Japán és a buddhizmus

Japánban a buddhizmus a helyi kultúra szerves része és meghatározó eleme, amivel szinte mindenhol találkozhatunk kint valamilyen formában. Ezért ha meg akarjuk ismerni az országot a maga teljességében, akkor nem árt legalább néhány alapvető dolgot tudni erről a világvallásról. Ki volt Buddha? Mik az alaptanításai? Miként van jelen a buddhizmus a japánok hétköznapjaiban? Ezekre és más kérdésekre próbál választ adni a következő cikk.

Bevezető

Oké, most egy kicsit csalni fogok: a múltkor Hiraizumi városát ígértem a követező cikk témájának, de erre azonban a következő bejegyzésig várni kell. Egy hirtelen ötlettől vezérelve ugyanis most úgy láttam jónak, hogy a japán országjárást kicsit megszakítva szentelünk egy rövidke kitérőt a buddhizmusnak. Teszem ezt azért, mert nemsokára, az ország belseje felé haladva sokasodni fognak azok a helyek, amik erősen kapcsolódnak az említett valláshoz (tulajdonképpen a nemrégiben bemutatott Osorezan is már ilyen volt). Japán legnevezetesebb emberi kéz teremtette alkotásai közül rengeteg, a kamakurai és narai Óriásbuddháktól kezdve, a kiotói Aranypavilonon át, Nikkó fenséges fafaragásaiig mind-mind valamilyen kapcsolatban állnak a buddhizmussal. A puszta művészeteken túl azonban talán még sokkal fontosabb jelentőséggel bír a buddhizmus olyan szempontból, hogy a tanításai évszázadok óta hatással vannak a japán (és úgy általában a legtöbb kelet-ázsiai ország) lakosainak a mentalitására, és megszámlálhatatlan ponton itatják át azok mindennapjait. Utolsó gondolatként a bevezetőhöz annyit, hogy az alant elterülő írás néhol egyeseknek talán úgy tűnhet majd, mintha a buddhizmus igazságáról kívánná meggyőzni az olvasót, ez azonban egyáltalán nem áll szándékomban. Nem is tehetném, hiszen a buddhizmus szerint az igazságot nem lehet ráerőszakolni, ráerőltetni másokra, azt minden embernek magának kell felismernie. Talán ezért is van, hogy más világvallásoktól eltérően a buddhizmus nevében soha nem indítottak vallásháborút a történelem folyamán, és nem is végzett nagyobb mértékű terjesztőtevékenységet soha.

Buddha élete

A férfi, akit ma Buddhának ismerünk, Sziddhártha Gautama néven született a Kr. e. V. században, Indiának azon a részén, amelyik ma Nepálhoz tartozik. Egyes források szerint apja a sákja törzs vezetője volt, ezért Sziddhártha előkelő család fiaként, hercegként nőtt fel (a sákják a harcos kaszthoz tartoztak, így némiképp érdekes tény, hogy a békesség és erőszakmentesség egyik legnagyobb földi szószólója egy ilyen környezetből került ki). Nem sokkal Sziddhártha születése után felkereste őt apja palotájában egy Aszita nevű szent ember, aki megjövendölte, hogy Sziddhárthából vagy a világot meghódító nagy hadvezér, vagy a világot megváltó személy lesz. Mivel apja inkább az előbbire szavazott –szerette volna, ha fia az ő nyomdokaiba lép- ezért gondoskodott róla, hogy Sziddhártha a világtól elzárva éljen, és lehetőleg ki se mozduljon a királyi palotából. A fiatal Sziddhártha így tehát burokban nevelkedett, apja óvta őt az élet minden megpróbáltatásától, nehogy a gondolatai még csak véletlenül is a vallási témák felé irányuljanak. A fiatal herceg azonban idővel csak elért abba a korba, amikor a kíváncsiságának már nem lehetett megálljt parancsolni, és nyilvánvalóvá vált, hogy nem lehetett tovább kizárólag csak a palota aranykalitkájának fogságában tartani. Ezért megengedték hát neki, hogy időnként ki-kilátogasson a palotából, apja azonban még az ilyen alkalmakkor elrendelte, hogy az emberi szenvedés minden nyomát rejtsék el a fia szeme előtt. Egyik nap azonban a fiatal herceg a kinti világban mégiscsak észrevett egy görnyedt, idős férfit, aki csak a botjára támaszkodva tudott járni. Sziddhártha ebből megtudta, hogy létezik öregség. Másnap egy testi bajoktól szenvedő embert pillantott meg, amiből megtudta, hogy létezik betegség.

