A Tohoku régió felfedezése – Aomori

Kecskemét (és Magyarország első) japán testvérvárosa

A Tohoku régió felfedezése folytatódik: ezúttal Aomorit látogatjuk meg, Japán egyik legnagyobb nyári ünnepségének, a finom tengeri ételek, egy 10.000 éves falu, és a méregdrága almák otthonát. És nem utolsósorban a magyar kapcsolatai miatt is különleges várost.

Aomoriról általában

Aomori Honshu szigetének legészakibb megyeszékhelye és Aomori prefektúra központja (a ’prefektúra’ körülbelül a magyar megyének megfelelő közigazgatási egység Japánban). Régebben a fő átkelési pontot jelentette Honshu és Hokkaidó közt, a város kikötőjéből indultak el és ide érkeztek be a két sziget között közlekedő hajók. Mára azonban a shinkansen megjelenésével és a légi járatok ütemes fejlődésének köszönhetően veszített ebből a jelentőségéből, a legtöbb utazó ma már csak áthalad a városon.
Nekünk, Magyaroknak azonban nem pusztán utazás szempontjából kiemelt jelentőségű a hely: Aomori mondhatja el ugyanis magáról az első Magyarországgal testvérvárosi viszonyban lévő település címét. Egészen pontosan Kecskeméttel áll testvérvárosi kapcsolatban kereken 20 év óta, ami engem, mint kecskeméti születésűt külön büszkeséggel tölt el. A teljesség kedvéért persze megjegyzendő, hogy nem ez az egyetlen testvérvárosunk –Kecskemét után hasonló kapcsolatot épített ki Vác Yurihonjoval, Szolnok Yuzamachival, Sopron Kazunoval, Csurgó pedig Yuzawával. Azért a pestiek se búsuljanak: ha nem is testvérvárosi kapcsolatban, de együttműködési szerződésben állnak Oszakával, ami szintén remek kis hely, nekem például az egyik kedvenc japán városom.
De lássuk is mit tartogat számunkra a „hírös város” (szó szerint is) távoli rokona!

Aomori nevezetességei

Nebuta fesztivál

Aomori neve elválaszthatatlan a Nebuta fesztiváltól. Erről híres Japán szerte, sőt, kis túlzással az egész világon is, hiszen a népszerűsége lassacskán megközelíti a szapporói hó fesztiválét. De miről is van szó tulajdonképpen? A Nebuta és a Neputa a Tanabatához (egy kínai legendához és egy speciális csillagálláshoz köthető ünnepségsorozathoz) köthető 300 éves történelemmel rendelkező fesztiválok, melyeket Aomoriban és annak környékén tartanak augusztus másodika és hetedike között. Ezeknek a fesztiváloknak a csúcspontját azok a felvonulások képezik, amiket Aomori városán belül tartanak, és amiknek során hatalmas, különböző lampionszobrokkal megrakott ember hajtotta csónakokat hordoznak végig a város utcáin. Vagyis más néven a nebutákat, amikről a fesztivál a nevét kapta.

Ezek a csónakok aztán még taiko dobosokkal, zenészekkel, táncosokkal, ünneplő tömeggel egészülnek ki, szemkápráztató látványosságot nyújtva ezzel minden idelátogatónak, akik nem mellesleg magul is aktív résztvevőivé válhatnak a bulinak. Minden egyes csónak tematikus, azaz mindegyik egy külön történetet, egy külön legendát hivatott megidézni, legtöbbször a japán történelemből és folklórból merítkezve. Akik hozzám hasonlóan rajonganak a szamurájok világának romantikájáért, azok sok ismerős arcot fedezhetnek fel a csónakokra pillantva, hiszen majdnem mindegyik valamelyik valóban is létezett vagy fiktív harcos történetére építkezik. A lentebb látható, 2012-ben díjnyertes csónak például Miyamoto Musashi és Sasaki Kojiro legendás párviadalát tárja elénk, amiből természetesen az előbbi került ki győztesen. (Musashi ugyanis a japánok egyik legnagyobb –ha nem a legnagyobb- nemzeti alakja, róla bővebben majd később, amikor Kumamotóban látogatást teszünk a sírjánál)

