Fent, északon – Hokkaidó és Szapporo
Ahogyan arra korábban ígéretet tettem, mostantól kezdődő írásaimban egy nagy országjáró útra indulunk, ahol az egyes bejegyzések Japán legszebb, legérdekesebb helyeire fogják elkalauzolni az olvasót. De nem csak a legnevezetesebb desztinációkat sorra véve, hanem olyan helyekre is ellátogatva, amik habár nyugaton kevésbé ismertek, de valami oknál fogva mégis valami különlegességet képesek nyújtani az utazóknak. Egy nagy ugrással induljuk el Tokió után elsőként most észak felé, és nézzük meg miképp mennek a dolgok Japán messzi, hűvös régióiban!
Hokkaidó
Hokkaidó Japán négy nagy főszigete közül a legészakibb, és a második legnagyobb. Talán a legfontosabb tudnivaló a hellyel kapcsolatban az, hogy régen NEM tekintettek rá Japán részeként, csupán a XIX. századik második felétől vált hivatalosan is azzá, és indult rohamos fejlődésnek. Azt megelőzően egy Ezo-nak nevezett Isten háta mögötti hely volt, ahová az őslakos ainu embereket és az egyéb nemkívánatos elemeket (bűnözőket, politikai kegyvesztetteket, stb.) száműzték. A legtöbb japán ember fejében egy kopár, kietlen területként élt, ami egyúttal egy veszélyes „hátsó bejárat” is volt a világtól elzárkózott Japánba a külföldi emberek és árúk számára. Ennek köszönhetően Hokkaidó történelme mondhatni igen szegényes Japán egyéb területeihez viszonyítva, minekután kulturális emlékekben sem dúskál túlságosan. Tehát akit mondjuk a csodaszép japán várkastélyok, gésák, vagy más egyéb, az ország kultúrájához köthető nyalánkságok izgatnak, az nem Hokkaidón fogja megtalálni a számításait. Ami viszont kulturális örökségben hiányzik Hokkaidóból, azt természetben pótolja. Hokkaidót ugyanis valami csodaszép tájakkal és elképesztően gazdag flórával és faunával áldották meg a japán istenek, ami ráadásul az év minden szakaszában más és más oldalát mutatja meg.
Ősszel itt kezdődik a momiji, a sziget csak úgy dúskál a jellegzetes vörös-barna-sárga színekben…
…télen fehérbe öltözik a táj, a síelők és snowboardosok paradicsomává válnak a hegyek…
…tavasszal és nyáron pedig fenséges színekben pompázó levendulamezőkben gyönyörködhetünk.
Hokkaidó tehát minden egyéb hiányossága ellenére egy klassz hely. Lássuk hát milyen helyeket érdemes felkeresnünk, ha arrafelé vezet utunk!
Hakodate
Ha shinkansennel megyünk át Honshuról Hokkaidóra, akkor elkerülhetetlenül érintjük majd Hakodate-t, ami a sziget legdélebbi városa, emiatt Hokkaidó horgonyának is szokták becézni. Csendes, álmos város, szolid turistacsalogató érdekességekkel (friss, finom helyi tengeri ételspecialitások, hajdan külföldiek lakta nyugati stílusú házak, nemzeti parkok, és ehhez hasonló dolgok), ám egy dolog miatt országszerte híressé vált: Hakodate birtokolja Japán három legszebb éjszakai látványának az egyikét. A város melletti hegyről ilyen gyönyörű látkép részesei lehetünk, erről beszélek:
Ó igen, és ha már itt járunk, akkor azt hiszem muszáj megemlítenem, hogy Hakodatéban próbáltam ki életemben először a taiyakit, ami egy hal formájú japán édességkülönlegesség. Alapvetően babbal töltik meg (vörössel vagy azukissal), de van belőle például csokis, sajtos és paradicsomos is. Nyam-nyam.
Szapporo
„Mezőn keresztülfolyó fontos folyó” – jelenti a név, de nem japán, hanem ainu nyelven. A XIX. század közepén mindössze 7 ember lakta, ma viszont már Japán ötödik (egyesek szerint negyedik) legnagyobb városa és Hokkaidó központja, cirka 2 millió lakossal (akik láthatóan elég jól bírják a hideget, ugyanis ha nem említettem volna még, Hokkaidó egy rettenetesen hűvös hely, enyhe nyarakkal, és mínuszokban úszkáló telekkel). 1972-ben világszinten is híressé vált, itt rendezték meg abban az évben a téli olimpiát. Manapság a város három dologról nevezetes: ramenjéről, isteni söreiről, és az évente megrendezett hó fesztiváljáról.