Harmadnap egy temetési menetbe botlott bele, valamint szemtanúja volt egy hamvasztásnak, ebből megismerte, hogy létezik halál. Végezetül negyedik nap találkozott egy szent emberrel, aki úgy érte el a belső harmóniát, hogy minden világi kényelemről lemondott. Az ifjú Sziddhárthára ezek az élmények rendkívül nagy hatást gyakoroltak, feltámadt benne valami, ami arra sarkallta, hogy választ kapjon az élet nagy kérdéseire. Végül meghozta élete nagy döntését: elhatározta, hogy hátat fordít a pazar kényelmének, a finom ételeknek, az ágyasoknak, a szolgáknak, sőt, még szerető feleségének és újszülött fiának is, és elszökik otthonról. Úgy vélte, ez az egyetlen módja annak, hogy megtalálja az emberi szenvedés mögött rejlő igazságot, és hogy ő is elérje a szent férfiú által tapasztalt lelki békét. Egyik éjjel kiosont a palotából, elkötötte kedvenc lovát az istállóból, és úgy elvágtatott a fényűző életmódból, hogy vissza sem nézett. Szakított mindennel, ami korábbi életére emlékeztette, még a fejét kopaszra borotválta (az akkori Indiában a hosszú haj a hiúság jelképe volt, ma ezt a példát követik a buddhista szerzetesek is), majd nekiállt az igazsághoz vezető út keresésének. Sziddhártha útja ettől még nem volt sem gyors, sem egyszerű: számtalan különböző utat ki kellett próbálnia, míg végül célba ért. Kezdetben szellemi tanítóktól (különböző guruktól, jógiktól) tanult, ez utóbbi hatására vált belőle egy időben aszkéta is. Ennek során azonban annyira lesoványodott, hogy állni is alig bírt, és szinte már gondolkozni sem tudott az éhségtől. Nemsokára jött a felismerés, hogy ez sem egy helyes út, mert akárcsak a dőzsölés, amibe született és fiatalon élt, ez is csak egy szélsőség, egy másik véglet, ami nem vezetheti rá az embert a keresett megvilágosodásra (hiszen hogyan is érhetne-e bárki is egy magasabb szellemi szintet, ha még gondolkozni is alig tud?). Ráébredt, hogy az ideális út mindig középen van, a szélsőségek között, azoktól távol, és hogy ezt szinte az élet bármely területére ki lehet vonatkoztatni. Ezzel meg is született a Középső Út Tana, ami a buddhizmus egyik legfontosabb alaptézise. Miután erre magától ráismert, úgy vélte, talán a többi kérdésére is megtalálhatja a választ önerőből, ezért egyedül folytatta tovább az útkeresést. Végül az északkelet-indiai Bódh Gajában a Bódhi-fa alatt leült meditálni, amit három napon és három éjjelen keresztül művelt.

