10 dolog, amit nem tudunk a Fujiról

Japán legmagasabb hegye és egyik szimbóluma, melyet évente több százezer ember szeretne meghódítani. Szent hely, amelyet számos legenda övez, és amely ősidők óta központi szerepet tölt be a japánok hétköznapjaiban és művészetében. 3776 m magas, 2013 óta a világörökség része – Fuji-san. Ha ennyit tudunk, mindent tudunk? És biztos, hogy jól tudjuk ezeket? Következzen 10 érdekesség, amit nem tudtunk, rosszul tudunk vagy nem is gondoltunk a Fujiról!

1. Kié a Fuji?

Nem gondoltak még bele, igaz? Miért, kié a Mátra? A miénk, mindenkié – ennek analógiájára a Fuji a japánoké, Japán ékessége és szimbóluma, amelyet évente több mint 300 000-en másznak meg. Ez azonban tévedés, ugyanis a Fuji 3360 m (8. állomás) feletti része magántulajdonban van.

Persze ne úgy képzeljék el, mint egy szigetet a Karib-tengeren, amelyet tetemes összegért meg lehet vásárolni! A tulajdonos a hegycsúcson található Asama-szentély. Az Asama-szentély a sintó szentélyek egyik típusa, ezeknek a szentélyeknek középpontjában a vulkánok, főképp a Fuji tisztelete áll. Összesen kb. 1300 Asama-szentélyt tartanak számon, melyek többségéből látni a Fujit. Ezeknek a szentélyeknek a feje a Fujisan Hongū Sengen Taisha, aminek egy része Fujinomiya városban található, másik része pedig a már említett 3360 m feletti terület. A „tulajdonjogot” Tokugawa Ieyasu sógun adományozta a szentélynek 1606-ban. A Meiji-reformokat követően, 1871-ben állami tulajdonba került, s bár 1974-ben a legfelsőbb bíróság az Asaka-szentélynek ítélte, a területet ténylegesen nem kapták vissza.

Végül 2004-ben, az államosítás után 134 évvel, ismét az Asaka-szentély lett a Fuji csúcsának birtokosa. A valódi „tulajdonosok” azonban természetesen az itt lakozó istenségek.

A Fujisan Hongū Sengen Taisha belső szentélye a Fuji csúcsán

2. Milyen magas a Fuji?

Azt hihetnénk, hogy erre a kérdésre nem olyan nehéz a válasz. A jelenlegi hivatalos adatok szerint a Fuji kerekítve 3776 m magas. Hangsúlyozom, hogy jelenleg – tehát nem mindig ennyi volt. 1885-ben 3778 m-es magasságot rögzítettek. Mi történt az elmúlt 130 évben? Összement a Fuji? Lekoptatta a csúcsát az eső és a szél? Hibáztak a tudósok?

Nem erről van szó. A Fuji „zsugorodását” az 1923-ban bekövetkezett nagy kantōi földrengés eredményezhette. A Richter-skála szerinti kb. 8,2-es erősségű földrengés és az azt követő szökőár 105-145 ezer halálos áldozatot követelt. A rengés a Fujira is hatással volt. A kiváltó ok vitatott, de valószínűleg a földlemezek elmozdulása vagy a rengés okozta földcsuszamlások miatt csökkent 2 m-rel a hegy magassága. Ebben az évben vált hivatalos adattá a 3776 m.

Korunk műszereinek köszönhetően egyre pontosabbak a mérések, és sajnos kezd bebizonyosodni, hogy a Fuji szépen lassan „összemegy”. 1962-ben 3775 m-t, 1993-ban 3774,9 m-t mértek. Nem nagy különbség, de ha ez a tendencia folytatódik, akkor másfél millió év múlva Japán legmagasabb hegyének már hűlt helye lesz. Pár ezer év múlva már én is meg tudnám mászni…

3. Csak férfiaknak

Ma már bárki megmászhatja a Fuji-sant, nők és férfiak, idősek és gyerekek hosszú sorokban kígyóznak a csúcs felé a hivatalos hegymászó szezon 2 hónapjában. Azonban nem volt ez mindig így. A Fujit a Heian-korszaktól (794-1185) kezdve szent hegyként tisztelték, így a nők számára, akiket vallási szempontból „tisztátalannak” tekintettek, tiltott volt a Fuji megmászása. Csupán a Yoshida-útvonal 2. állomásán található Omura Sengen-szentélyig mehettek fel, és itt tehették tiszteletüket a hegy istenei előtt.

