A nyíltszíni átváltozás művészete
avagy bevezetés a kabuki és a bunraku világába
Hallottak már olyan színházról, amelynek előadásait majd’ három évszázada szinte változatlan formában tekintheti meg a közönség? Olyan színjátékfajtáról, amelyet ugyan nők találtak ki és vittek sikerre, de szabados erkölcseik miatt közel háromszáz évre szigorú törvény parancsolta le őket a színpadról, ezért szerepeiket ma is férfiak alakítják? Láttak már olyan táncprodukciót, ahol a táncos úgy vált teljes jelmezt és személyiséget, hogy közben egy pillanatra sem szakítja meg mozdulatainak sorát? El tudnak képzelni olyan bábjátékot, amelyben a bábfigurák élőbbnek és emberibbnek tűnnek, mint velük együtt látható mozgatóik? Pedig létezik ilyen színházművészet: ezek a számunkra képtelennek tűnő sajátosságok Japán hagyományos színjátékformáiban, a kabukiban és a bunrakuban figyelhetők meg.
Július elején a Japán Alapítvány meghívására tradicionális előadóművész-együttes érkezik Budapestre: tagjai klasszikus kabuki-táncokkal lépnek fel, valamint a bunraku autentikus zenével kísért, révületben recitált narrációját mutatják be (ezúttal bábjáték nélkül) a Müpa színpadán. Ehhez a különleges műsorhoz kívánja felkelteni az Önök figyelmét ez a videofelvételekkel szemléltetett ismertetés.
Előadó: Duró Győző, dramaturg, egyetemi docens
(a tradicionális távol-keleti színházformák kutatója)
Időpont: 2014. június 5. 18:00
Helyszín: Eötvös10 Kulturális Színtér
(1067 Budapest, Eötvös utca 10.)
A belépés díjtalan!