Lábmelegítős asztalok és távirányítós WC-k

Tokió titkai VI. rész

Kedves utasunk, Tamás japán útjainak leírását olvashatják. A hatodik részben Tokió bemutatásának befejezését olvashatjátok, ahol bepillantást kapunk egy hagyományos japán otthonba, az ott történő étkezésbe és meglepő tisztálkodási szokásokba is. Jó olvasást kívánunk!

A város szimbóluma

Tokió utazás

Ha már a korábbi bejegyzéseimben szót ejtettem Tokió két legnagyobb kilátójáról – a Tokyo Metropolitan Government Buildingről és a Skytree-ről- akkor azt hiszem a felsorolásból nem maradhat ki a harmadik „nagy”, a Tokyo Tower sem. Mindhárom kilátónak megvan a maga különlegessége és vonzereje: A Government Building ingyenes, a Skytree a legmagasabb, a Tokyo Tower pedig a maga jellegzetes piros-fehér festésével a város jelképe immáron 56 éve. A látszólagos hasonlóság a párizsi Eiffel-toronnyal nem véletlen, arról mintázták, de 13 méterrel még magasabb is annál. Két kilátó is található benne, egy fő (körülbelül a közepén) és egy speciális (pont a csúcsán), de az előbbi is bőven megteszi, 820 yenért teljesen korrekt kilátást biztosít bárki számára.

Mesehősök yukatában

Tokió utazás

Vulkán, kalózhajó, arab stílusban épült épületek, mindez egy helyen –vajon mi lehet ez? Hát persze, hogy csakis Disneylandről lehet szó!

A tokiói Disneyland Ázsia legnagyobb vidámparkja, grandiózusságáról talán sokat elmond az, hogy egy külön szigeten terpeszkedik el az egész, ami ráadásul önmagában is olyan nagy, hogy saját vasúthálózat dukál hozzá. Két részből áll: a “sima” Disneyland (ahol az olyan klasszikus mesék uralkodnak, mint Csipkerózsika óriáskastélya és egyebek), valamint a Disney Sea, ami pedig egy adrenalinpumpáló élménypark, rövid, de annál intenzívebb attrakciókkal. Azt nem mondom, hogy kötelező meglátogatnia mindenkinek, aki csak Tokióban jár, hiszen nem egy kimondottan japán dologról van szó, és nem is az az olcsó mulatság (6400 yen a belépőjegy a két parkba külön-külön), de idő és pénz függvényében talán érdemes lehet tenni vele egy próbát. Elvégre hol máshol készíthet az ember közös fotót egy kimonós Mickey egérrel, vagy sikoltozhat együtt halálfélelmében japánokkal az itteni összevissza csavarodó hullámvasutak valamelyikén?

Tokió másik arca

Tokió utazás

Mi jut először a legtöbb ember eszébe, ha Tokióra gondol? Égig érő felhőkarcolók, hatalmas embertömeg, a neon és az óriáskivetítők mindent elborító fénye –a legtöbb esetben valószínűleg ilyen, vagy ehhez hasonló válaszok születnének. Pedig Tokiónak létezik egy teljesen másik arca is, ami mondhatni totális ellentéte az előbb elmondottaknak. Ez pedig az álmos külvárosok világa. Sokan talán úgy gondolhatják, hogy az ilyen csendesebb részek csupán a város külső peremét teszik ki, pedig nem: elég csak 20 percet utazni valamelyik szerelvénnyel a város minden értelemben középpontjának számító Shinjuku állomástól, és máris egy teljesen más világban találhatjuk magunkat.

Ami engem illet, én nagyon szeretem ezeknek a városrészeknek a kedves hangulatát, ami főleg apróságokban nyilvánul meg. A csöndet, amit csak néha tör meg egy vasúti sorompó jellegzetes hangja vagy az esténként valamelyik közeli karaokebárból kiáradó tompa énekhang. A nyáron a kertekből kihallatszó higurashik –vagyis a japán kabócák- „énekét” (ciripelését), amit másutt szinte csak vidéken lehet hallani. A csillagos égbolt látványát az erkélyről bámulva éjszakánként, amit a belvárosban elnyom a felhőkarcolók és a neontáblák fénye. Idilli lehet ilyen környezetben lakni, nagy kár, hogy Tokióban bárhol is néz az ember magának lakást, az ingatlanok ára a csillagos egekben van.