Természetesen minden korban vannak ellentmondást nem tűrő, erős akaratú nők. Így aztán találunk olyat is, aki a tilalmak ellenére csak azért is megmászta a Fujit. Takayama Tatsu összekötötte a haját, férfinak öltözött és álruhában vágott neki az útnak. 1832-ben feltehetőleg ő volt az első nő, aki elérte a Fuji csúcsát. 1872-ben aztán eltörölték a tilalmat, és a szent hegy mindenki számára elérhetővé vált.

Az álruhás Takayama Tatsu

4 Az első sílécnyomok a Fujin

Lehet síelni a Fujin? Lehet, bizony! A 2. állomás közelében kiéptített síparadicsomot találunk, de aki elég bátor, egy sítúra[1] keretében először megmászhatja a Fujit, majd munkája gyümölcseként le is csúszhat a hegytetőről.

Lecsúszni Japán legmagasabb hegyéről – ez a vágy nem csak a ma emberében fogalmazódik meg, hanem már sokkal régebb óta foglalkoztatja a sí szerelmeseit. Büszkék lehetünk, mert az első síelő a Fujin nem japán volt, hanem európai. Japánban ekkor még a hegymászás fogalma sem létezett, télen meg aztán különösen eszük ágában sem volt a japánoknak megindulni a hegyekbe. Nem így volt ezzel az Osztrák-Magyar Monarchia vezérőrnagya, Theodor Edler von Lerch, aki 1910 és 1912 között a Japán Császári Hadseregben töltött katonai szolgálatot. 1910. december 27-én barátjával együtt vágott neki a Fuji meghódításának. Nagy nehezen a csúcs közelébe értek, de a hómennyiség és az idő hiánya miatt feladták. Ám ahelyett, hogy lemásztak volna a hegyről, síléceik segítségével lecsúsztak, lesíeltek a Fujiról. Ez az akkori Japánban valószínűleg csoda számba ment.

Ezt követően, 1911. január 12-én von Lerch megtartotta az első „síleckét” is Japánban. A mai Jōetsu városában az 58. számú gyalogos ezred 14 tagjának mutatta meg a síelés alapvető technikáját. Theodor Edler von Lerchet azóta is a sí atyjának, 1911. január 12-t a síelés napjának, Jōetsut pedig a síelés bölcséjének tekintik.

Azért a japánok sem maradtak szégyenben. Theodor von Lerch és barátja nem egészen a hegytetőről, csak annak közeléből indulva csúszott le. Ténylegesen a Fuji csúcsáról két japán diák Kakei Kōki és Katsuta Hajimu síelt le először 1935-ben.

4. Emelkedés vagy áremelkedés?

Hegymászás közben fontos a megfelelő folyadékbevitel. Ha nincs kedvünk végig magunkkal cipelni az innivalónkat, akkor sincs nagy baj. Ugyanis az italautomatákból, melyek egész Japánt elárasztják, a Fuji állomásaira is jutott néhány.

Azonban nem mindegy, melyik állomáson szomjazunk meg. Az árak a szintemelkedéssel együtt emelkednek. Az 5. állomáson még átlagos, 150 jenes áron vehetünk egy üdítőt. Feljebb haladva, a 6. állomáson ugyanez már 200 jenbe, a 7. állomáson 300 jenbe kerül. Ha pedig még a cél előtt szertnénk inni egyet, a 9. állomáson kb. 500 jent kell fizetnünk érte. Az ár nem mindig arányosan emelkedik a felfelé megtett méterek számával. Valamelyik üdítő a 9. állomáson olcsóbb, mint a 7.-en.

Az árak változásának oka nem egészen világos, de valószínűleg a nehezen megközelíthető helyszín az oka. Régen egyébként külön erre a munkára szakosodott emberek (gōriki) hordták fel a hátukon az élelmet a Fuji kilátó és pihenő helyeire. Ez a foglalkozás fokozatos eltűnt a viszonylag könnyen járható Subaru-útvonal megnyitásának és a hegycsúcson található időjárásjelző állomás automatizálásának következtében. Ennek ellenére úgy tűnik, még mindig nem túl egyszerű a különböző termékek hegyre történő felszállítása, és a hegyen elhelyezkedő utak és automaták fenntartása.

Italautamata a Fujin – a háttérben egy kicsit a hegy is kivehető

6. Be lehet-e festeni vörösre a Fujit?

Lehetetlennek nem lehetetlen, de kinek jut eszébe ilyesmi? Az amerikai hadseregnek a II. világháború idején. Összedugták a fejüket, hogyan lehetne megtörni a japánokat, és arra jutottak, hogy ha elcsúfítják a Fujit, a japánok szeretett hegyét, akkor célt érhetnek. Egészen pontosan az volt a terv, hogy festékkel vörösre pingálják a gyönyörű, kékes színű Fujit. Elég vázlatos stratégiának hangzik, de meglepő módon a terv ötletét elfogadták.

