Rókatündér menü

Látták a Liza, a rókatündér című filmet? Ha igen, akkor csak annyit mondok, Károly kedvenc ételei a szőrös, rózsaszín receptkönyvből ehetőbbek annál, mint amennyire fiktívek. Ha nem, akkor pedig annyit, hogy „amit ma megtehetsz…” De hiszen tudják!

A Liza, a rókatündér története a japán mondavilág egyik gyakori szereplője, a kitsune köré épül. Maga a kitsune szó „rókát” jelent, a japán mitológia és folklór vonatkozásában többnyire „rókaszellemnek” fordítják. E történetek rókái varázslatos lények, akik hol pozitív, hol negatív szereplőként jelennek meg, és képesek alakot váltani. Gyakran gyönyörű nő alakját öltik, s elcsábítják a férfiakat – eddig ismerős a motívum, melyet a film felhasznál. A többiről, azaz arról, hogy az a szerencsétlen férfi, aki beleszeretett a kitsunébe, mindenképpen meghal, nem szól a fáma, vagy csak még én nem hallottam róla. De hát ki mondta, hogy nem szabad továbbfűzni a meséket? Ami meglepő, hogy a japán folklór népszerű hősét egy magyar filmben látjuk viszont. A rendező, Ujj Mészáros Károly teljesen hiteles világot teremt egy japán szereplővel, aki mellesleg csak félig japán, japán szövegbetétekkel és eredetinek hangzó, de valójában a magyar Tövisházi Ambrus (Amorf Ördögök, Péterfy Bori & Love Band, Erik Sumo Band) munkáját dicsérő „60-as, 70-es évekbeli japán slágerekkel”. A történet ötletes, a kivitelezés remek, a szereplők kiválóan hozzák a karaktereket, a zene pedig annyira jó, hogy akár a film sem kell mellé. Ha nekem nem hisznek, higgyenek a nemzetközi díjaknak, amiket eddig elnyert, és rohanjanak a moziba!

https://www.youtube.com/watch?v=JALDIrbyIeA&spfreload=10

Miután megnéztem a filmet, két dolog kezdett el foglalkoztatni. Az egyik, hogy vajon mennyit kell várni, míg a Liza a rókatündérből erőt merítve a magyar folklór megihleti a japán filmipart, és abszurd komédiában látjuk viszont a Hétszűnyű Kapanyányi Monyókot. A másik a filmben feltűnő menü, amivel Liza elcsábítja, majd akarata ellenére kivégzi a háztömbben lakó Károlyt. Aki látta, bizonyára emlékszik, aki nem, annak részletezném, hogy kapros dinnyeleves, csülkös csokipuding, mentás májpüré, lekváros gombapörkölt és a végzetes juharszirupos ponty képezték az ételsort. Uram isten! – gondolta a filmbéli Károly, gondolják önök most és gondoltam én is. Gasztronómiai bűntett, undorító és elképzelhetetlen! Aztán elképzeltem. Elkészítettem. Megettük (itt hangsúlyoznám, hogy nem csak én). És még mindenki él.

Mentás májpüré

– 40 dkg nyúlmáj
– 1 fej vöröshagyma
– száraz fehér bor
– kacsazsír
– néhány szál menta
– só, bors

Nyúlmájat úgy kell venni, hogy az ember elindul kacsamájért, ami sehol sincsen, ám mivel húsvét előttöt írunk, árulnak nyúlmájat. Kihasználva ezt a kivételes lehetőséget felmondunk eddigi elképzeléseinkkel, és veszünk 40 dkg nyúlmájat (ezzel félig-meddig John Updike szellemét is meghívjuk a konyhánkba). Otthon aztán kíméletlenül kis darabokra vágjuk, és rádobjuk a 2-3 evőkanál kacsazsíron megfuttatott vöröshagymakockákra. Ha megpuhult a máj, tálba szedjük, a serpenyőben visszamaradó zsiradékot pedig felkapatjuk némi száraz fehérborral. Ízlés szerinti mennyiséggel öntjük fel, miután ízlés szerinti mennyiségben ellenőriztük a minőségét, ahogy azt Keith Floydtól tanultuk. Ezt az illatokban tobzódó szaftot ráöntjük a májra, majd a karos mixert elő-, a védőöltözékünket pedig felvesszük, és Jackson Pollock stílusában befröcsköljük a falat a halvány barna pástétommal. A megmaradt májpürét apró tálkákba vagy feles poharakba adagoljuk, tetejüket durvára vágott mentával hintjük meg. Az így létrehozott összművészeti alkotást forró kacsazsírral zárjuk el a külvilágtól, tesszük íz- és kalóriadúsabbá.