Bepillantás a japán otthonokba

Tokió utazás

Kívülállónak személyesen betekintést nyerni egy japán otthonba nem is olyan egyszerű, mint azt talán elsőre gondolnánk. Tudvalevő ugyanis, hogy a japán emberek nem azok a meghívogatós fajták, még egymást sem nagyon szokták meginvitálni a saját hajlékukba, külföldieket meg aztán még annyira se. Ha viszont netán mégis ebben a megtiszteltetésben részesülnénk, akkor nem árt néhány dologgal előzetesen tisztában lenni.

Már rögtön a bejutásnál akadhatnak problémák (abban a szerencsés esetben persze, ha a lakáshoz kulcsot is kaptunk), a japán zárak ugyanis pont fordítva működnek, mint a világ nyugati féltekén. Azaz: nyitásnál az ajtóban a kulcsot a zár reteszének az irányába (tehát az ajtó kinyíló széle felé) kell elforgatni, zárásnál pedig azzal ellentétesen.

Ha ezen túljutottunk, a bejárati ajtón belépve rögtön következik a genkan nevezetű rész (amolyan előszoba egy jól látható küszöbbel), ahol sor kerülhet az ilyenkor elmaradhatatlan rítusra: minden lakásban az első lépés a kint hordott lábbeliktől való megszabadulás, majd azok felcserélése valami kényelmes otthoni viseletre.

Nem győzőm hangsúlyozni, hogy váltás közben a cipő még véletlenül se érintse a küszöbön túli részt, ahonnét a ház belső része kezdődik, a zokni pedig az ezt megelőző koszos talajt. Habár a háziak a vendég iránti tiszteletből és udvariasságból általában nem szólják meg, ha valaki erről megfeledkezik (márpedig tapasztalatom szerint a külföldiek igen gyakorta hajlamosak erre), de erre a dologra egyébként nagyon kényesek, nem árt tehát észben tartani.

Modern külső, ősi szokások

Tokió utazás

A legtöbb modern nagyvárosi lakás belülről nem különbözik túl sokban a nyugati mintától, ám a legtöbb helyen még mindig fellelhetőek a régmúlt idők otthonainak jellegzetes elemei. Ennek legszembetűnőbb példája a sok házban megtalálható tatamis (padlógyékényes) szobák, és ami általában velük jár: ilyen például a shoji (japán tolóajtó), az alacsony asztalok és ülőhelyek, a japán stílusú fabútorok, és még sorolhatnám.

Egy ilyen szobában vendégeskedni nem feltétlenül csak pozitív élmény attól függően, hogy erre mikor kerül sor –régi jó japán szokás ugyanis még az is, hogy ezek a helyiségek nem fűtöttek. Pedig Tokióban az ősz beköszöntétől a tavasz megérkeztéig nagyon hűvös tud lenni. Még szerencse, hogy az ilyen szobákhoz általában fekvőhelyként mellékelt futon (amit legkönnyebben egy matrac-hálózsák keveréknek lehetne jellemezni) magunkra hajtva gyorsan bemelegszik.

Sok helyütt még az ún. kotatsu is a szoba részét képezi: ez egy olyan alacsony asztal, amiből egy széles futon log ki minden irányba, és amit egy beépített elektromos fűtőtest melegít alulról. Japán családoknál szokás, hogy egy ilyen asztalt körbeülve, lábukat annak futonja alá dugva és valamilyen közös tevékenységet végezve (pld. együtt vacsorázva) melegszenek fel az amúgy hűvös szobában.

Tokió utazás

Érdekes maradványa ez a régi időknek, amikor még az irorik, vagyis a japán tűzhelyek a szoba közepén helyezkedtek el, és melegségük miatt azok számítottak a közösségi élet központjának, ahol a család apraja-nagyja összegyűlt.

Tisztálkodás

Tokió utazás

A japán valószínűleg a leghigénikusabb nép a világon, így hirtelenjében nem is tudnék még egy olyan nemzetet mondani, akik a fürdés előtt közvetlenül még le is zuhanyoznának. Pedig ez kint egyfajta kötelező előírás, nincs is szinte annál neveletlenebb dolog, mint ha valaki koszosan ül bele a forró vízbe, és abban úgy áztatja magát (hozzáteendő persze, hogy kint a fürdésnek külön kultúrája van, a puszta tisztálkodáson túl relaxációs és rekreációs tevékenység is egyben).