Ezen tevékenység közben megkísértette őt a halál és vágy megtestesítője, Mára, aki megpróbálta visszacsalogatni őt a földi hívságok közé (a buddhizmus nagy része ma már egyetért abban, hogy Mára nem egy konkrét személy, hanem inkább csak a szellemi állapot, az eltévelyedést és megingást nevezzük összefoglalóan annak). Sziddhártha azonban kiállta ezt az utolsó próbát is, és így a harmadik éjszaka végeztével elérte a megvilágosodás állapotát. Belelátást kapott az összes előző életébe, és egy olyan univerzális felismerés birtokába került, ami után úgy kezdte el szemlélni az őt körülvevő világot és az abban lévő dolgokat, ahogyan azok valójában vannak. Megszabadult a szenvedéstől való félelemtől, a karmikus kötésektől, a halál és újjászületés örök körforgásától (ezek bővebb jelentéséről egy kicsit lentebb). Sziddhárthából tehát Buddha lett, azaz „Megvilágosodott”. Úgy tartják, nem ő volt az első, aki elérte ezt az állapotot az emberiség addigi történelme során, de viszont ő volt az első, aki elhatározta, hogy ezt a megszerzett tudást megosztja másokkal is, és megpróbál minden olyan szenvedő lénynek elérnie ugyanezt, akik hajlandóak őt meghallgatni és igényük van erre. Buddha a megvilágosodása után még 45 évig hirdette a tanait, követői lettek, és akárcsak Jézusnak, neki is akadtak olyan hűséges tanítványai, akik mindenhova elkísérték (közülük többen szintén még abban az életükben elérték a megvilágosodást). Buddha soha nem akarta, hogy tanításai egy nagy vallássá, amolyan egyházzá nőjék ki magukat, mert látta, hogy ez milyen problémákhoz vezetne a későbbiekben. A buddhizmusnak nevezett tanításrendszer azonban megállíthatatlanul terjedésnek indult, így Buddha akaratlanul is a világ első világvallásának alapítójává vált. Életének végéről annyit tudunk, hogy egy lakoma során szándékosan mérgezett gombát evett, ami végül a halálához vezetett, másoknak azonban megtiltotta, hogy kövessék őt ebben. Mivel minden tudását továbbadta biztos kezekbe, és nem volt már mit átadnia, ezért úgy döntött ideje távozni a Nirvánába. Miután megette a mérgezett ételt, az oldalára fordult, és az utolsó pillanatig elmélkedett. Utolsó szavai ezek voltak tanítványainak: „Szüntelenül törekedjetek, a szenvedéstől való megszabadulás elérhető!”

Ennyi lenne Buddha életútja dióhéjban, aminek jellegzetes mozzanatait rengeteg módon örökítették meg a különböző buddhista alkotások világszerte. A történetnek több különböző variációja létezik apróbb változásbeli különbségekkel, sőt, vannak olyanok is, amelyek Buddha korábbi életeit tárják elénk, még mielőtt Sziddhártha Gautama néven megszületett volna. Ezek között van olyan is, ami nem emberként, hanem állatként töltött előző életéről szól. Mindegyik történetben közös azonban, hogy valamilyen tulajdonságbeli erényt mutat fel a részéről, aminek eredményeként később Sziddhárthaként elérhette a megvilágosodást.

