Amikor a lány adja a csokit – Valentin-nap Japánban

„A kerek csokoládé, a szögletes csokoládé, a hosszú csokoládé, a rövid csokoládé, a gömbölyű csokoládé, a lapos csokoládé, a tömör csokoládé, a lyukas csokoládé, a csomagolt csokoládé, a meztelen csokoládé, az egész csokoládé, a megkezdett csokoládé, az édes csokoládé, a keserű csokoládé, a csöves csokoládé, a mogyorós csokoládé, a tejcsokoládé, a likőrös csokoládé, a tavalyi csokoládé, az idei csokoládé…” Nem, nem Gombóc Artúrról szól az eheti bejegyzés, hanem a japán Valentin-napról és a csokoládéról, melyek szinte egyet jelentenek és elválaszthatatlanok. Nem szeretem a Valentin-napot, és nem tartom ünnepnek, de a megszokottól merőben eltérő japán szokások elég érdekesek ahhoz, hogy egy kis figyelmet szenteljünk neki.

A legnagyobb különbség (ami miatt Gombóc Artúr azonnal szedné a sátorfáját és Japánba költözne), hogy Japánban nem a férfiak ajándékozzák meg a nőket, illetve egy szerelmes pár nem kölcsönösen ajándékozza meg egymást, hanem a nők adnak ajándékot a férfiaknak. A másik eltérés a nyugati kultúrához képest (ami miatt Gombóc Artúr szintén szedné a sátorfáját és Japánba költözne), hogy az átadott ajándék szinte minden esetben csokoládé. Ami tán még ennél is furcsább, hogy a szerelemnek sokszor semmi köze a japán Valentin-naphoz. Hogy miért alakult így, arra a Valentin-nap Japánhoz kötődő történetében találunk választ.

Először a Morozoff nevű édességgyártó cég hívta fel a figyelmet az ünnepre, amikor 1936-ban a Valentin-nap ürügyén reklámozta termékeit. A többi csokoládé- és édességgyártó az 50-es években vette át az ötletet, de a Valentin-nap igazán csak a 60-as, 70-es években vált általánossá a köztudatban az Isetan és más nagy bevásárlóközpontok Valentin-napi kampányának köszönhetően. Az ünnepet – mint sok minden mást ebben az időszakban – az amerikaiaktól vették a japánok, ám kissé félre interpretálták a szokásokat, és a reklámokban azt kezdték el hangsúlyozni, hogy Valentin-napon a nőknek kell csokoládét ajándékozni a férfiaknak. Mindez természetesen jól jött a gyártóknak és az eladóknak: napjainkban a csokoládé gyártó cégek a február 14-ét megelőző egy hétben keresik meg egész éves bevételük felét, s ebből a profitból a bevásárlóközpontok is kiveszik a jussukat.

Azért is lehet ennyire sikeres az eladás, mert a hölgyek nem csupán a nagy ő számára vásárolnak. Japánban a csokoládét ízén és formáján kívül is kategóriákba lehet sorolni. Honmei-chokonak nevezik a Valentin-napon átadott csokinak azt a fajtáját, amit mi is ismerünk. Azaz honmei-chokot annak adnak, aki iránt mély, és nem pusztán baráti érzelmekkel viseltetnek. Hogy méltóképpen kifejezzék érzelmeik komolyságát, a japán nők gyakran saját kezűleg készítik el az édességet, ritkábban kiváló minőségű, drágább csokoládét vásárolnak a kiválasztottnak. Erre a megkülönböztetésre azért van szükség, mert a hölgyek életük szerelmén kívül minden más férfi ismerősüknek is adnak csokit. Ez a giri-choko, amelyet giriből, vagyis „kötelességből”, „illemből” adnak férfi nemű osztálytársnak, tanárnak, munkatársnak, főnöknek, barátnak. Emellett a két alapvető kategória mellett olyan új fogalmak is létrejöttek, mint a fami-choko, a családtagoknak adott csokoládé, a tomo-choko, a barátoknak (lány barátoknak is) ajándékozott csokoládé és a sewa-choko, amelyet valaki olyannak adnak, akinek sokat köszönhetnek és hálával tartoznak. Persze miért hagynánk ki saját magunkat? Erre is van megoldás, mely my-choko („az én csokim”), jiko-choko („ön-csoki”) vagy gohōbi-choko („jutalom csoki”) néven ismeretes.

Boltban vásárolható szett csokoládékészítéshez

A fentiek mellett létezik még a gyaku-choko, az „ellentétes csoki” is, amit a férfiak adnak a nőknek. Erre már végképp nem lenne szükség, mert akár hiszik, akár nem, erre Japánban van egy külön nap is. A howaito dee, azaz „white day”, „fehér nap” egy hónappal Valentin-nap után, március 14-én van. A kampányt a Japán Édességgyártó Szövetség indította el 1978-ban arra ösztönözve a férfiakat, hogy viszonozzák a Valentin-napon kapott édességet. A kereskedelmi ünnep eredeti neve ai ni kotaeru howaito dee volt, „a szerelemre válaszoló fehér nap”. A névadó „fehér” szót a tiszta szerelem szimbólumaként választották, és persze mert a cukor színe is fehér. A férfiaknak kétszer-háromszor akkora értékű ajándékkal kell viszonozniuk a Valentin-napi csokoládét. Érzelmeiről sok mindent elárul, ha nem ad cserébe semmit. Ha pedig ugyanolyan értékű ajándékot adna, azzal a kapcsolat elvágását, befejezését fejezné ki, így aztán nincs mit tenni, legalább a kétszeresét kell visszaadnia.

A howaito dee nem hódított akkora teret a világon, mint a Valentin-nap, de nem is maradt a szigetország határain belül. Már megfertőzte Dél-Koreát, Kínát és Taiwant is, sőt tovább fejlődött: Dél-Koreában április 14-én ünneplik a „fekete napot” a szinglik napjaként. Május 14-én még nincs semmilyen kereskedelmi ünnep. Vajon mi fogja folytatni a sort?