A nemzetközi turisztikai trendekkel összhangban növelte árbevételét a JTB Hungary
Eredményesen zárta a 2015-ös évet a JTB Hungary; a japán JTB magyarországi képviselője 4 százalékos növekedésével átlépte a 2 milliárd forintos árbevételt, valamint a Japánba szervezett körutazások piacán is növelte részesedését.
2014 után 2015-ben is növelte árbevételét a Japánspecialista brand tulajdonosa, a JTB Hungary. A 2 milliárd forintos árbevétel 4 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest, mely elsősorban a Japánba szervezett körutak iránti kereslet bővülésének köszönhető. A Tumlare Corporation Hungary Kft. kiutaztatási osztálya ezen a területen piaci részesedését is növelte.
Simon Karolina, a JTB Hungary kiutaztatási vezetője sikeresnek értékeli a 2015-ös évet: „Tavaly ismét sikerült növelnünk a bevételünket, mely elsősorban két dolognak köszönhető; egyrészt nőtt a kereslet a Japánba irányuló, szervezett utak iránt, másrészt immár bő 10 éves munkánk eredményeképp egyre több az elégedett, visszatérő utasunk is. A legnépszerűbb időszak egyértelműen a cseresznyefavirágzás tavasszal, már a 2016-ra szervezett 3 körút mindegyike betelt.”
Az utazási iroda növekedése összhangban van a Turisztikai Világszervezet (UNWTO) jelentésével, mely szerint a nemzetközi turizmus 2015-ben 4,4 százalékkal gyarapodott 2014-hez képest. A riport kiemeli azt is, hogy a növekedés ütemét tekintve Japán a negyedik helyen végzett 2015-ben (Paraguay-t, Tádzsikisztánt és Niuét követve) azzal, hogy az előző évhez képest 47,5 százalékkal több turista érkezett az országba.
A JTB Hungary tapasztalatai szerint a szigetországba szervezett szabadidős utazások száma emelkedett jelentősen, ugyanakkor továbbra is mintegy 50 százalék az üzleti, incentive utazások aránya. Az utazási irodának 2015-ben összesen több mint 12 ezer utasa volt.
A JTB Hungary missziójának tekinti, hogy minél többekkel megismertesse Japánt és Délkelet-Ázsiát, így az utasokkal fenntartott személyes kapcsolatok, a kreatív és rugalmas tervezés mellett a viszonteladóikkal is jó kapcsolatot ápolnak. Ennek egyik elemeként 2016-ban egyedülálló képzéssorozatot indítanak. A februárban kezdődő Japánspecialista Sales Akadémia célja, hogy a viszonteladók ingyenesen szerezzék meg azt a tudást és ismeretanyagot Japánnal kapcsolatban, melyek elengedhetetlenek az utazások hatékony értékesítéséhez és az elégedett ügyfelek visszatéréséhez.
A JTB-ről
Az 1912-ben alapított Japan Travel Bureau elismert vezetője a japán és nemzetközi turisztikai iparnak. A vállalat az elmúlt több mint 100 évben a világ egyik legkiterjedtebb hálózatát építette ki: 27 000 alkalmazottal, 370 értékesítési irodával és 1000 viszonteladó ügynökséggel büszkélkedhet, évente több mint 2,5 millió ügyfél utazását szervezi.
A JTB Hungary, a Tumlare Corporation Hungary kiutaztatási osztályaként 1998-ban nyílt meg, és mára hazánk egyik piacvezető utazási irodájává nőtte ki magát. A vállalat jelenleg a világ szinte minden pontjára kiterjedő szolgáltatási körrel rendelkezik, az egyéni és körutazásoktól kezdve a repülő- és vasúti menetjegyeken át a szállásfoglalásig és teljes körű programtervezésig egyaránt. A társaság egy évtized alatt közel 125 000 elégedett ügyféllel büszkélkedhet. A JTB Hungary három jól elkülöníthető területtel foglalkozik: üzleti, incentive, valamint szabadidős utaztatás. Ez utóbbi szolgáltatás a Japánspecialista és az Ázsiaspecialista brandek alatt érhető el.
A JTB portfóliójának különleges részét képezi Japán, ami az iroda utaztatásainak csaknem felét teszi ki. A társaság 10 év leforgása alatt közel 32 000 japán utazást szervezett, valamint 13 000 repülőjegyet értékesített. A társaság a Japan Railways (JR) kizárólagos magyarországi partner irodája, így egyedülálló szolgáltatásai közé tartozik a japán vasútbérlet értékesítése.