Ezeknek a csónakoknak a megépítése egyébként nem egy egyszerű feladat, sokszor akár egy teljes évet is igénybe vesz egyetlen nebuta megtervezése és elkészítése, ami figyelembe véve, hogy elérhetik akár az öt méteres magasságot és a kilenc méteres szélességet is, talán nem is olyan meglepő. A fesztivál ideje alatt minden egyes éjszaka végighordozzák őket a város utcáin, kivéve az utolsó napon (augusztus hetedikén), mert aznap délután kerül sor minderre. Ahogyan korábban említettem, mi magunk is csatlakozhatunk az ünneplő tömeghez, ehhez nem kell mást tennünk, minthogy valamelyik helyi boltban vásárolunk magunknak egy ún. haneto táncos kösztümöt kb. 5000 yenért (vagy béreljük kb. 3000 yenért), majd azt magunkra öltve már indulhat is a buli. Feltétlenül megéri, erre egyébként még a helyiek is bátorítanak. Érdemes továbbá azt is figyelembe venni, hogy ahogyan halad előre az ünnepség időben, úgy lesz minden egyes napon egyre látványosabb a parádé, éjszakáról-éjszakára egyre több csónak vonul fel, végül pedig az utolsó este – az egész ünnepségsorozat megkoronázásaként- egy 2 órás tűzijáték szórakoztatja a résztvevőket.

Hmm, igazából itt is azzal a problémával szembesülök, hogy nehéz visszaadni szavakban egy ilyen volumenű ünnepség hangulatát és grandiózusságát, ezért ismét segítséget hívok két, pár perces videó személyében, amik a készülődés kulisszatitkaiba is bepillantást engednek:

https://www.youtube.com/watch?v=bfj4XAoPSGQ

Ha esetleg éppen olyan időpontban járnánk a városban, amikor nincs ez a matsuri, de kíváncsiak vagyunk rá, ne csüggedjünk: bár természetesen nem lesz ugyanaz az élmény, de a shinkansen állomás közelében találhatunk egy Nebuta Warasse nevezetű helyet, ami egy érdekes múzeum, és megpróbálja visszaadni annyira a fesztivál hangulatát, amennyire ez csak a lehetőségekhez mérten megoldható. Megtekinthetjük „üzemen kívül” az előző évek nebutáit, megtudhatunk mindent a fesztivál 300 éves történelméről, vásárolhatunk magunknak a fesztiválhoz köthető ajándéktárgyakat, stb. De akár be is állhatunk virtuálisan egy haneto táncos szerepébe, mint tettem azt én is.

Mindez végig az ünneplő tömeg hangjával (zajával?) aláfestve, a teljes hatás kedvéért.

Furakawa halpiac

Az Aomori Gyosai Központként is ismert halpiac a város központjában található, és a különböző tengeri herkentyűkön kívül kaphatóak itt még többek között speciális helyi zöldségek és gyümölcsök is. Az igazi különlegességét azonban az adja a helynek, hogy a látogatók saját maguknak állíthatnak össze különböző ételeket (ún. nokkedonokat) az itt árult helyi szezonális összetevőkből.

Ehhez mindössze annyit kell tennünk, hogy a bejáratnál veszünk magunknak ötös vagy tízes pakkban jegyeket, melyeket aztán a különböző hozzávalókra válthatjuk be, azokkal tudunk fizetni a különböző pultoknál. Ezen kívül a jegyek mennyisége határozza meg egy-egy adag nagyságát. Egy normál adagnyi tál rizs például egy jegybe kerül, míg egy nagyobb adag kettőbe. És ez így van minden más összetevő esetében is, legyen az hal, rák, alga, vagy bármi egyéb. Ha ki szeretnénk ezt a lehetőséget próbálni a városban járva, akkor lehetőleg menjünk korán, az élelmiszer mennyisége ugyanis limitált, a nap végére általában semmi nem szokott maradni a pultoknál. Ezen kívül fontos még tudni, hogy az itt elkészített ételeket elvinni nem lehet, csakis helyben fogyaszthatóak.

