Sakura ünnep az ELTE Füvészkertben
Időpontok:
2016. április 9-10. (szombat-vasárnap) 9:00-17:00
2016. április 16-17. (szombat-vasárnap) 9:00-17:00
Helyszín:
ELTE Füvészkert, 1083 Budapest, Illés utca 25.
Alig két héttel azután, hogy Japánban hivatalosan is bejelentették a sakura kezdetét, Magyarországon is virágzásnak indultak a cseresznyefák. A gyönyörű természeti jelenség megfigyelésére évek óta lehetőség van az ELTE Füvészkertjében is, ahol idén egyebek mellett a japán kultúrát bemutató programokkal várják az érdeklődőket.
Japánban a legszebb időszak kétségkívül a tavasz beköszönte, és ezzel együtt a természet feléledésének csodás hetei. A sakura március közepétől májusig tart, ám szerencsére nem csak a szigetország lakói gyönyörködhetnek a lélegzetelállító látványban. A jó időnek köszönhetően immár Magyarországon is kezdetét vette a virágzás, mely megfigyelhető az ELTE Füvészkertjében, ahol a cseresznyefák alatt minden évben megrendezik a Sakura ünnepet.
2016-ban a Japánspecialista utazási iroda is csatlakozik a „magyar hanamihoz”, amelyen a piknikezéshez a Füvészkerttel közösen számtalan, a japán kultúrát bemutató programot kínál, így bárki részt vehet például a gasztronómiai workshopon vagy manga- és animefoglalkozásokon, illetve kipróbálhatja a kokeshi-baba készítést és a hagyományos japán íjászatot valamint kardvívást.
A sakura ünnep idén két hétvégén, április 9-10-én. valamint 16-17-én kerül megrendezésre. A szervezők célja, hogy egy jó hangulatú, kellemes hanami piknik keretében hozzák közelebb a japán kultúrát a magyar közönséghez.
További információkért látogasson el a az esemény Facebook-oldalára.
Progamok
2016. április 9. szombat
- Japán kokeshi baba készítés workshop | 10:00 (1500 Ft/alkalom, a részvétel regisztrációhoz kötött, melyhez kattintson ide)
- Japán gasztronómiai workshop | 10:00; 11:30; 13:00; 14:30; 16:00 (1000 Ft/alkalom, a részvétel regisztrációhoz kötött, melyhez kattintson ide)
- Japán kardvívás | 14:00
- Vers+zene | 15:00
- Origami készítés | 14:00 – 17:00
- Reiki | 10:00 – 16:00
2016. április 10. vasárnap
- Japán kokeshi-baba készítés workshop | 10:00; 12:00; 15:00 (1500 Ft/alkalom, a részvétel regisztrációhoz kötött, melyhez kattintson ide)
- Japán zenei bemutató | 15:00
- Manga és anime foglalkozások | 10:00 – 16:00
- Reiki | 10:00 – 16:00
- GO játék oktatás | 10:00 – 16:00
- Japán eredetű energiagyógyítás | 10:00 – 17:00
2016. április 16. szombat
- Japán kokeshi-baba készítés workshop | 10:00; 12:00 (1500 Ft/alkalom, a részvétel regisztrációhoz kötött, melyhez kattintson ide)
- Japán gasztronómiai workshop | 10:00; 11:30; 13:00; 14:30; 16:00 (1000 Ft/alkalom, a részvétel regisztrációhoz kötött, melyhez kattintson ide)
- Japán íjászat | 11:00; 13:00
- Japán kardvívás | 13:30
- Taiko dobegyüttes | 15:00
- Kézműves gyermekfoglalkozások | 10:00 – 16:00
- Manga és anime foglalkozások | 10:00 – 16:00
- GO játék oktatás | 10:00 – 16:00
- Reiki | 10:00 – 16:00
2016. április 17. vasárnap
- Japán kokeshi-baba készítés workshop | 12:00; 15:00 (1500 Ft/alkalom, regisztráció: a részvétel regisztrációhoz kötött, melyhez kattintson ide)
- Japán kalligráfia és zene | 11:00
- Autentikus japán zenei előadás | 12:00
- Sakuhacsi hangtér és performansz | 15:00
- Mesék szárnyán a Föld körül | 16:00
- Kézműves gyermekfoglalkozások | 10:00 – 16:00
- Manga és anime foglalkozások | 10:00 – 16:00
- GO játék oktatás | 10:00 – 16:00
- Reiki | 10:00 – 16:00
Állandó program:
Antik kokeshi babák kiállítása
A Füvészkert csodálatos cseresznyefái- festménykiállítás