Sobára mentünk!

Meguntam a szilveszteri sajtos rudat. Érdekelnek az ünnepekhez kötődő babonák és hagyományok. S ha már egyszer van lencse és disznósült, miért ne emeltem volna be a szilveszteri menübe a japánok hagyományos óév búcsúztató ételét, a toshikoshi sobát? 2014 utolsó estéjén a barátaimmal a sobára mentünk!

A japán újévi hagyományokról és a japán hajdinatésztáról, a sobáról már írtam. A toshikoshi soba az a hajdinatésztából készült étel, amelyet december 31-én éjjel fogyasztanak Japánban. Esetünkben Magyarországon is. A szilveszteri házibulira összeverődött korgó gyomrú barátaimnak persze kellett valami hangzatos magyar név is. Nos, ilyet nem sikerült kitalálni, úgyhogy a menüsoron csak „évátlépő hajdinatészta” néven futott. Arra legalább jó volt, hogy a gyanakvás mellett némi kíváncsiságot is kiváltson. Egyrészt nem mindegy, hogy „Évát lépő” vagy az „évet átlépő” ételről beszélünk-e, és az sem, hogy az a bizonyos tészta, hogyan fog átlépni bármit is. A tészta semmit, hanem a tészta evésével fogják annak fogyasztói „átlépni”, köszönteni az új évet, és búcsúzni az óévtől. Mégpedig olyan megfontolásból, hogy a hosszú tészta bizonyára hosszú életet eredményez majd. A másik mögöttes gondolat, hogy a tészta kötelezően hangos beszippantásával ügyesen „átcsusszanunk” az új évbe.

A hozzávalók egyetlen kötelező kelléke a hajdinatészta, a többi mindenkinek a fantáziájára van bízva, tojás, alga, hús, hal, zöldségek, bármi jöhet. Nem létezik az „egyetlen recept”, és ezt az ételt nem kizárólag az évnek ezen a napján fogyasztják. Nem annyira furcsa ez, lencséből sem csak főzeléket lehet készíteni, és az év többi napján is – sőt iskolai menzán elég gyakran – megesszük. Én most a lehető legegyszerűbb változat mellett döntöttem, egyrészt mert ezek a hozzávalók voltak otthon, másrést mert ez a leggyorsabb. Ha majd be lehet szerezni valahol gesztenyebefőttet és más extra hozzávalókat, pénzem is lesz rá, időm is rengeteg, és olyan jól fogok tudni főzni, hogy akár Michelin-csillagot is kaphatnék, akkor majd elkészítem és bemutatom a másik hagyományos japán újévi ételt, az osechit is. Idén (vagy inkább tavaly) marad az egyszerű, de finom toshikoshi soba.

Hozzávalók:

• soba (fejenként kb. 10 dkg)
• szójaszósz
• halpor
• víz
• wakame (alga)
• tororo kombu (alga)
• tojás

Mielőtt bezárják az oldalt, hogy „Ja, persze, és ezeket hol lehet beszerezni?”, megosztok önökkel egy titkot. A Fővám téri vásárcsarnok mellet van egy ázsiai bolt, ahol mindegyik hozzávalót meg tudják vásárolni. Tojásért inkább a szomszéd vásárcsarnokba menjenek! Víz pedig jobb esetben jön a csapból. De a többit megtalálják a fent említett és mostanában már egyre több másik bolt polcain is.

Elkészítés

Előre szólok, hogy én nem szoktam mérni, és nincs is nagyon mivel. Erre a célra többnyire a nyelvemet használom, így most csak olyan Váncsa István-osan, mértékegységek nélkül tudom megosztani önökkel a receptet, de azért igyekszem. Az elkészítés pofon egyszerű! Olyannyira, hogy nem is értem, hogyan tudott a toshikoshi sobának instant változata kialakulni. Felteszünk főni annyi vizet, amennyi a tészta kifőzéséhez kell. Amikor felforrt, kiszedünk belőle 2-3 merőkanálnyit egy tálkába, beleszórjuk a szárított wakamét, hadd keljen életre. A többi forró vízben kifőzzük a tésztát (főzési idő a csomagolás hátulján).

Ismét vizet forralunk, személyenként 250-300 ml-t. Attól függ, ki mennyire szereti a levet a tésztán, én magamra 500 ml-t számolnék, ha számolnék. Fél liter vízhez kerül egy-másfél kiskanál halpor, és kb. 100 ml szójaszósz. Egy kis alkohol még jót tesz neki, mirin kellene, jobb híján egy löttyintés könnyű fehérbor is megjárja. Sós-édeskés lét kell kapnunk, aminek olyan színe van, mint egy világosabb fajta, újonnan vásárolt hegedűgyantának. Ha ez nem segít: valamiféle borostyános árnyalatnak kell csillognia a fazékban. Meg kell kóstolni. Amikor úgy gondoljuk, hogy túl intenzív az íze, akkor pont jó. A levet ugyanis nem mindenki issza meg, a tésztát viszont mással nem ízesítjük.

Ha ezzel végeztünk, akkor már csak az összeállítás van hátra. A megfőtt tésztát tálkákba szedjük, rámerjük a forró levest, teszünk bele beáztatott wakamét és tororo kombut csak ahogy van, szárazon. A barátom szerint soha nem fogják nekem ezt az ételt úgy kihozni étteremben, hogy wakame és tororo kombu is van benne, de én nem vagyok étterem, és ez itt most Magyarország (bár én Japánban is mindig így csináltam). A lényeg, hogy tegyenek bele bármit, amit szeretnek, zöldségeket, tofut, egyebet, nem fog kijönni a gasztrorendőrség!

A végén kerül a levesbe egy fontos hozzávaló, a tojás. Ha jó forró a lé, könnyedén el tudjuk keverni a tojást, és kapunk egy homogén, sárga, az eredetihez képest lágyabb ízű levest. Én nem szeretem rögtön elkeverni a tojást, először csak felszakítom a sárgáját, hogy körülfolyhassa a tésztát. Aztán ha ezt megettem, a többit elhabarom a lében.

A nyers tojás gondolata sokakat elrettent, de érdemes kipróbálni. Aztán hadd csússzon a soba, csússzunk át az új évbe!