Szapporo nevezetességei
Odori park
Egy körülbelül másfél kilométer hosszúságú park Szapporo közepén, ami északi és déli részekre osztja ketté a várost. Az év melegebb hónapjaiban kellemes zöldövezet, télen pedig a hó fesztiválnak ad otthont, amiről bővebben majd kicsit lentebb. A park részét képezi a szapporói TV-torony, ami a Tokió toronyhoz hasonlóan szintén egy Eiffel-torony utánzat (a japánoknak úgy tűnik mániája Párizs jelképének másolása, ezen a kettőn kívül is akad még egy pár utánzat az országban). Viszont van annyi különlegessége, hogy sötétedés után gyönyörűen ki van világítva, ilyenkor pár perc elteltével mindig megváltoztatja az éppen aktuális színeit. Majd 150 méter magas, és mivel kilátó is, így körülbelül 90 méteres magasságból remek kilátás nyílik a városra.
Susukino
Szapporo szórakoztató negyede, a legnagyobb, legtöbb neonfényben úszó, ami csak Tokiótól északra létezik. Itt sétálva tényleg az a benyomása az embernek, mintha csak a japán fővárosban lenne, amihez persze nem kis részben a tömeg is hozzájárul. Mellesleg nem tudom feltűnt-e, de a fentebb látható neonhirdetések közül kapásból 4 is alkoholokat reklámoz –talán csak a hideg miatt, de a szapporói emberek szemlátomást igen közeli barátságot ápolnak az alkoholos nedűkkel…
A szapporói sörmúzeum
Hokkaidó a japán sör szülőhelye (mondom én, hogy szeretik a piát!). Szapporo büszkén mondhatja el magáról, hogy már 1877 óta gyártja az egyik legrégebbi japán sörfajtát, az igen kreatív módon elnevezett Sapporo sört, aminek sikere azóta is töretlen, ma már nem csak Japánban, hanem a világ több pontján is árusítják. Az épület egy Meidzsi korból származó sörfőzdéből alakult át 1987-ben múzeummá, és a nevéből következtetve talán nem túl meglepő módon a japán sör történelmével és sörkészítési eljárásokkal ismerteti meg a látogatókat. Persze nem is lenne jó múzeum, ha helyben, frissiben nem lehetne kipróbálni eme remek nedűket, erre a kiállítások megtekintése után egy csekély összeg ellenében lehetőség is nyílik.
A szapporói óratorony
A város szimbóluma, egy az amerikai Közép-Nyugat kolonizációs stílusában épült gyakorlóterem még 1878-ból. Valaha a Szapporói Földművelési Egyetem része volt, ma már múzeum. A földszinten kiállítás található az épület történelméről és Szapporóról, az első emelet pedig egy tágas rendezvényterem, ahol az épület órájáról is található egy kisebb tárlat.
A történelmi falu
Teljes nevén Hokkaidó történelmi faluja, egy nyílt, szabadtéri múzeum Szapporo külvárosában, ami egy helyre zsúfolja be Hokkaidó körülbelül 60 legjellegzetesebb épülettípusát, kiemelten a XIX. század végéről és a XX. század elejéről, amikor elindult a sziget kolonizációja és ugrásszerű fejlődése. Különböző szekciókra van osztva, található itt urbánus rész, halászfalu, tanya és hegyi falu. Mindez a lehető legautentikusabb módon visszaadva, az összképhez olyan jópofa dolgok járulnak hozzá, mint például a ló vontatta villamos. A történelmi falutól 10 perc sétára található a Hokkaidó Történelmi Múzeum, ami a nevéhez hűen a terület történetét mutatja be, de annyira részletesen, hogy a kiállítás az időszámítás előtti 18.000. évben kezdődik (ekkor kezdték el Hokkaidót lakni először emberek), és a jövőben ér véget.
Yuki Matsuri
Egy kakukktojás, a fentebbiektől eltérően ugyanis ez nem egy hely, hanem egy esemény, a híres-neves hó fesztivál, amiről még a hazai csatornák híradói is beszámolnak február elején, amikor is a rendezvényt tartják. Az esemény maga 1950 óta létezik, és ma már több millióan látogatnak el Szapporóba csak emiatt. Túl sokat azt hiszem a jellegéről nem kell beszélnem, a név és pár kép alapján rögtön világossá válik miről szól a dolog: több száz hóból és jégből készült szoborszerű alkotásról, amik részletességük mellett nagyságukkal is kitűnnek. Sokuk mérete még a 25 méter szélességet és a 15 méteres magasságot is meghaladja.
Nagyjából ennyi lenne hát azon dolgok sora, amiket érdemes lehet meglátogatni Szapporóban járva. Összegezve a véleményemet a városról, nekem elnyerte a tetszésemet, élveztem az ott töltött időt. A várost érdemes egy hokkaidói körút részeként meglátogatni, hiszen sok egyéb izgalmas látnivaló található még elszórva a szigeten. Ezekkel az érdekességekkel fogom folytatni a legközelebbi alkalommal is, amikor majd azt mesélem el, milyen volt meglátogatni egy ainu falut, és személyesen is találkozni Japán őslakosaival. Addig is: mata ne!
(Szerző: Szebellédi Tamás)