Hogy mennyire a napi rutin részét képezi ez az ottani emberek számára, arra jó példa, hogy a fürdőszobák kialakítása is ennek a szokásnak felel meg, továbbá, hogy ettől a hagyománytól még külföldön sem hajlandóak megválni. Nem egy szállodai szoba szintje ázott már át teljesen nyugaton amiatt, hogy egy japán turistacsoport a kádon kívülre locsolt ki nagy mennyiségű vizet ennek a szokásnak az elvégzése közben.

Hasonlóan a hagyományos japán szobákhoz, ezeket a helyiségeket sem szokták fűteni, ami egy külföldi számára ismét csak némi bosszúságot okozhat hűvösebb időkben. Sok kedves (és nyomdafestéket nem igazán tűrő) dolog jutott már eszembe, miközben az alig 8-9 fokokban a hideg kövezeten meztelenül állva próbáltam bemelegíteni a zuhanyvizet, vagy amikor éppen a fürdést követően csuromvizesen, vacogó fogakkal igyekeztem minél hamarabb megtörölközni ilyen hűvösben.

Ahová a császár is gyalog jár

Tokió utazás

Tisztában vagyok vele, hogy a mellékhelyiségek kérdése amolyan kényes téma, amiről itt nyugaton nem nagyon szoktunk beszélni, ám a japán szabvány annyira különböző az általunk megszokottól és van annyira különleges, hogy szerintem egy pár szót mindenféleképpen érdemes külön áldozni rá.

Két fő WC fajta található a szigetországban: kezdjük a kevésbé kellemes kategóriával, a fenti képen is látható guggolós pottyantóssal. Túl sok mindent erről nem lehet elmondani, az, aminek látszik: egy szép nagy lyuk a talajon. Tapasztalatom szerint az egész országban ez a legelterjedtebb fajta a köztéri toalettek körében, állomásokon szinte csak ilyennek találkoztam. Néha még lakásokban is, de az a ritkábbik eset.

A másik már egy jóval kényelmesebb kategória, ez a hagyományos angol WC, de rengeteg extrával. A legtöbb ilyen típusú toalett annyira fejlett, hogy külön távirányító jár hozzá, amivel különböző dolgokat lehet szabályozni. Ilyen például, hogy hideg téli napokon mennyire legyen meleg az ülőke, vagy éppen, hogy mennyire öblögesse ki a víz a csészét és –ezt most nem tudom szebben mondani- az alfelünket is, ha éppen arra vágynánk (mondom, hogy tisztaságmániásak).

Tokió utazás

Mellékhelyiségek kapcsán már csak egy dologra hívnám föl külön a figyelmet: a legtöbb otthonban és szállodában, ha a mosdóba indulunk, észrevehető, hogy azok bejáratához külön papucsot mellékeltek. Ez nem véletlen, illik ugyanis ezekbe a helyiségekbe való belépéskor másik pacskert fölhúzni. Kifejezetten nagy illetlenség, ha valaki csak úgy besétál a szobapapuccsal a mosdóba, majd onnan kijövet ugyanazzal caplatja össze a többi helyiséget.

Az étkezőasztal körül

Tokió utazás

Ha valakit érdekel milyen is lehet egy japán konyha a valóságban, az nézze meg jól a képet: ennél tipikusabbat nehezen tudnék mutatni.

Most annak a résznek kellene következnie, hogy írok egy pár szót az ide vonatkozó asztali etikettről, de mivel ezt már megtettem egy korábbi bejegyzésben, nézzük inkább az ételeket! IIyen szempontból a fentebb látható asztal tartalma megtévesztő lehet, mivel a házi sushi (kézzel is összeállítható) alapanyagai láthatóak rajta, de nem ez a legelterjedtebb otthoni harapnivaló. Attól függetlenül ugyanis, hogy ez a legismertebb japán étel, még nem ez a legalapvetőbb betevő a japánok számára (már csak azért sem, mert a jó sushi kint is drága).

Hogy egy otthonban a háziak főként milyen ételt preferálnak a mindennapokban, az háztartásonként változó, de egy biztos: a rizs és a különböző tengeri herkentyűk nagy fokú előnyt élveznek. Ebben a kijelentésben azt hiszem nincs is semmi különös, hiszen ez a japán konyha egészére igaz. Ami viszont talán már kicsit meglepőbb lehet, hogy egészen sokszor találkoztam előre szeletelt kenyerekkel is a reggelinél. Igaz, nem is vajjal/margarinnal/májassal voltak megkenhetőek, hanem valami igen egyedi (és számomra beazonosíthatatlan) itteni krémszerűségekkel, többségében sós ízvilággal. Itadakimasu!