Kozmológia

Ahhoz, hogy a buddhizmus eszmerendszerét és tanításait megérthessük, annak kozmológiájából kell levezetnünk a dolgokat. A buddhizmus szerint minden egyes élőlény ezen a földön a legprimitívebb egysejtűtől kezdve a legcivilizáltabb emberig egy nagy univerzális egész részei, amit Szamszárának nevezünk. A Szamszára, amit leggyakrabban Létkeréknek vagy Életkeréknek szoktak fordítani, tulajdonképpen egyfajta univerzumnak fogható fel, ami különálló részekből –ha úgy tetszik különböző világokból, szférákból- áll. Van az emberek világa (ebben élünk mi, emberek), van az állatoké, van a mennyország, van a pokol, van a természetfeletti lények világa (kettő is), összesen ebből a 6 különböző világból áll össze a Szamszára, azaz a Világmindenség. Minden élőlény megszületik, él, és végül meghal az előbb felsorolt világok közül valamelyikben, majd a halál után újjászületnek vagy ugyanott, vagy valamelyik másik világban. Hogy éppen hol, azt a karma, a legutolsó életünkben felhalmozódott helyes és helytelen cselekedetek határozzák meg. Példa: ha valaki mondjuk sok rossz karmát halmozott föl emberként élete során, azzal megeshet, hogy következőnek állatként fog újjászületni (az állatok világában), vagy rosszabb esetben egy kínkeserves élet lesz az osztályrésze, például fogyatékosként (ami pedig a pokol világa, merthogy a pokol itt nem valami tüzes helyet jelöl, ahol vasvillás ördögök sütögetik a szerencsétleneket, hanem egy nagyon-nagyon kedvezőtlen, szenvedésekkel teli újjászületést). Ugyanígy ha valaki erényes életet élt, akkor a következőben számára nagyon jó dolgokban lehet része. Egyben azonban minden világ megegyezik: mindegyikben csak meghatározott időt töltenek el a lények, ami ha lejár, utána mennek tovább a következőbe, esetleg leszületnek ugyanott, de már az sem lesz olyan, mint az előző volt. Örök, szüntelen körforgás ez, ami időtlen idők óta tart, a lények több millió különböző életet élnek, amikben nem emlékeznek az előzőekre, és csak csaponganak tudattalanul ide-oda. A buddhizmus szerint azonban ez nem jó, mert ha még egy számunkra boldognak mondható életet élünk is, akkor is elkerülhetetlenül részünk lesz a szenvedésnek valamilyen formájában. Minden egyes életben újra és újra át kell élnünk bizonyos fizikai és lelki fájdalmakat, például a szeretteink elvesztését, a különböző betegségeket, az öregedést, a halált, nem is szólva egyebekről, amiket semmiféleképpen nem tud elkerülni az ember élete során. Ezek után talán már könnyedén megérthetjük, hogy miért is tekint a buddhizmus problémaként az állandó újjászületésekre. Mert így belegondolva, kinek van kedve állandóan átélni ezeket a szenvedéseket, függetlenül attól, hogy mennyi pozitív élmény ért bennünket a különböző életeink során?

A buddhizmus szerint azonban létezik erre megoldás, és ez az, amire Buddha is rájött. Belátta, hogy az állandó újjászületések okai mi magunk vagyunk, pontosabban az emberi természet, az, hogy mennyire erőteljesen és göcsörtösen ragaszkodunk a földi dolgainkhoz. A buddhizmus tanítása szerint ugyanis, amikor egy ember meghal, nem akarja itt hagyni azokat a dolgokat, amikhez egy életen keresztül hozzánőtt: a szeretteit, a vagyonát, az élőhelyét, a testét, az érzékszerveken alapuló tapasztalást, amik mind elvesznek a halállal. A lények ezért visszavágynak az életbe, a megszokott közegbe, de mivel feltámadni nem tudnak, ezért állandóan csak újjászületnek. Így teszi minden élőlény akaratlanul is magát a Szamszára foglyává. Buddha szerint, akik felismerték azt, hogy mik az újjászületés okai, és ami még fontosabb (és nehezebb), saját akaratukból le is mondtak azokról, azok elérhetik a megvilágosodást. Aki megvilágosodott, az lerázott magáról minden köteléket, ami addig a földön tartotta, még a karmája is megszűnik, nem születik tehát többé újjá. A megvilágosodottak haláluk után kikerülnek a Szamszárából, és a Nirvánába távoznak, ami azon kívül esik. Hogy mi a Nirvána, azt a megvilágosodottakon kívül senki sem tudja. Egyesek szerint egy nihili, abszolút megszűnésszerű állapot, mások szerint egy keresztény mennyországhoz hasonlatos valami, megint mások szerint az örök boldogság állapota, erről igazából Buddha sem mesélt sokat. Nem azt tartotta fontosnak elmagyarázni, hogy milyen az a hely, ahova az eljutás a cél, hanem azt, hogy hogyan lehet oda eljutni.