Később azonban a számítások során kiderült, hogy a terv nem valósítható meg. A hegy felszínéből kiindulva kiszámolták, hogy a Fuji átfestéséhez kb. 12 tonna festékre lenne szükség. Ennek szállítását közel 30 ezer B-29-es nehézbombázó repülőgéppel lehetett volna megoldani. A gépek kiindulási pontja, a Mariana-szigetek és a Fuji közötti távolság megközelítőleg 2500 km. Egy ekkora táv megtételéhez egyetlen gép üzemanyagköltsége 2 millió dollárra, tehát az összköltség 60 milliárd dollárra rúgott volna. Végül az amerikaiak úgy döntöttek, nem áldoznak rá ennyi pénzt, hogy elvegyék a japánok kedvét a háborúzástól.

Lehet, hogy vörös festék helyett megtette volna a naplemente is:

7. Lehet-e rizst főzni a Fujin?

Képzeljék el, hogy végre felértek 3776 m (ugyan most már tudjuk, hogy egy kicsivel kevesebb) magasra, a Fuji tetejére! Mi lenne az első dolguk? Körbe tekintenének? Lenéznének a felhőkre? Megnéznék a naplementét? Szép, romantikus gondolatok, melyeket valószínűleg megzavarna a gyomorkorgás. Én felérnék, és azzal a lendülettel venném elő a szendvicset a táskámból. Ez a „szendvics” a japánoknál sokszor a poharas, instant ramen, amit csak fel kell engedni forró vízzel, és pár perc múlva már szürcsölhetjük is a tésztát a Fuji csúcsán. Aki inkább a hagyományosabb vonalon maradna, és leghőbb vágya, hogy Japán legmagasabb pontján rizst főzzön, annak feledhetetlen gasztronómiai élményben része – rossz értelemben.

3776 m magasan a légnyomás a földfelszín közelében lévő légnyomásnak csupán 63%-a, kb. 640 hPa. Talán érzékletesebb adat, hogy ilyen környezetben a víz 100 °C helyett 88 °C-on forr. Hiába cipeljük fel a Fuji csúcsára a rizst, a fazekat és a forralót, a 88 °C-on felforrt vízben a rizsnek csak a külseje fog megpuhulni. A szemek belseje kemény, a rizs félig nyers marad. Ennyi gyaloglás után én inkább mégis a szendvicset választanám.

8. Boldogító igen 3776 m-en

Mostanában egyre népszerűbb valamilyen különleges helyszínen kimondani az igent. Sokan álmodnak tengerparti esküvőről, de hallhattunk már vonaton köttetett frigyekről, sőt víz alatt megrendezett búváresküvőkről is. Aki még ennél is különlegesebbre vágyik, annak a Fuji-hegy csúcsát tudom ajánlani – Japánban nincs is ennél feljebb. Nem is olyan lehetelen, mint gondolnák!

Az esküvők július 15. és augusztus 15. között kerülnek megrendezésre a hegycsúcson található Asama-szentélyben, amely – mint már fentebb említettem – a Fujisan Hongū Sengen Taishához tartozik. Itt lehet regisztrálni 3 hónappal korábban nagyjából 100 000 jen tiszteletdíj fejében.

A nehézség nem a jelentkezésben, hanem a megvalósításban rejlik. Megmászni a Fujit – egy dolog. Megmászni a Fujit hófehér esküvői ruhában – egy másik. Persze a ruhát begyűrhetjük egy hátizsákba, felvihetjük, és átöltözhetünk, de van-e olyan tartós frizura és smink, ami kibírja a felfelé tartó utat? Vagy van-e olyan kitartó sminkes és fodrász, aki feljön a kedvünkért a kellékekkel együtt? Hányan fogadnák el a meghívást a családból?

Mindezek ellenére évente kb. 3 pár esküszik meg Japán legmagasabb pontján. Az biztos, hogy jó próbája a párkapcsolatnak, és felejhetetlen emlék marad.

9. Fuji a fürdők falán

Aki járt már Japánban nyilvános fürdőben (sentō), valószínűleg már elgondolkodott azon, hogy miért festik a japánok előszeretettel a Fuji-hegyet a fürdő falára. Nekem ettől kicsit olyan érzésem volt, mintha visszarepültem volna egy 80-as évek beli szobába, ahol az egész falat beborító vízesést vagy pálmafás tengerpartot ábrázoló poszter tapétával próbálnak hangulatot teremteni. A japánoknak viszont teljesen természetes, hogy egy ál-Fuji árnyékában áztatják magukat.