Dzsómon ásatási terület

Avagy másik nevén a Sannai Maruyama ásatási terület. A Dzsómon-korszak Japán egyik legkorábbi történelmi periódusa, ami körülbelül i.e. 14.000-től i.e. 300-ig tartott, ezen a helyen ebből az időszakból találtak rengeteg régészeti leletet. Ami azt illeti, a legtöbbet Japánban, hiszen konkrétan egy komplett falu került a felszínre, ami valaha több mint 700 különálló épületből állt. Az egészre tulajdonképpen csak egészen véletlenül, egy baseball pálya építése során bukkantak, majd némi ásatás (és egyes részek visszaásása) után most már azt is lehetővé tették, hogy a nagyközönség is meglátogathassa a már feltárt területek nagy részét. Így ma már bárki bejárhatja az egykori épületek korhű másolatait, megtekintheti a különböző félig- vagy egészen feltárt sírokat, bejárhat a korszakról szóló múzeumokat, de akár még az akkori emberek életét is kipróbálhatja: belebújhat a ruháikba, kipróbálhatja munkához használt eszközeiket, sőt, még az általuk fogyasztott ételekbe is belekóstolhat. Jelenleg munkálatok folynak azért, hogy a hely az UNESCO világörökség részévé váljon, amire most jó esély is van.

Auga halpiac

Ismét egy halpiac, ahol bár a fentebb bemutatott Furakawával ellentétben nem készíthetünk magunknak helyben tengeri étkeket, viszont a kínálata jóval gazdagabb annál. Kapható itt a tunától kezdve az élő polipon át a legkülönbözőbb tengeri herkentyűig minden, de akár fel is próbálhatjuk őket valamelyik itteni étteremben. A kínálatból én csak két érdekességet emelnék ki, az egyik a finom, ínycsiklandó polipcsápok…

…a másik pedig az alma.

Igen, jól olvastad, alma. Hogy mi lehet egy külföldinek érdekes egy almában, Japánban? Hát az ára! 3000 yen (kb. 6500 Ft) 10 db belőle. (ennyiért remélem, már ágyba is hozza a reggelit). Magam sem tudom miért, de Japánban valamiért nagy hagyománya van a csillagászati áron kínált, és különböző módokon feldíszített zöldségek és gyümölcsök ajándékozásának. Kivétel ez alól a banán, amihez valamiért igen olcsón hozzá lehet jutni egyes helyeken odakint. Fura.

Művészeti múzeum

Modern művészeti stílusokat képviselő múzeum Aomori külső részén. Egyszerre állítanak ki benne időleges és állandó művészeti alkotásokat, és szoros kapcsolatban áll a közeli dzsómon ásatási területekkel. Megnyilvánul ez már rögtön a kialakításában is, hiszen a nagyobb része nem a föld felett, hanem annak szintje alatt egy kicsivel található (mintha csak egy ásatási terület közepén lennénk), míg külső megjelenésében egy sátorra hajaz. Ami a kiállítási tárgyakat illeti, többségében festményeket, fametszeteket, szobrokat tekinthetünk meg, leginkább a popkultúra témakörben, helyi és nyugati művészektől egyaránt. A múzeum jellegzetes szimbóluma Nara Yoshimoto nyolc és fél méter magas rajzfilmszerű kutyaszobra, ami mellett állva igazán törpének érezheti magát az ember.

Hakkodamaru emlékhajó

Mint ahogyan azt már a bevezetőben is említettem, Aomori egykor fontos szerepet töltött be a Honshu és Hokkaido közti átkelésben, amit főleg kikötőjének és sűrűn közlekedő kompjainak köszönhetett. Ez azonban csak 1988-ig, a Seikan alagút átadásáig tartott, ami már lehetővé vált a vonatok víz alatti közlekedése a két sziget között, minekután a vízi forgalom hanyatlani kezdett. Az Aomori kikötőjében álló Hakkodamaru nevezetű hajó ennek a letűnt korszaknak az emlékeztetője, mely ugyan egy ideje már nem közlekedik rendeltetésszerűen, de múzeumként tovább folytatja a szolgálatát. A látogatók 500 yen fejében nem csak a fedélzetére mehetnek fel, de belülről is bejárhatják azt, még jobb bepillantást nyerve ezzel a hajózás hőskorába. Akár még a gépházat is meg lehet látogatni, amire ugye a hajó üzemelése idején nem volt lehetőségük az utasoknak.

