Japán foci – hogyan tovább?
A VB magyar idő szerint 22 órakor kezdődő Japán–Kolumbia mérkőzése nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az előtte való napokban a megkérdezett szurkolók azt jósolták, ha a japán csapat rúgja a meccs első gólját, már biztos a győzelem. Még ez sem lett volna feltétlenül elég a továbbjutáshoz, hiszen az ezzel egy időben zajló Görögország–Elefántcsontpart mérkőzés az európai csapat győzelmével zárult.
A jóslatokkal teljes ellentmondásban Japán nem góllal, hanem sárga lappal indított, ezt rögtön követte Kolumbia 11-esből szerzett gólja. A japánok lendülete ekkor még nem tört meg, az 1. félidő hosszabbításában szépítettek. A 2. félidő aztán elvette a reményt – Kolumbia még 3 gólt lőtt, s ezzel Japán továbbjutása meghiúsult.
Japán zsinórban az 5. alkalommal szerepelt idén a világbajnokságon, utoljára 2006-ban Németországban esett ki a csoportmérkőzéseken. A japán labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, az olasz Alberto Zaccheroni elmondta: „Visszatérünk Japánba, és minden eldől, miután beszéltünk a Japán Labdarúgó Szövetséggel. Előbb a csapattal kell átbeszélnünk a dolgokat, a nyilatkozatok csak aztán következhetnek.”
„Nem tudom, hogy új edző lesz-e, vagy a régi folytatja-e, de a legfontosabb, hogy jó edzőt válasszunk. Ez a döntés a bizottság feladata. Egyelőre még nem érkezett hír” – nyilatkozta a Japán Labdarúgó Szövetség elnöke, Daini Kuniya. „A szeptember elejére tervezett nemzetközi barátságos mérkőzésekig pontosítani fogunk” – egészítette ki.