Juharszirupos ponty

– 6-8 pontyszelet
– 1 fej vöröshagyma
– 3-4 gerezd fokhagyma
– 1 chilipaprika
– 1 ujjnyi gyömbér
– 1 üveg barna sör
– juharszirup
– szójaszósz
– citromlé

Olívaolajat hevítünk egy serpenyőben, és addig pirítjuk rajta a pontyszeleteket, míg kérget nem kapnak. A halat tányérra helyezzük, a visszamaradt olajon pedig apróra vágott hagymát és fokhagymát pirítunk, rádobunk egy vékony karikákra vágott chilipaprikát, és ráreszelünk egy ujjnyi gyömbért. Felöntjük barna sörrel, hadd sercegjen. Hogy mennyi sör kell? Egy üveg talán kissé sok volt bele, mondjuk inkább, hogy egy pohár, és akkor még nekünk is jut. Hozzáadunk a mártáshoz egy evőkanál juharszirupot, egy citrom levét és annyi szójaszószt, hogy kellemesen édeskés, savanykás és sós legyen egyszerre. Ebben a gondosan előkészített fürdőben úsztatjuk a pontyot, míg teljesen át nem sül. Az ízlelésnél próbáljunk meg elvonatkoztatni attól, hogy mit is tartalmaz a mártás! A sör jó, a juharszirup jó, a szójaszósz jó, a citromlé jó, édes-savanyú szószról talán meg nem most hallunk először. Az egy másik kérdés, hogy ez a mártás jobban passzolt volna valamilyen vörös húshoz. Akkor viszont nem lett volna film menü.

Kapros dinnyehab

– 1 db sárgadinnye
– 2 db tojás
– 400 g görög joghurt
– juharszirup
– citromlé
– 1 csomag kapor
– 200 ml habtejszín

A filmben leves volt, nekem viszont kellett egy desszert, de nem akartam „ecetes uborkát dugni a mákos guba közé”. Így aztán az eredeti kapros dinnyeleves ízvilágát megtartva, állagát újragondolva megszületett a kapros dinnyehab. A sárgadinnye belsejét kivájjuk kanállal, néhány dinnyegömböcskét félreteszünk díszítésnek, néhányat bekapdosunk minőségbiztosítási céllal. A dinnyét puhára főzzük, s ha nem elég édes, na, meg hogy használjuk valamire azt a drága juharszirupot, ha már egyszer megvettük, ízesítjük 1-2 evőkanál juharsziruppal. Az egészet turmixoljuk, majd az édes ízt fél citrom levével és egy csomag finomra vágott kaporral ellenpontozzuk. Folyamatos kevergetés mellett hozzáadjuk 2 tojás sárgáját, és felfőzzük, míg egy kicsit besűrűsödik. Ha kihűlt, hozzákeverjük a görög joghurtot, majd óvatosan összeforgatjuk a 2 tojás kemény habbá vert fehérjével. A dinnyehabot poharakba adagoljuk és lehűtjük. Tálalás előtt frissen felvert tejszínhabbal és dinnyegömbökkel díszítjük. Vendégeink előtt kaportartalmát eltitkoljuk, és „érdekes ízét” megfejteni törekvő találgatásukra csak rejtélyesen mosolygunk.