Kiotó

A tradicionális Japán szíve

Nehéz feladat egy olyan városról írni, amiről mindenhol rengeteg információ található, és ahol nincs vége a látnivalók sorának. Nehéz kiválasztani a legérdekesebb helyeket, és nehéz ezekről érdekesen írni úgy, hogy ne csapjon át a történelemkönyvek stílusába. Különösen nehéz mindez, ha ezt a várost egy egész nemzet kultúrájával és hagyományaival azonosítják. Most mégis igyekszem úgy bemutatni Kiotót néhány híres helyszínén és eseményén keresztül, ahogy eddig kevesebben tették. Élmények, emlékek, tapasztalatok – Kiotó, ahogyan én láttam.

Kinkaku-ji

A Kinkaku-ji, vagyis az Aranypavilon vagy Aranytemplom az az épület, amit már mindenki látott, legfeljebb nem tudta, hogy éppen azt látja. Egy aranyozott pavilon, mely a víztükörben megduplázódva hatszintesnek látszik – a Japánt népszerűsítő plakátok gyakori szereplője.

Látjuk valahol ezt a képet, és ha fogalmunk sincs hol lehet, akkor is valahol megragad az emlékeinkben, és erősíti azt a vágyunkat, hogy Japánba valamikor egyszer el kell jutnunk. És ilyenkor nem érdekes annyira, hogy a templom a Muromachi-korban (1333–1568) épült 1397-ben Ashikaga Yoshimitsu sógun villájaként, és halála után az ő kívánságára alakították át a rinzai szekta zen templomává 1408-ban. Az is mellékes, hogy többször leégett, utoljára egy megszállott szerzetes gyújtogatása miatt 1950-ben, és a ma látható épület egy 1955-ös rekonstrukció. Csak az a kép lebeg előttünk, ahogy zöld fákkal körülvéve egy tavon „úszik” a valódi pavilon és a tükörképe. Amikor végre ellátogatunk Kiotóba a templomhoz, azért érkezünk, hogy életre keljen ez a kép, és mikor már haza tértünk, a háttérinformációkat ugyan elfelejtjük idővel, de az Aranytemplom látványa kitörölhetetlen lesz emlékeinkből.

Évek múlva is úgyanúgy ott fog állni emlékezetünkben három, különböző stílusban épült szintjével – a XI. századi Heian építészetet idéző legalsó szint fehér falával, faszerkezeteivel és verandájával, a szamuráj arisztokrácia stílusában épült, aranylemezekkel borított második és a kínai zen stílusban épült, szintén aranyozott harmadik szint, s persze az egészet megkoronázó aranyozott főnix.

Ginkaku-ji

Kevesebb figyelmet kap a Kinkaku-ji párja, a magyarul Ezüstpavilon vagy Ezüsttemplom néven ismert Ginkaku-ji. Egyszerűségével számomra sokkal kedvesebb, mint a kihívó Aranytemplom, melynek mintájára építtette a fent említett Ashikaga sógun unokája, Ashikaga Yoshimasa 1482-ben.

Az Ezüstpavilont nevével ellentétben sohasem borították ezüstlemezekkel. Az építkezés idején tartó háborús időszak miatt elmaradt ez az eredeti terv, a pavilont ugyanúgy láthatjuk fából készült faszerkezetével, ahogy azt az építtető sógun is láthatta. Míg az Aranytemplomban van valami fenséges, addig az Ezüsttemplomot sokkal inkább természetközelinek érezhetjük. Nem szerekezetében és megvalósításában egyszerű, hanem alapanyagában, de ez az egyszerű alapanyag, a fa mégis hibátlan szépéséget kölcsönöz neki.

„Befejezetlenségével” közelebb áll a japán esztétikához és hozzám is. Nem csupán a pavilon ragadott meg, hanem a gyönyörű kert és a tökéletes formájú, sima homokkúp, mely e belépőket köszönti.

Ryōan-ji

S ha homokkúpjával lenyűgözött a Kinkaku-ji, hogyne taglózott volna le a Ryōan-ji kőkertje. A kőkert és a templom is a zen buddhizmus kiemelkedő példája. A fekete-fehér tusfestményekkel díszített paravánok megtekintése után megint más élményt nyújt a kőkert.

Kiülünk a templom hosszú, fából készült teraszára, és próbáljuk megérteni, amit magunk előtt látunk. Nincs mit megérteni rajta. Csak nézzük, ahogy a kavicsok szabályos barázdáit helyenként kis mohaszigetek törik meg, 15 nagyobb kő bontja meg a rendezettséget, melyekből egy mindig megbújik.Laikus ennél közelebb sosem fog kerülni a zen buddhizmus lényegéhez.

Kiyomizu-dera

Teljesen más hangulata van a „Tiszta víz templomának”, a Kiyomizu-derának.

A templom szerkezete ámulatba ejtő, teraszát – melyet cseresznyevirágzáskor és őszi levélhulláskor még a szokásosnál is többen özönlik el – oszlopok tartják a 13 méteres mélység felett.

A Kiotó keleti dombjain elhelyezkedő templomból páratlan kilátás nyílik a városra, és ha van türelmünk végig állni a sort, belekortyolhatunk a névadó forrásvízbe is. Ha nem is a víztől, de a látványtól, a templomot övező természetben tett sétától biztosan felfirssülünk.

Sanjūsangen-dō

Mikor először látogattam Kiotóba, már nem maradt időm a Sanjūsangen-dōra. Egyhetes vasúti bérletes utazásom során többek között ezért is álltam meg az egykori fővárosban még egyszer.

A „33 ken hosszúságú csarnok” elnevezés az épület szerkezetére utal. 125 méter hosszú falát, mellyel Japánban a leghosszabb faépületnek számít, oszlopok és ablakok tagolják.

Nem fogok tudni olyan képeket mutatni önöknek, amin a templomnak hírnevet kölcsönző nagy Kannon szobor, a körülötte lévő 1000 Kannon szobor és a 28 őristenség szobra van, mert a csarnokban tilos fényképezni. Ám bízom abban, hogy ez a rejtélyesség felkelti az érdeklődésüket, és a saját szemükkel szeretnék majd látni a buddhista hagyomány egyik legfontosabb emlékét és egész Kiotót is.