Nagoya – a történelem és a mesék modern metropolisza

Július 27-én vasárnap véget ért az Ōzumo Nagoya Basho, a nagoyai Aichi Megyei Sportcsarnokban megrendezett nyári szumóbajnokság. Az esemény minden júliusban fellendíti Nagoya turizmusát, de vajon tartogat-e valamit ezen kívül a város? Megáll itt a shinkansen, de sok turista nem száll le róla, azok a külföldiek ismerik jobban, akik itt kaptak ösztöndíjatt vagy munkát. Holott 2 milliós lakosságával és fejlett iparával jelentős város, mely a turisták számára is tartogat meglepetéseket.

Eredetileg én sem terveztem, hogy meglátogatom, de egyhetes, vasúti bérletes utazásom utolsó napján mindenképpen átszálltam volna Nagoyában. Így az utolsó pillanatban eldöntöttem, hogy ha már itt vagyok, nem át-, hanem inkább leszállok. Sok időm ugyan nem volt, de néhány nevezetességre még így is futotta. A város turizmusának megálmodói valószínűleg gondoltak a hozzám hasonló „beeső” turistákra: a legfőbb látványosságok között busz járat közlekedik, melyen Tokugawa Ieyasu(nak feltüntetett hang) kommentálja a látnivalókat viszonylag könnyen érthető nagoyai tájszólásban és szerencsére angolul is. A busz 500 yenes napi bérlettel igénybe vehető, ráadásul több belépő árából is kedvezményt kaphatunk utána. Én idő hiányában sajnos csak két dologra és egy kulináris élményre szűkítettem a látogatásomat, először a nagoyai kastélynál szálltam le a buszról.

Nagoyai kastély

A nagoyai kastély építését az Edo-korban, 1612-ben fejezte be a Tokugawa sógunátus alapítója, Tokugawa Ieyasu. Az épület a Tokugawa család három nagy ágából az egyik, az Owari ág székhelyeként készült. Japán egyik legnagyobb kastélya, a köré épült település az ország 4. legnagyobb városává nőtte ki magát. Az építés felügyeletével 20 daimjót (feudális hadúr) bíztak meg az ország nyugati területeiről, köztük a Tokugawa sógunátus hatalmához vezető sekigaharai ütközetben (1600) a Tokugawa oldalon harcoló Katō Kiyomasát is. A várfal köveiből sok őrzi e daimjók nevét. Az 1945-ös bombatámadásban csaknem teljesen leégett a Honmaru-palota és a vártornyok, de néhány sarok torony, kapu és a palota tolóajtó festémnyeinek egy része megmaradt a tűzből. A tornyokat 1959-ben építették újjá, a bejárati csarnok és a palota főcsarnok eredeti anyagok és technikák felhasználásával készült rekonstrukcióját 2013-ban fejezték be.

A kastély cseresznyevirágzáskor a legfelkapotabb, de különleges, a japán kastélyokra jellemző szerkezete és gyönyörű kivitelezése miatt szezonon kívül is bőven megér egy látogatást. Kint a kertben varázslatos környezetben tehetünk egy kimerítő sétát, megkereshetjük a fal legnagyobb kövét, melyet állítólag maga Katō Kiyomasa illesztett a helyére.

Bent több emeleten kiállítás és a tökéletesen felújított, művészi értéket képviselő tolóajtók várnak minket.

Nemcsak a kastély, hanem Nagoya jelképe is a tető két oldalát díszítő, a tetőbe „harapó” aranyhal.

Egészen pontosan kinshachinak nevezik. Ez az arany színű, tigris fejű, ponty testű fantasztikus lény a japán folklór teremtménye. Gyakran díszítették vele a tetőszerkezeteket, mert a hiedelem szerint képes esőt fakasztani, és így megvédeni az épületet egy esetleges tűzvésztől. Reméljük, az új tigrispontyok sikeresebben védik majd meg az újjá épített kastélyt az előzőeknél. Az épületben található múzeum felső szintjén életnagyságban is megtaláljuk a kinshachit. Akár fel is pattanhatunk rá, és fényképezkedhetünk vele.

