Az aranyhét Japánban

A golden week, vagyis „aranyhét” úgy hangzik, mint valami bolti szlogen, egy üzletlánc akcióját népszerűsítő frázis. Ha így gondoljuk, nem is járunk olyan messze a valóságtól. Bár a golden week kifejezés ma már mindenki számára az árpilis végi és május eleji négy ünnepnapot jelenti, eredetileg a filmiparban használt kifejezés volt. 1951-ben két filmgyártó vállalat, a Daiei Film és a Shōchiku egyszerre filmesített meg egy regényt, és a Jiyū gakkō, A szabadság iskolája című film két változata egy időben került a mozivásznakra május elején. Az ünnepnapsorozat alatt rengetegen látogattak el a mozikba, hogy megtekintsék, mindkét feldolgozás kasszasiker lett. Így ezt az időszakot a Daiei Film akkori vezérigazgatója, Matsuyama Hideo golden weeknek keresztelte el. Az eleinte csak a filmiparban használatos szakszó az egész üzleti világban elterjedt, majd a folytatólagos ünnepnapok általános megnevezésévé vált. Az angol kifejezések elkerülésére törekvő média gyakran (haru no) ōgata renkyū, „(tavaszi) hosszú ünnep” néven utal rá. A köztudatban mégis a golden week elnevezés az elterjedtebb, és gyakran csak „GW”-ként (ejtsd dzsíví) emlegetik.

Bár az „aranyhét” első és utolsó ünnepnapja között valóban egy hét telik el, igazából csak négy ünnepnapot foglal magában. Április 29. Shōwa no hi, Shōwa napja az előző Shōwa császár születésnapja. Az ünnepnappal uralkodásának 63 évére (1923–1989) emlékeznek. A következő ünnepnap május 3. kenpō kinenbi, az alkotmány emléknapja, mely az 1947-ben ezen a napon életbe lépett alkotmány és a demokrácia előtt tiszteleg. Az ezt követő midori no hi, zöld nap „csinált ünnep”, valószínűleg csak azért iktatták be május 4-re, hogy ne legyen rés az alkotmány emléknapja és a május 5-i kodomo no hi, gyereknap között. Újabban néhány cég május 1-je, a munka ünnepe alkalmából is szünetel, emellett sokan az ünnepnapok közötti munkanapokat is kiveszik szabadságként, így lesz a négy napból egy hét, golden week. Amit jó lenne, ha eltanulnánk a japánoktól, a furikae kyūjitsu, „csere szabadnap”. Ez azt jelenti, hogy ha egy ünnepnap vasárnapra esik (ami eleve munkaszüneti nap), akkor a következő nap hétfő lesz szabad nap. S ha mint idén, ez a hétfő egy másik ünnepnappal esik egybe, akkor a szabadnap keddre tolódik. Ennek a nagylelkű cserének következtében semmiképp nem marad el a szünet.
Ezeket az ünnepnapokat ne úgy képzeljük el, mint nálunk a nemzeti ünnepeket! Míg itthon kötelező jelleggel feszengünk ünneplő ruhában az iskolai rendezvényeken, és egymást érik a jeles eseményekről megemlékező városi rendezvények, melyeket a tévé élőben közvetít, addig Japánban a fent említett ünnepeknek nincs túlzottan nagy jelentősége. A golden week mindenki számára a jól megérdemelt pihenést és szabadságot jelenti. Aki csak teheti, és nem fél a tömegtől, elutazik: kirándul egyet Japánon belül, vagy külföldre megy kikapcsolódni. Azaz a golden week egyben a forgalmi dugók, a drága szállások és sajnos a kirándulási balesetek időszaka is. Az ünnepnapsorozat alatt alig találunk olyan rendezvényt, mely az adott ünnep témájához kapcsolódik, többnyire virágfesztiválokat és családi rendezvényeket tartanak.

