonban tényleg varázslatos a cseresznyevirágzás. Ha a fentiek mégis nagyon zavarnának minket, válasszunk egy kisebb, eldugottabb helyet, ott egészen más a helyzet. Hogy a fenti negatívumokat semmissé tegyem, következzen néhány kép azokról a helyekről, ahol az elmúlt 2 cseresznyeszezonban jártam. Képek, amik bizonyítják, hogy a cseresznye nemcsak pokol, hanem maga a menny is lehet.