Felavatták a szentendrei japánkert kőlámpását

Október 3-án 11 órakor vette kezdetét a Szentendrei Japán Közkert kőlámpásának avató ünnepélye. Az érkezőket Dani Zoltán, a kert megálmodója és kivitelezője, a Japánkert Magyarország Egyesület elnöke fogadta. A szentendrei japán kert jó kezekben van: Dani Zoltán több mint 12 évnyi tapasztalattal rendelkezik a japán kertek terén, és nemcsak tanulmányozta Japán és Kínai kertjeit, hanem egy japán kertépítő cégnél több alkalommal gyakorlaton is részt vett.

Tökéletes a helyválasztás. Az új japán közkert könnyedén bele fog illeszkedni a szentendrei zöld környezetbe és az otthonául szolgáló Czóbel Parkba, ráadásul a HÉV megállótól kb. 20 perces sétával megközelíthető. A Dunakorzón sétálva el sem lehet téveszteni, messziről is jól kivehető kőlámpás jelzi a majdani kert bejáratát, melynek az avatójára érkeztünk.

Szentendrei japánkert

Az érdeklődőket először Szentendre polgármestere, dr. Dietz Ferenc köszöntötte. Örömét fejezte ki, hogy a japán kert végre megvalósulhat, és hangot adott reményének, hogy a kőlámpás nem csak a Szentendrei Japán Közkert, hanem a magyar-japán barátság alap- és mérföldköve is lesz. A szót Kato Kikuko asszony, a Magyarországi Japán Nagykövetség követtanácsosa és ideiglenes ügyvivője vette át. Teljes szívből gartulált a japán szabályokat híven követő kerthez. „Különösen örülök, hogy a yamadōrō, a japán kőlampion is elhelyezésre került, hiszen elengedhetetlen kelléke egy japán kertnek” – mondta. Hangsúlyozta, hogy a kert létrejötte különösen fontos most, 2014-ben, a V4 (visegrádi négyek) és Japán közötti kapcsolatok évében. Végül Dani Zoltál mondott köszönetet a munkálatok támogatóinak, és röviden ismertette a megvalósítás lépéseit. A kert bejárathoz közeli ösvényen sétálgatva magyarázta el, hol mi lesz majd található.

A kert mindenki előtt nyitva áll majd. A bejáratnál pavilon és szárazkert fogadja a látogatókat, majd beljebb haladva kis vízesést, tavat és rajta átívelő hidakat találunk. Mindezt még nehéz elképzelni, egyelőre csupán bambuszok, egy tómeder és persze a lámpás árulkodik a japán kert kilétéről.

Szentendrei japánkert bambusz

„A munkálatok tavaly novemberben kezdődtek, várhatóan 2015 tavaszán-nyarán már látogatható lesz a kert. A következő lépés most a talajszint normalizálása után a sziklák behordása lesz” – osztja meg velünk a terveket Dani Zoltán. „Be akarjuk vezetni a makulátlan vizű csermelyt, ami 100 m-re csordogál innen. Kicseréljük a már kiásott tó medrét agyagra, és megpróbálunk egy természetes tavat kialakítani, melynek így állandó vízellátása lesz. Ha sikerül behoznunk a csermelyt, akkor tavasszal elárasztanánk a medret, addigra már meglennének a sziklás részek, és befüvesítenénk mindent. Azaz tavaszra már sétálhatóvá válna a park. A részleteket a kertésziskola fejezné be a japán mesterünk, Hiraoka Yoshimichi cégének, a Kouki-ryu Niwatsune Kyoto közreműködésével. Jövőre ilyenkor már egy élvezhető kert fog itt állni. Szeretnénk a japán kultúrából átvenni a természet ünneplését, és ehhez igazítani a kert rendezvényeit. Ősszel már megrendeznénk a momiji (vöröslő juharfalevelek) fesztviált, tavasszal a cseresznyefavirág nézést, és szerveznénk akár éjszakai kertlátogatásohkat is.”

Szentendrei japánkert

Mi is szeretnénk! Reméljük tavasszal ugyanitt találkozunk majd.

Bővebb információ a kertről és a tervekről:

https://japankert.com/