Két keréken Japánban

Kerékpár, bicikli, bringa, kerpa, canga – mindegy, hogyan nevezzük, ugyanarról van szó. De mi a helyzet bicikli ügyben Japánban? Mennyire használják, hogy néz ki és hogyan nevezik? Tudjunk meg most többet a jitensháról (jap. kerékpár)!

Egy kis statisztika

Ha azt mondom, „Ázsia” és azt, „bicikli”, talán nem Japán lesz az első ország, mely eszükbe jut majd. Az viszont tévedés, hogy Japánban ennek a közlekedési formának nincsen kultúrája. Az első nyugati biciklik csak a XIX. század vége felé jelentek meg Japánban. Még 150 év sem telt el, de 2011-es adatok szerint az ország lakossága 72 540 000 kerékpárt birtokol, azaz majdnem minden 2. emberre jut egy jármű. Ez persze nem jelenti azt, hogy a japán lakosság több mint fele aktívan használja is a biciklijét, de felmérések szerint kb. 15% jár kerékpárral dolgozni. Ezzel Japán a 7. helyen áll a „biciklis országok” listáján, melyet évek óta Hollandia vezet.

Hétköznapok

Az országon belül jelentős különbségek vannak a nagyvárosok és a vidék között is. A saját emlékeimre hagyatkozva azt mondthatom, hogy Tokióban nem kellett odafigyelnem minden pillanatban, honnan bukkan elő váratlanul egy bicikli, Oszakában viszont folyton kerülgettük egymást a kerékpárosokkal. Tehát még a nagyobb városok között is van eltérés, mégis talán vidéken választják a legnagyobb arányban a közlekedésnek ezt a formáját.

Ennek egészen egyszerűen kényelmi oka van, nincs ugyanis túl sok lehetőség a tömegközlekedésre. Tōganéban, ahol egyetemre jártam, negyed óra alatt bebiciklizhettem a belvárosba, vagy mehettem esetleg vonattal egy megállót úgy, hogy még az állomásig és az állomástól is gyalogolnom kellett. A városon belüli buszközlekedés nem létezett. Más kisvárosokban is hasonló a helyzet, így érthető, hogy az autóval nem rendelkezők gyaloglás helyett inkább a gyorsabb kerékpározást választják munkába, iskolába vagy boltba menet. Az időjárás nem akadály. A széllel nem lehet mit kezdeni, az eső elől viszont megvéd az esőkabát és – mert Japánban ilyen is van – az esőnadrág. A japán bicikliseknek emellett megvan az a különleges képességük, hogy esernyővel a kezükben is tudunk tekerni.

Nem a külső számít

A többség nem hiperszuper, jól felszerelt kerékpárt hajt, hanem mamachari, „mamibicaj” gúnynévre hallgató járgányt. Nem túl szép, de masszív, megbízható, és akkora kosara van elöl, hogy akár a hétvégi bevásárlás egész zsákmánya belefér. A lámpája dinamós, el van látva csengővel, és már eleve rajta van a biciklizár, csak a kulcsot kell magunkkal vinni. Az egyetlen problémát az okozhatja, hogy egységes ezüst, olykor fekete színben gyártják, így ha nem jeöljük meg valamivel, egy darabig keresgélhetünk a biciklitárolóknál. Természetesen vannak szofisztikáltabb változatok, kecsesebbek, színes vázosak, és lézetnek a verseny- és túrabiciklik is, de városi használatra legjobb mégiscsak a mamachari!

A bicikli, ami generációról generációra öröklődött az ELTE-s diákok között, így aztán én is másfél évig hajtottam.

Érdekességek

Ami meglepő lehet, ha valaki kerékpárt vásárol Japánban, a rendszám. Minden bicikli vázára ráragasztanak egy matricát annak nyilvántartási számával. Vásárláskor ki kell töltenünk egy papírt az adatainkkal, így pontosan lehet tudni, melyik kerékpárnak ki a tulajdonosa. Ez nagyon jól jön az esetleges biciklilopások esetén, de annál macerásabb, ha valakire rá szeretnénk hagyományozni régi kerékpárunkat. Elvileg át kellene iratni, gyakorlatilag ezt nem sokan teszik meg.

Már nem kellő biciklinktől nehéz megszabadulni. Csak úgy kidobni nem szabad, elszállíttatásáért viszont fizetni kell. Ez a magyarázat az állomásokon és boltok előtt rozsdásodó, lezáratlan, elhagyott biciklikre. Japánul a kerékpár elnevezései a magyarhoz hasonlóan változatosak és régiónként eltérnek. A jitensha az általános megnevezés, a köznyelvben sokszor charinko, chari (ennek „alfaja” a mamachari) néven fordul elő. Aichi, Gifu és Mie megyékben kettaként ismert.

Versenyek és túrák

Az első kerékpárversenyt 1898 novemberében rendezték meg Tokióban, az Ueno-park részét képező Shinobazu-tó partján. A versenyek azóta is töretlen népszerűségnek örvendenek, a lelkes biciklistákat több szervezet tömöríti egybe, melyek élén az 1995-ben megalapított Japán Kerékpárverseny Szövetség (Nihon Jitensha-kyōgi Renmei) áll.

Nemcsak a versenyek, hanem a kerékpártúrák is egyre kedveltebbek. Sokan indulnak útnak egyedül vagy csoportosan, szervezett keretek között, hogy két keréken fedezzék fel Japán legszebb tájait. A népszerű útvonalak az egész országot behálózzák. Hokkaidón Wakkanaitól Hakodatéig, a főszigeten Tokiótól Kiotóig is el lehet tekerni, de a leghosszabb a főszigetet Shikokuval és Kyūshūval összekötő Tokió–Fukuoka kerékpárút. Ennek egyes szakaszai, pl. az Onomichi–Imabari útvonal különösen népszerű.

A túrára vállalkozók a Shimanami Kaidō hídon pedáloznak végig a Hiroshima megyei Onomichiből az Ehime megyei Imabariig. A híd az egyetlen út azok számára, akik kerékpárral szeretnének átmenni Honshūról Shikokura. A hét sziget fölött átívelő hídról gyönyörű kilátás nyílik a Szeto-beltengerre és szigetvilágára.