Az egykori főváros – narai nosztalgia

Minden utazással megvalósul egy álmunk. Minden hazatéréssel véget ér egy. Szerencsére mindig megmarad az emlék, a vágy és a remény, hogy egyszer visszatérünk majd. Nemrég a Narában készített fényképeimet nézegettem, és elfogott a nosztalgia, egyetlen kifejezés kavargott a fejemben.

「元の木阿弥」
Moto no Mokuami.
„Az eredeti Mokuami.”

Mit is jelent ez a rejtélyes közmondás, mely Narához kapcsolódik? Kezdjük mindjárt az elején, a mondás eredetével! A hadakozó fejedelemségek korában, a XVI. században élt egy erős daimyō Yamato tartományban, Tsutsui Junshō. Hogy örökébe ne léphessen más akkor még igencsak kicsi fia helyett, a követőit hűségre eskette, és az ellenségei megtévesztése érdekében megbízta Mokuami narai szerzetest, hogy álljon a helyébe. Hogy miért nem tűnt fel senkinek, hogy a szerzetes vak, arról sajnos nem tőlem fognak többet megtudni, mindenesetre a daimyōra megtévesztésig hasonlító Mokuaminak 3 évig sikerült fenntartania a látszatot, és persze bőségben, gazdagságban töltötte mindennapjait. Aztán ahogy elrendeződött az öröklés, haza kellett mennie Narába, újra egyszerű szerzetes lett, visszaváltozott „az eredeti Mokuamivá”. Visszatért a régi kerékvágásba – talán így lehetne legjobban lefordítani a mondást.

Nem érezzük-e magunkat minden utazás után úgy, mint Mokuami érezhette magát? Várjuk, hogy ott legyünk, azon a helyen. Majd eljön az indulás napja, és végre ott vagyunk, ahová már évek óta el akartunk jutni. Aztán haza kell menni, visszaváltozni „eredeti Mokuamivá”. Van aki könnyebben, van aki nehezebben teszi magát túl ezen, én most úgy, hogy leírom a narai élményeimet.

Nara Park

Borongós nap volt, valamikor 2013 március vége felé. Hogy mindenre legyen idő, korán is keltem, az oszakai reggel – ahonnan érkeztem – sem volt valami felemelő, egyszóval nem voltam fényes kedvemben, amikor leszálltam a narai állomáson. Aztán előbukkant a semmiből az első őz, és én, aki próbálom magam elhatárolni minden cukiságtól, már simogattam is a kedves kis állatot, költöttem a százjeneseket shikasenbeire (az őzeknek készített ropogtatnivaló), és tömtem beléjük, hogy boldogok legyenek ezek a szép jószágok, akik így feldobták a napomat.

(A fotót Kin Péter készítette.)

Nehéz megmondani, hol kezdődik pontosan és meddig tart a Nara Park. Valahol ott, ahol meglátjuk az első őzet és valahol addig, ahol meglátjuk az utolsót. Mintha valami mesében sétálgatnánk, főleg amikor előbukkanak a sárga kis házak, valamiféle nyaralók, ahol néhány szerencsés megszáll, amikor Narában jár. Ha valamikor visszamegyek, csakis ott fogok aludni.

A tündérmeséből azért néha felébreszt minket néhány kövér őz, amelyik társainál agresszívebben követeli a száraz falatokat. Ők sem vészesek, bár a területen több tábla is figyelmeztet a patások túlkapásaira.

Eltévedni nem fogunk, csak kövessük mindig az őzeket, és elvezetnek a fontos látnivalókig. Amikből egyébként van bőven. Érződik, hogy egykor (egészen pontosan 710–740 és 745–784 között) Nara volt Japán első állandó fővárosa, bár ekkor még Heijō-kyō néven.

Tōdai-ji

Az őzek először az állomáshoz legközelebb lévő Tōdai-jiig mutatták az utat. A 752-ben épült Tōdai-ji volt minden tartományi buddhista templom főtemploma. A politikára gyakorolt folyton növekevő befolyását csökkentendő költöztették a fővárost Nagaokába 784-ben. Mind a mai napig Japán egyik leghíresebb temploma, az itt található Nagy Buddha pedig külföldön nemcsak Nara, hanem az egész ország egyik szimbóluma.

Népszerűsége miatt természetesen egy kis sorban állással kell számolni, de ez Japánban egyrészt természetes, másrészt koránt sincs akkora sor, mint egy szusiétterem előtt Tsukijiben. Harmadrészt pedig megéri várakozni. Tagadhatatlan, hogy mindenki a Daibutsu, a Nagy Buddha miatt érkezik. A főcsarnok közepén, méltóságteljesen üldögélő 15 méteres, 500 tonnás Daibutsu Japán legnagyobb bronzból készült Buddha-szobra. Mindenegyes részlete aprólékosan és finoman megmunkált, tökéletesen megfigyelhetők rajta Buddha szépségjegyei.

Hogy jobban átérezzük a Nagy Buddha méreteit, időzzünk el egy kicsit a jobb oldalán álló oszlopnál! Az oszlop alján egy nem akármilyen lyuk vár a vállalkozó szellemű látogatókra. Pontosan akkora, mint a Nagy Buddha félméteres orrának egyik orrluka. Úgy tartják, hogy aki ezen át tudja préselni magát, a következő életében eléri a megvilágosodást.

Ha mi is szeretnénk ebben a kegyben részesülni, ismét rá kell szánnunk az időt a sorban állásra. Talán még többet, mint a bejutáskor, mert sokan nagy lendülettel elindulnak, aztán se ki, se be, és kikászálódni a Buddha orrlukából olykor eléggé sokáig tart. Én lemondtam a megvilágosodásról, mert nálam jóval kisebb japán lányok kudarcot vallottak, de önök nyugodtan próbálkozzanak!

Kasuga-taisha

A Kasuga-taishához vagy magyarul Kasuga-nagyszentélyhez menet ismét követhetjük az őzeket, de nagy segítségünkre lesz az utat szegélyező rengeteg kőlámpás is. A 768-ban épült Kasuga-taisha Japán legjelentősebb sintó szentélyeinek egyike. A sintó hagyományoknak megfelelően 20 évente újjáépítették, ez a szokás azonban az Edo-kor (1603–1868) vége felé megszakadt. Az őzek kiváltságos helyzete az itt tisztelt egyik istenhez, Takemikazuchi nevéhez fűződik. Takemikazuchi a mennydörgés és a kard istene, a legenda szerint az első szumómérkőzésnek tekintett küzdelem egyik résztvevője. Úgy tartják, fehér őzön érkezett Nara és a szentély területére, ezért tisztelik az állatokat isteni közvetítőként, és lehetnek szabadon mind a mai napig.

A szentély egyrészt különleges szerkezetéről, másrészt a területén található, a hívők által adományozott lámpásokról nevezetes. Mohával benőtt, a természettől szinte elválaszthatatlan lámpások jelölik ki a szentélyhez vezető utat.

A szentélyben több száz bronzlámpás lóg alá az épületek ereszéről.

A zöldes vagy arany színű lámpások mindegyikének egyedülálló a mintázata, ám sokszor fedezhetjük fel a nagy becsben tartott őzek alakját.

Találunk egy elsötétített épületet is, ahol kivilágítva is gyönyörködhetünk bennük.

Vigaszdíj azoknak, akik nem februárban vagy augusztusban érkeznek, amikor a szentély összes lámpását meggyújtják. Már csak ezért is vissza kell még térnem Narába!