Ezzel véget is ért Aomori legfontosabb nevezetességeinek a felsorolása, ám érdekességképen megemlítenék két különleges esetet, amikbe spontán botlottam Aomoriban járva. Az egyik egy shamisenjátékos volt (a shamisen egy tradicionális háromhúros japán pengetős hangszer), akibe teljesen véletlenül botlottam egy bevásárlóközpontban(!), ahol is éppen egy rögtönzött koncertet adott elő. Rövid videót is készítettem róla, úgyhogy aki még nem hallotta a shamisen hangját, azoknak nosza, itt a lehetőség:

A másik már ennél valamivel furcsább eset volt. Az egyik helyi hídon gyalogosan átkelve arra lettem ugyanis figyelmes, hogy nem sokkal messzebb tőlem egy ejtőernyős ér földet (ami önmagában nem lett volna furcsa, de az, hogy ezt a város közepén tette meg viszont igen). Nem sokkal később követte egy másik. Majd még egy. És még egy. Végül egy teljes hadosztály ért földet. Merthogy mint kiderült, katonákról volt szó, akik éppen valamilyen gyakorlatot hajtottak végre (de hogy miért pont a város közepét választották ehhez, arra még azóta is keresem a választ). Mivel nem hétköznapi dologról volt szó, vettem a bátorságot, és elmentem arra a helyre ahol földet értek, hogy kicsit közelebbről is megtekintsem őket, japán katonát élőben még úgysem láttam. Nem tudom vajon én fürkésztem őket nagyobb érdeklődéssel, vagy ők nézték nagyobb meglepetéssel a fehér embert (engem), aki hirtelen ott termett a gyakorlataik kellős közepén, de tény, hogy elég furcsán méregettük egymást. Végül megbékéltek a jelenlétemmel, én pedig utána már nem is mertem szólni hozzájuk, nehogy megzavarjam őket a munkájukban. A várt interakció tehát elmaradt, de azért egy kép máig őrzi az első találkozásom emlékét a japán hadsereggel:

Összességében Aomoriról: ugye, hogy milyen egy klassz kis hely? Kecskemétiként nagyon elégedett voltam a távoli „testvérek” városával. Azt mondjuk nem mondom, hogy emiatt a hely miatt érdemes lenne lemondani más, jelentősebb úti célokat -mint mondjuk egy Tokiót vagy egy Kiotót- az országon belül (kivétel ez alól, ha nebuta fesztivál van, mert akkor KÖTELEZŐ ide eljönni), de idő és pénz függvényében meg lehet ejteni egy látogatást. Erre egyébként is jó esély van, ha éppen szárazföldön közelítjük meg Hokkaidót, vagy éppen a múltkor bemutatott Osorezant, mert akkor biztosan át fogunk haladni itt is, be lehet iktatni tehát átszálláskor egy kis városlátogatást. Vagy ha esetleg rendelkezünk kint tartózkodásunk alatt Japan Rail Pass-el, akkor pedig Tokióból egy nap alatt meg lehet oldani Aomoriba az oda-visszautat. Japán utunk során nyugodtan szentelhetünk neki egy külön napot, ha felkeltette érdeklődésünket a hely.

Végezetül egy kis érdekesség kecskemétieknek, vagy azoknak, akik hamarosan arra járnak: szeretett városkánk főtéren, a null kilométerkőnél a földre tekintve, a testvérvárosok közt nemcsak, hogy megtalálhatjuk Aomori nevét, de még azt is megtudhatjuk, hogy pontosan melyik irányban található és milyen messze…

Ennyi fért bele mai kirándulásunkba, legközelebb a méltán híres Hiraizumiba, a festői szépségű tájairól, valamint történelméről és buddhista emlékeiről egyaránt híres városkába látogatunk. Addig is: mata ne!

(Szerző: Szebellédi Tamás)