Nem az ősidőktől meglévő szokás ez, hanem viszonylag friss, a 20. század terméke. 1912-ben díszítették először Fujit ábrázoló festménnyel a tokiói Kikai-yu nevű fürdő falát. A fürdő tulajdonosa úgy gondolta, hogy a fürdőbe látogató gyerekek bizonyára örülének, ha valami szép képpel helyettesítené a fehér csempéket. A kép elkészítésére a főként reklám dizájnnal foglalkozó olajfestőt, Kawagoe Kōshirōt kérte fel. Kawagoe a Shizuoka megyei Kakegawa városban nőtt fel, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik Japán legmagasabb hegyére. Nem tudjuk bizonyosan, de valószínűleg gyermekkori emlékei hatására festette meg a Fuji látképét a fürdőben. A „Fuji-fürdő” híre egy pillanat alatt elterjedt, és egész Japánban minden fürdőtulajdonos Fujit akart a falára. Az 50-es, 60-as években csak Tokióban és környékén mintegy 2600 nyilvános fürdőt tartottak nyilván, és szinte mindegyikben ott tornyosult a Fuji.

Miért lett ennyire népszerű? Ez nem derül ki világosan. Amikor megkérdeztem több japán barátomat is a jelenségről, hasonló válaszokat kaptam. A Fuji lábánál fürdőzni azért mégiscsak jobb érzés, mint egy csempézett kádban. Olyan megnyugtató, ahogy fölénk magasodik. Még akkor is, ha csak egy festmény.

10. Ingyen vagy pénzért?

Sokan kérdezik, hogy ingyenesen lehet-e megmászni a Fujit. Elvileg igen, gyakorlatban létezik egy legalább 1000 jenes adomány, amelyet a hegy tisztán tartására, a mászók biztonságának növelésére és a hegyen elhelyezett információs központok fenntartására fordítanak. Ezen kívül a WC-használat fizetős, alkalmanként 100-200 jenbe kerül. Szóval a WC egy kicsivel drágább, ellenben sokkal tisztább, mint Budapest belvárosában. A japánok többsége becsületesen befizeti az 1000 jenes adományt, így aztán csoportnyomásra a külföldi látogatónak sincs más választása. Húzhatjuk a szánkat, de nem nagy ár ez azért, hogy ne gázoljunk a szemétben felfelé menet, vagy hogy el tudjanak látni minket, ha esetleg megsérülünk.

Arról nem is beszélve, hogy az „ingyen Fuji-mászás” meglehetősen új keletű szokás, a japán történelemben jóval hosszabb az az időszak, amíg fizetni kellet érte. Pontos dátumot nem tudunk, de írásos források szerint a Muromachi-kor (1333-1573) második felében már biztosan pénzbe került a Fuji megmászása, illetve a Fujin való áthaladás. De vajon mennyibe? A vám összege eleinte 244 mon (1336 és 1870 között használatban lévő pénznem) volt, majd később felére, 122 monra csökkent, de folyamatosan változott az idők során. Tudom, mire gondolnak – „Jó, és az mennyi?” Az Edo-kori (1603-1868) 1 mon mai japán pénzben kb. 12 jent érne. Azaz egy mászás 1500-3000 jen lenne. Ehhez képest különösen nem drága az amúgy nem kötelező 1000 jenes adomány.

De térjünk vissza a múltba, mert az összegnél sokkal érdekesebb, hogy hogyan szedték be a vámot! A Muromachi-korban a mászás fő útvonala az Asama-szentélytől induló Yoshida-út volt. A kiindulási pontnál sok templomszállást, shukubót építettek, ahol a hegyre indulók nagy számban szálltak meg. Ezek közelében állította fel az első vámszedő helyet a területet uraló Imagawa klán. Ennek a vámszedő helynek az emlékét őrzi a 0. állomásnál, a Fuji-san vasúti állomás közelében még mindig álló „pénzes kapu”, a kanadōri. A pénzt alacsony rangú szerzetesek szedték. A hegymászók a befizetett összegért cserébe bizonylatot, egyfajta áthaladási engedélyt kaptak. A bliccelőket a felfelé vezető úton felállított vámszedési és ellenőrzési pontokkal próbálták kiszűrni. A bevétel felét beszolgáltatták a hűbérúrnak, a másik felét a szerzetesek és az utakat rendben tartó környékbeli földművesek között osztották szét. A Fujin való áthaladásért fizetett vámnak tehát komoly rendszere és hagyománya volt. Nagy ajándék, hogy manapság ingyen vagy 1000 jenért megmászhatjuk a japánok legmagasabb hegyét.