Fent a Szamszára egy klasszikus ábrázolása, ahol szinte minden szimbolikus jelentéssel bír. A körben látható a 6 különböző világ, amik között a lények vándorolnak. A kerék peremén 12 jelenet ábrázolja miként hat a karma (azaz a tettek) az emberi életre. A legbelső körben a három állat a három gyökérokot szimbolizálja, amik miatt a lények állandóan újjászületnek: a kígyó a gyűlölködés jelképe, a kakas a mohó vágyat jelképezi, míg a disznó a tudatlanságot testesíti meg. A három állat egymás farkába harap, ami e három jellemhiba közötti szoros összefüggésére utal. Kívülről az egészet összefogó nagy ijesztő alak Jama, azaz a halál, ami minden újjászületést összekapcsol. A bal felső sarokban látható a Nirvána, a Szamszárából kiinduló vékony vonal jelzi, hogy ez a kiút a Létkerékből. A jobb felső sarokban Buddha a Nirvánára mutat, ezzel üzenve, hogy van kiút a szenvedésből és az állandó újjászületésekből.

Alaptanítások

A buddhizmusban hívők célja tehát az, hogy folyamatosan szellemileg fejlesztve önmagukat, végül a mostani vagy valamelyik következő életükben elérjék a megvilágosodást és megszabaduljanak a Szamszárából. Ehhez minden hívő a maga módján lát hozzá, a szerzetesek teszik a legkomolyabb erőfeszítéseket ezért, akik egész hátralévő életüket ennek az egy célnak az elérésének szentelik. Ezzel szemben a világi hívők (a közemberek, akik buddhistának vallják magukat, de még nem tudják, vagy nem akarják a mostani életüket csak a megvilágosodás elérésének szentelni) általában inkább csak arra törekszenek, hogy jó karmát „termelve” előkészítsenek egy kedvező újjászületést, amiben akár már az áhított megszabadulást is elérhetik. A buddhizmus figyelembe veszi, ki mit szeretne éppen elérni, és annak megfelelően látja el tanácsokkal, intelmekkel a hívőket. Egyfelől rávilágít bizonyos dolgokra, megpróbálja az általa igazságnak vélt dolgokat megértetni a követőkkel, akik aztán meditáció által, vagy valami más módon beláthatják azokat. Másfelől gyakorlati tanácsokat is ad. Nem feltétlenül csak a megvilágosodás eléréshez, hanem például a helyes életvitelhez, mint mondjuk, hogy hogyan ismerhetjük meg minél jobban önmagunkat, hogyan alakíthatunk ki minél harmonikusabb életvitelt a környezetünkkel, vagy, hogy hogyan dolgozzuk fel az életben tapasztalt lelki szenvedéseket, fájdalmakat, csalódásokat. A kérdésekre a válaszokat és a problémákra a megoldásokat soha nem egy külső szférában, egy isteni vagy más természetfeletti személynél keresi, nem azoktól vár segítséget. Azt mondja, hogy minden lelki eredetű problémára a megoldás ott van bennünk. Arra alapozza mindezt, hogy mivel minden lelki eredetű szenvedés egy tudatállapot, amit mi állítottunk elő saját magunknak, ezért a lehetőség is bennünk van, hogy megváltoztassuk azt, például helyes szemléletváltás által. Ennek fényében ezért nem túlzás olyan kijelentést tenni, hogy a buddhizmus nem is igazán vallás (a szó klasszikus értelmében), inkább egyfajta életstílus. Jól jelzi ezt, hogy manapság olyan emberek is megfogadják a buddhista tanácsokat, akik nem hisznek mondjuk a reinkarnációban vagy egyenesen más valláshoz tartoznak (lásd például mennyire széles körben elterjedtté vált a meditáció az utóbbi időben). A buddhizmus egyébként sem tekint magára kizárólagos igazságként, hanem csak, mint egy módszerre a sok közül, amivel a megvilágosodás elérhető.