Tango no sekku – a fiúk napja

A négy ünnep közül azonban az egyiknek, a gyereknapnak a mai napig megvannak a szokásai, még ha idővel át is alakultak. Mint sok más ünnepnek, hagyománya Kínából került Japánba. Eredetileg az 5. holdhónap 5. napján tartották a nyár kezdetekor, azaz a nyár évszakünnepe volt. Az 5. hónapot rossz hónapnak, az 5. napot rossz napnak hitték, ezért a betegségek megelőzésére szokás volt orvosi kálmosból – japán nevén shōbu – készült fürdőt venni, és ezzel a növénnyel díszíteni a kaput és az ereszt, hogy megvédje a házat a rossz szellemektől. Japánban a gregorián naptár átvételétől kezdve május 5-én ünneplik, s bár 1948-ban gyereknap néven iktatták be ünnepnapként, előtte tango no sekku volt a megnevezése. Most tehát egységesen a gyerekek napja, de előtte évszázadokig a fiúké volt ez a nap, mint ahogyan a lányoknak is megvan a saját ünnepük március 3-án, a hinamatsuri.

Kezdetekben azonban a tango no sekku a lányok ünnepe volt. A fiúkat kikergették a rizsföldekre, ahol tisztító szertartás keretében megmosakodtak, s csak a lányok maradhattak otthon, erre az egy napra övék lett az egész ház. Az ünnep végül egy érdekes névátvitellel lett a fiúké. A shōbu nemcsak a fent említett növény neve, hanem másik olvasatban egy fogalom, mely magában hordozza a harci kedv, a harcművészet és a fegyverzet jelentését is. Így a tango no sekku valamikor a Kamakura-kortól (1185–1333) összefonódott az erő és a férfiasság jelképeivel, és a fiúgyermekek egészséges növekedését, életerős felnőtté válását kívánó ünneppé vált. Innentől kezdve vált szokássá a lakás katanával (hosszú kard), kabutóval (harci sisak), yoroival (testpáncél) és szamurájbabával díszíteni. Erre ma már egyre kevesebb háztartásban találni példát, az üzletekben azonban gyakran már egy hónappal korábban kiteszik.

Ebben az időszakban sokkal általánosabb a koinobori látványa. A ponty alakját formázó színes zászlókat méretük szerint fölülről lefelé csökkenő sorrendben kifeszítik egy rúdra, vagy felfűzik egy két pont között kifeszített kötélre.

A pontyok valójában nem is zászlók, hanem üreges szélzsákok, felfúvódnak és színesen cikáznak, mikor beléjük kap a szél. A ponty egyes elképzelések szerint azért lett a tango no sekku jelképe, mert erős, izmos hal, mely az árral szemben is képes úszni. Egy másik magyarázat egy kínai mondán alapul, melyben egy ponty az árral szemben úszott, hogy sárkánnyá váljon. Akárhogy is, a koinobori a család fiúgyermekeinek egészségét és erejét szimbolizálja, és a legtöbb helyen már március végén felállítják a kertben vagy a ház előtt.

Teljes egészében japán szokás a kashiwa mochi fogyasztása. A szokásos babpasztával töltött rizssüteményt kashiwa, egy Japánban, Kínában és Koreában őshonos tölgy levelébe csomagolják, melyet nem fogyasztanak el, de különleges illatot és aromát kölcsönöz az édességnek.

A kashiwa mochi fogyasztása a családfa folytatólagosságának, a családi vérvonal meg nem szakadásának jelképeként vált szokássá, a kashiwa ugyanis egészen addig nem hullajtja el régi leveleit, míg új hajtásokat nem hoz. Ma tömegesen árulják a boltokban a gyereknapot megelőzően, és természetesen a hagyományos ízeken kívül mindenféle verzió – csokoládés, vaníliakrémes stb. – megtalálható. Emellett a modernizálódás jegyében színpompás koinobori alakú csokoládék és piskótatekercsek árasztják el a polcokat. A hagyomány nem vész el, csak átalakul.

(Szerző: Jámbor Aliz)