Merüljünk el Naganóban!
A téli Japán legjobb onsenei
Most, hogy már egyre hidegebb van, és – bár nem érkezett meg – az első havazást is bejelentették, egyre jobban vágyakozom vissza Japán fürdőibe, az onsenekbe. Szinte minden estét úgy zárok, hogy teleengedem a kádat forró vízzel, átláthatatlan gőzt halmozok fel a fürdőszobában, és azt képzelem, hogy éppen egy onsenben ücsörgök. Van egy fenyőgyanta illatú szappanom is, amit még egy hokkaidói fürdőben vásároltam, némileg ez is dob valamit a hangulaton. De mégsem az igazi. Az egész fantáziálás megbukik, amikor elkezd terjedni a klórszag, és arról is nehéz megfeledkezni, hogy a kád, amiben ülök, nem fa és nem is kő, hanem fehér, hideg porcelán. A szabad téri fürdő, a rotenburo illúzióját meg aztán végképp nem tudom megteremteni. A beltéri onsenből – Japán fürdő ide vagy oda – negyed órán belül elegem lesz, nem bírom a forróságot. Odakint viszont órákon át el bírok lenni, miközben élvezem a tájat. Ez otthon kivitelezhetetlen. Persze szerezhetnék egy dézsát, megvárhatnám, míg leesik az első hó, és kiülhetnék pancsolni az erkélyre, de nem tudom, hogy ez mekkora tetszést aratna a szembeszomszédaim körében. Ha sikerülne is, akkor sem lenne igazi, mert egyelőre még nem vezették be a gyógyvizet a lakásunkba.
Mivel mi magyarok is gyógyfürdő nagyhatalom vagyunk, próbálkozom az itthoni fürdőkkel is. Ideiglenesen jó, de nem tudok ugyanúgy kikapcsolódni. Miért van hangzavar? Miért van mindenkin fürdőruha? Miért nem mosakodnak meg az emberek tetőtől talpig, mielőtt belépnek a medencébe? Ha egyszer kipróbáltuk a japán onsent, ezek a kérdések bizony zavarni fognak bennünket. Nincs mese, vissza kell menni Japánba. A szigetországban egymást érik az onsenvidékek, bárhová érkezzünk is, van miből válogatni. Én most Nagano megye lehetőségeit szeretném közelebbről bemutatni, egyben ötletet adva téli körutunk szabad programjára.
Togura Kamiyamada onsen
A Naganótól mindössze 1 órányira található onsenváros lélegzetelállító környezetben fekszik a Chikuma-folyó partjainál, hegyek ölelésében. Kénes gyógyvize miatt régen is kedvelt állomása volt a naganói Zenkō-ji templomból érkező zarándokoknak. A városka hagyományos japán szállásai (ryokan) és nyilvános onsenei mellett itt-ott elszórva szabad téri, ingyenes lábfürdőket is találunk. Az onsenváros mind a mai napig folytatódó gésakultúrával büszkélkedhet.
Yudanaka onsen és Shibu onsen
Ez a két, Yamanouchi városhoz tartozó fürdőterület útba esik a Jigokudani Vadmajom Park felé, másfél-két órára található Naganótól.
A Korakukan Ryokan egészen közel van a majomparkohz. Olyannyira, hogy néha egy-két majom is betévedhet mellénk a vízbe.
Yudanaka és Shibu onsenei is többszáz éves múltra tekintenek vissza. Yudanaka kicsit modernebb benyomást kelt, de az állomástól távolodva egyre több hagyományos épületet találunk. A gyógyfürdők áldásossága felől azonnal meg is bizonyosodhatunk, ugyanis magán a yudanakai vasútállomáson belül is van egy fürdő, a Kaede no Yu beltéri, szabadtéri onsenekkel és lábáztató medencével.
A Shibu onsenterületen 9 fürdőt találunk. Úgy tartják, hogy aki sorjában mind a 9 fürdőben megmártózik, az szerencsés lesz, elkerüli minden rossz, sokáig megőrzi fiatalságát, és hosszú életre számíthat. Nem olyan hihetetlen, hiszen mind a 9 onsen más és más jótékony összetevővel járul hozzá a jó egészséghez. A hadakozó fejedelemségek korában Takeda Shingen hadúr is ide küldte gyógyulni sebesült harcosait, de ő maga is gyakran megmártózott. Rajta kívül olyan hírességek is sokszor ellátogattak a területre, mint az ukiyo-e (japán fametszet) festő Katsushika Hokusai és a tudós-politikus Sakuma Shōzan.
Kicsit távolabb
Ha van kedvünk egy kicsit távolabb merészkedni, Naganótól két-két és fél órárányira még rengeteg másik onsent találunk. A leghíresebbek…
… a Kamisuwa onsen…
… a Tateshina onsen…
… és az Ōmachi onsen.
Jó merülést a fürdőkben, jó merülést Naganóban!
Kapcsolódó utazás Japánban:
Miyuki – Téli körutazás Japánban (2015)