Buddha tanításait dhammának, azaz doktrínának, igazságnak vagy tannak is nevezik. A dhamma összefoglalja mindazt, amit Buddha az emberi szenvedésről, és megszűntetéséről gondolt. Ennek legalapvetőbb eleme a Négy Nemes Igazság, ami a következőképpen hangzik:

1. Az élet szenvedés
2. A szenvedés a vágyakból fakad
3. Ha megszűnik a vágy, megszűnik a szenvedés is
4. A szenvedéstől a Nemes Nyolcrétű Ösvény követése által lehet megszabadulni

A Nemes Nyolcrétű Ösvény pedig a következő pontokból áll:
1. Helyes szemlélet
2. Helyes szándék
3. Helyes beszéd
4. Helyes cselekvés
5. Helyes életmód
6. Helyes erőfeszítés
7. Helyes éberség
8. Helyes elmélyedés

Sajnos hely hiányában nincs lehetőségem a különböző pontokat egyesével kifejteni, de azt hiszem a címek elég beszédesek ahhoz, hogy sejteni lehessen, melyik mire vonatkozik, mihez ad útmutatásokat. Akik megfogadják az ebben leírtakat, azoknak a buddhizmus szerint lehetőségük nyílik, hogy megszerezzék a legfelsőbb igaz tudást és a legfelsőbb igaz megszabadulást, azaz a megvilágosodást.

A buddhizmus Japánban

A buddhista tanok valamikor a VII. században, az utazók közvetítésével, Kínából és Koreából érkeztek Japánba. Kínában addigra már több különböző iskola létezett, amik egytől egyig a buddhizmus mahájána ágához tartoztak, ezért ez az irányzat honosodott meg Japánban is. A kezdetek egyébként egyáltalán nem voltak egyszerűek, az ország akkori vezetői sokat vacilláltak azon, hogy vajon engedjenek-e egy idegen vallást meghonosodni az országban, hiszen akkor már rendelkeztek egy sajáttal, a shintóval. Még arra is sor került, hogy az ajándékba kapott szent tekercseket a tengerbe hajították, de a legenda szerint ekkor azonban olyan természeti katasztrófák következtek be (viharok, földrengések, még a szentiratokat is visszadobta a tenger a partra), amiket égi jelnek véve végül aztán jobbnak látták, ha mégis zöld utat adnak az új vallásnak. Ami azt illeti, a dolog eléggé bejött, a kezdeti nehézségek után már viszonylagos könnyedséggel és gyorsasággal terjedt el az új vallás a japánok körében, ahol mind a mai napig szervesen jelen is van. A buddhizmusnak a Japánra gyakorolt hatása felmérhetetlen, a művészeten túl gyakran még az ország történelmére is jelentős hatással volt. Egyes hatalmukból megdöntött vagy saját akaratukból visszavonult császárok például buddhista szerzetesnek vonultak vissza (ami sokszor mondjuk csak egy jó álca volt, és titokban a kolostorokból irányították tovább az országot). Vagy szintén jelentősen befolyásolta például az ország sorsának alakulását Oda Nobunaga, az egyik leghíresebb japán történelmi személyiség háborúskodása a Hiei hegy harcos szerzeteseivel a XVI. században. Még az is előfordult, hogy az ország vezetőinek jelentős döntéseiben szerepet játszott saját buddhista meggyőződésük. Japán egyébként nem csak átvette a buddhizmust, de fejlesztette is azt: új iskolák, új irányzatok jelentek meg, mint például a Tendai, a Shingon, a Jódó, vagy éppen a legismertebb, a buddhatermészetet találós kérdések és mesék által megértetni kívánó Zen is. Igaz, ezeknek gyökere valamelyik másik kínai iskolából ered, de a Nicsiren buddhizmus például már teljes egészében japán „találmány”.

