Tanabata

Eljött a nyár, ami nemcsak Magyarországon a fesztiválok időszaka, hanem Japánban is. S bár Japán is számos zenei és filmrendezvénynek ad otthont, nagyobb hangsúlyt kapnak a hagyományos, a vallásokhoz és a folklórhoz kötődő ünnepségek. A legjelentősebb az augusztus közepe táján tartott obon, de népszerűek a különböző gion matsurik is, melyekből az egész júliust kitöltő kiotói gion fesztivál fogadja a legtöbb látogatót. Van azonban még egy ünnep a júliusi-augusztusi időszakban, amelyet érdemes megemlíteni, a tanabata.

Eredete és elnevezése

Mint a többi évszakok és hónapok változásához kötődő japán ünnep, a tanabata is kínai eredetű. Bár helyesebb talán úgy fogalmazni, hogy mint a többi ilyen ünnep, érdekes összemosódása a kínai és japán vallás- és mondavilágnak, szokásoknak. Eredete három szálra, egy japán shintō rituáléra és egy kínai népmesére, egy kínai ünnepre vezethető vissza.

Shintō rituálé – tanabata

A tanabata – maitól eltérő írásjegyekkel 棚機 – egy shintō megtisztulási szertartás elnevezése volt. A kiválasztott fiatal lányok visszahúzódtak egy tiszta vizű folyó partján álló szövőházba, és kimonókat szőttek az isteneknek, hogy ezzel elfeledtessék az őszi termények gazdagságáért imádkozó emberek tisztátalanságát. A tanabata eredetileg az ebben az időben használt szövőszék elnevezése volt. A buddhizmus elterjedésével a tanabata az elhunytakról megemlékező obon előkészítő ünnepévé vált, és rendszerint a 7. hónap 7. napján tartották. Írásmódját a „hetesek éjszakájaként” fordítható, ma is használatos írásjegyekre cserélték (七夕), de kiejtése változatlanul tanabata maradt.

Orihime és Hikoboshi története

A mese az ég urának lánya, Orihime (ori: „szövés”, „szövő”; hime: „hercegnő”) és a tehénpásztor Hikoboshi (hiko: „fiú”; hoshi, -boshi: „csillag”). szerelméről szól. Orihime gyönyörű kelméket szőtt az „égi folyó”, az Amanogawa partján. Munkájába olyannyira belemerült, hogy nem találkozott senkivel. Magánya miatt búsulni kezdett, ezért apja engedte, hogy megismerkedjen a szintén serényen dolgozó, derék tehénpásztorral, Hikoboshival. A két fiatal szerelmbe esett, ám miután egybe keltek, mindketten elfeledkeztek igencsak fontos munkájukról. Az ég ura büntetésképpen elválasztotta őket az Amanogawával. Lánya szomorúságát látva és kérésének engedve azonban engedélyezte, hogy évente egyszer, a 7. hónap 7. napján találkozzanak. Az első ilyen alkalommal azonban rá kellett döbbenniük, hogy a folyón lehetetlen átkelniük. Egy csapat szarka segített a szerelmesek segítségére szárnyukkal hidat képezve a folyó fölött. Azóta is minden évben csak ezen az egy napon találkoznak, ám ha esik az eső, a szarkák nem tudnak eljönni, így Orihimének és Hikoboshinak még egy évet várnia kell.

Tsukioka Yoshitoshi: A Hold 100 alakja – Tejút és hold

A történet valójában egy eredetmonda, melyben a két főszereplő a Nagy Nyári Háromszög két csillaga. Orihime a Lant csillagképben elhelyezkedő Vega, a nyári égbolt legfényesebb csillaga, Hikoboshi pedig a Sas csillagkép Altair csillaga. Az akkoriban használt holdnaptár 7. hónapjának 7. napján (a Gergely-naptárban augusztus eleje-közepe) a növő Hold fénye feltehetően elég halvány volt ahhoz, hogy az „égi folyó”, azaz a Tejút kivehető legyen, s a szerelmesek „átkelhessenek” rajta. Ha azonban esik, a felhőktől nem látható tisztán az égbolt.

Kínai ünnep – kikōden

A kikōden a VIII. században érkezett Japánba egy jó képességekért fohászkodó ünnepként. A holdnaptár szerinti 7. hó 7. napján a lányok a kertben felállított oltáron tűt és más eszközöket helyeztek el, és a „szövő csillagtól”, azaz a Vegától azt kívánták, hogy szépen tudjanak varrni és szőni. Idővel szokássá vált az előadó művészetekben, a zenében, a táncban való ügyesség, fiúk esetében a szép kézírás kérése. Mivel a kikōden nagyjából egy időpontra esett a tanabata shintō szertartással, a két esemény összemosódott, és idővel kialakult az az ünnep, melyet ma tanabataként ismerünk. A Gergely-naptár átvételét követően egyes régiók megmaradtak a „hetesek éjszakájánál” és július 7. körül ünneplik, más területeken a holdnaptárnak megfelelő időpontban, augusztus eleje-közepe táján tartják.

Szokások és tanabata fesztiválok

A régi hagyományokból a kívánság szokása maradt meg legerőteljesebben. Tanabata napján színes papírcédulára, ún. tanzakura jegyzik le kívánságaikat, melyet ezt követően a házban vagy a ház körül állított bambusz- és más dekorációkra akasztanak. A dekorációt és a tanzakut vagy leszedik, ha véget ért a tanabata, vagy vízre bocsátják, egyes területeken pedig elégetik tanabata éjjelén.

A júliusi-augusztusi időszakban szinte minden város megrendezi saját tanabata fesztiválját. Ezek közül a Kanagawa megyei Hiratsuka Tanabata Matsuri (idén július 4–6.) és a Sendai Tanabata Matsuri (minden évben augusztus 6–8.) vonzza a legtöbb látogatót. A különböző érdekes programok és tűzijáték mellett lenyűgöző dekorációval várják az érdeklőket. A legjellemzőbbek azok a díszek, melyek egy nagy gömbből és a belőle aláhulló rengeteg színes szalagból állnak. Láthatunk a hajdani tanabata szertartást idéző papírkimonó díszeket is, valamint papírból készült halászhálókat a halászat, díszes papírerszényeket az üzlet sikeréért. A tanabata fesztivál érdekes úti cél lehet, ha július-augusztus környékén Japánban járunk.