Atsuta-szentély

Másik állomásom Nagoyában az Atsuta-szentély volt. Japán egyik legfontosabb shintō szentélye, megközelítőleg évente 9 millió látogatót fogad.

Többek között a napistennőnek, Amaterasu-ōmikaminak szentelték, és őrzi a kusanagi no tsurugi nevű szent kardot, a három uralkodói jelvény egyikét. A másik két szent kincs, a tükör (yata no kagami) és az ékkő (yasakanai no magatama) az Ise-szentélyben és a tokiói Császári Palotában található. Állítólag. Látni ugyanis már évszázadok óta nem látta senki egyiket sem, valahol mélyen bent őrzik a szentélyben. A mi feladatunk, hogy elhiggyük. Egyike ez azoknak a hagyományoknak Japánban, melyeket nehezen értünk meg. Mégis a mitológia, a mese részei, és engem pont ez hozott ide. Következzen hát a kard és a szentély köré fonódó mítosz!

A napistennő fivére, a tenger és a vihar istene, Susanoo-no-mikoto egyszer Izumo tartományba érkezett, ahol egy 8 fejű és 8 farkú sárkány már a 7. lányát fogyasztotta el egy családnak, és az utolsóra is pályázott. A furfangos Susanoo-no-mikoto elrendelte, hogy tegyenek 8 pohár szakét egy kerítés 8 kis kapujához. Az ital jó csaléteknek bizonyult, a sárkány egyesével átdugta a kapukon mind a 8 fejét, melyektől Susanoo-no-mikoto könnyűszerrel megszabadította. A farkak vagdosásába fogva a 4. farokban egy kardra lelt, melyet egy régi vita elcsitításának reményében Amaterasunak ajándékozott. Most nagyon figyeljenek, mert könnyű lesz belekavarodni a rokoni szálakba! Innen a kard a napistennőnek épített Ise-szentély főpapnőjéhez került. Ő unokaöccsének, Yamato Takerunak adta, hogy megtudja védeni magát, apja ugyanis állandó konfliktusuk miatt sorozatosan veszélyes helyekre küldte. Kalandozásai során felbőszített egy istent, az megátkozta, Yamato Takeru először megbetegedett, majd meghalt. Özvegye az ő maradványainak és vele a kardnak állíttatta az Atsuta-szentélyt. Törént mindez a legenda szerint kb. 1900 évvel ezelőtt.

Az ősi japán építészeti stílusban épült, fából készült szentély – hasonlóan az Ise-szentélyhez – egy erdő közepén áll. Olyannyira szent, hogy a főépületét nem szabad közelről lefényképezni. A belépő teljesen megfeledkezik a külvilágról.

Hitsumabushi

Egyhetes utam zárásaként úgy éreztem, megérdemlek egy kis fényűzést, ezért kipróbáltam Nagoya híres ételét, a hitsumabushit.

A fogás tálalására szolgáló kis, hordó szerű edény neve „hitsu”, a „mabushi” utótag pedig azt jelenti „(össze)kevert”. És hogy mit kell összekeverni a hitsuban? Istenien pácolt sült angolnátl!

Háromszor-négyszszer óvatosan össze kell forgatni az alatta lévő rizzsel, egy részét kiszedni egy kis tálba, azonmód elfogyasztani. Másodszor is kiszedünk egy adagot, majd a „hordó” előtt felsorakoztatott zöld hozzávalókat – wasabi, hagyma és egy fűszernövény – felét rászórjuk, és úgy is megkóstoljuk. Harmadszorra ugyanígy járunk el, de a megkóstolás előtt még felöntjük egy külön kancsóban felszolgált, enyhe ízű halalaplével, és csak aztán esszük meg. Negyedjére, azaz végül úgy esszük, ahogyan a leginkább ízlett. Én az első megoldást választottam, remélem, egyszer önöknek is lesz alkalmi meghozni ezt a döntést.