Nos, ezzel részemről véget is ért Tokió rövid bemutatása. Rövid, hiszen annyi sok helyet említhettem volna még, a Ghibli múzeumtól kezdve a sokat vitatott Yasukuni szentélyen keresztül egészen a Tsukiji halpiacig, és igazából a végtelenségig lehetne folytatni a meglátogatható nevezetességek felsorolását, de valahol abba is kell hagyni. Az ebben és az előző bejegyzéseimben ismertetett helyek csupán az én ajánlásaim, egyfajta vegyestál elsős utazók számára, amiben van minden, de könnyen elképzelhető, hogy valaki ennél sokkal inkább a saját ízlésének megfelelő programot tud összeállítani magának némi utánajárás után.

Ha röviden össze kellene foglalnom a véleményemet Tokióról, akkor azt mondanám, hogy természetesen megkerülhetetlen része kell legyen bármely komolyabb Japán útnak, hiszen ez az ország fővárosa, a Föld egyik legnagyobb metropolisza, a világon található talán legfejlettebb technika fellegvára, ésatöbbi. De -és most jön a de-  ahogyan a helyiek is nem győzik hangsúlyozni, Japán nem csak Tokióból áll. Vannak dolgok, amikből a főváros csupán keveset, vagy egyáltalán nem képes adni. Mire is gondolok? Olyan, Japán nevével egybeforrt csodákra, mint a lélegzetelállítóan szép tájak, a csodás természet, a múltat megidéző templomok és várkastélyok, az ősi tradíciók- ezekből itt csupán kiskanálnyi adagokat kaphatunk. Ahhoz túlságosan modern, aminek oka főleg arra vezethető vissza, hogy japán viszonylatban egy viszonylag fiatal városról van szó, hiszen ne feledjük, Tokió csak 1868-ban lett az ország fővárosává, és az azt megelőző tényleges történelme is „csak” kb. 400 éves.

Ezért szoktam én azt javasolni mindenkinek, hogy aki csak teheti, a főváros mellé iktasson be valami mást is. Elsősorban Kiotót, ahova shinkansennel mindössze 2,5-3 óra alatt el lehet jutni Tokióból, ám ha ez valamiért (leginkább annak súlyos anyagi vonzata miatt) nem lehetséges, akkor is ott van még a közelben Nikko vagy Kamakura, amik szintén remek hiánypótló megoldások lehetnek. Könnyen, viszonylag olcsón, és gyorsan el lehet jutni mindkettőbe.

Hmm, most így visszaolvasva a fentebbi sorokat talán úgy tűnhet, mintha leszólnám Tokiót, holott erről szó sincs, különben nem méltattam volna 6 részen keresztül az érdemeit. Csupán arra akarom felhívni a figyelmet, hogy a fővároson túl ott van még egy teljes ország, aminek titkait és szépségeit szintén érdemes felfedezni, a Japán nyújtotta élmény csak így lehet teljes.

De hogy még véletlenül se rossz szájízzel fejeződjön be ez a bejegyzés, „engesztelésképpen” álljon itt egy videó, amely a tokiói lakosok sokszínűségét és felszabadult életstílusát hivatott bemutatni (előszeretettel szoktam felvilágosítás gyanánt azon ismerőseimnek mutogatni, akik felülve a népszerű sztereotípiáknak, a japánokat munkamániás, a szórakozást és a lazaságot még csak hírből sem ismerő embereknek képzelik el):

Tokiói városnézésünk tehát befejeződött, de virtuális utazásunknak ezzel még koránt sincs vége: a következő résztől kezdve egy hatalmas országjáró útra indulunk, bejárjuk majd egész Japánt Észak-Hokkaidótól Dél-Kjúsúig, minden olyan helyet részletesen bemutatva, ahol valaha is megfordultam. Garantálom, hogy bőven lesznek köztük olyanok is, amik alig ismertek nyugaton, de valamilyen szempontból mégis megkapóak. Helyek, amikről nem is gondolnánk, hogy léteznek Japánban. Már csak egy kérdés maradt: neked vajon melyik lesz a kedvenced, amit személyes is meg fogsz látogatni?

(Szerző: Szebellédi Tamás)

Kapcsolódó utazás Tokióba:

Koharu – személyre szabható japán körutazás szeptemberben
Sakura körutazás Japánba
Tokió programok
Tokió privát városnézés