Ma a japánok többsége egyszerre gyakorolja a shintót és a buddhizmust. Azt szokták mondani, hogy amíg a shinto az élet vallása Japánban (ahhoz tartoznak olyan életeseménnyel kapcsolatos ceremóniák, mint pld. az esküvők), addig a buddhizmus a halálé, a temetések és a túlvilághoz kapcsolódó szertartások az utóbbihoz tartoznak. Mivel a buddhizmus egy meglehetősen komplex vallás, amit sokszor elég nehéz megértenie egy átlagembernek, és sokszor nem is kapnak arról bővebb felvilágosítást, ezért nem minden hívő van tisztában annak teljes mélységével. Általában azonban elmondható, hogy a legtöbb japán hívő legalább az alapfogalmakat ismeri, és lehetőségeihez képest gyakorolja is azt.

Zárógondolatok

Egyik kedvenc festményem buddhista témában Liz Wright Kelet és Nyugat című alkotása, ami számomra tökéletesen visszaadja a buddhizmus alaptermészetét, és azt, hogy alapvetően mi különbözteti meg más világvallásoktól.

A képen a kereszténység egyik népszerű témája, Sárkányölő Szent György párviadala látható a gonoszt megtestesítő sárkánnyal. Ezen a képen azonban a sárkány hátán ott ül még Buddha, aki mintha éppen védeni akarná azt, és látszólag egyúttal a két ősi ellenség kibékítésére törekszik. Míg a legtöbb nyugati világvallás egy éles határt húz meg jó és gonosz között, és ebbe a két kategóriába sorol be szinte mindent a világon, addig a buddhizmus nem tesz ilyen megkülönböztetéseket. A buddhizmusban nincs gonosz, és nincs bűn sem, ezek a kifejezések teljesen hiányoznak a fogalomtárából. Helyette szenvedő lények vannak, akik tudatlanságukból kifolyólag helytelen cselekedeteket követnek el. Nem akarja büntetni őket, nem érzi igazságnak azt, ha azokon bosszút állhat, még akkor sem, ha azok az elpusztítására törekednek is. Inkább szánja a másoknak ártani akarókat, mert úgy véli, hogy a karma által előbb-utóbb úgyis elkerülhetetlenül szenvedésben lesz részük valamilyen formában, a tetteik elől nem tudnak elmenekülni. Ezért jelképezi sok ember számára a buddhizmus az abszolút békességet.

Ennyi lett volna hát a buddhizmus rövid bemutatása. Ennyi, és sajnos nem több, pedig a buddhizmus olyannyira mély és összetett, hogy most is éppen csak a felszínt tudtuk megkapargatni. Szívesen meséltem volna még arról, hogy pontosan mi a karma, mik, pontosabban kik azok a bódhiszattvák (akiknek szobrai szinte mindenütt megtalálhatóak Japánban), hogy miért nem hisz a buddhizmus a lélekben és az egóban, de sajnos nem tehetem, mert azt hiszem így is elég hosszúra nyúlt ez a bejegyzés. Remélem azért sikerült bővíteni az ismereteinket nem csak Japánról, hanem a világról is, és ha legközelebb Japánban járunk, akkor már sokkal jobban tudjuk értelmezni a buddhizmus különböző megnyilvánulásait az országon belül. Ha igény mutatkozik rá, lesz egy ilyen cikk majd a shintóról is. Végezetül hadd zárjam soraimat a Négy Bódhiszattva fogadalommal, ami naponta több millió ember szájából hangzik el csak Japánban, és szintén egy remek összefoglalása a buddhista szellemiségnek:

A szenvedő lények számtalanok,
Fogadjuk, hogy mindnek segítségére leszünk.
A szenvedélyek kötelékei sokfélék
Fogadjuk, hogy mindtől megszabadulunk.
Az Út a teljesség elérése,
Fogadjuk, hogy végigjárjuk.

(Szerző: Szebellédi Tamás)