A japánkert az ember és a természet harmóniáján alapszik és már több, mint 1000 éve fontos részét képezi a japán művészetnek. Korábban a kertek legfőbb célja a látogatók lenyűgözése és szórakoztatása volt, akik úgy érezhették magukat a kert ösvényeit járva, mintha egy utazáson vennének részt. Sokszor a népszerű helyek képmását hozták létre annak érdekében, hogy elröpítsék a látogatókat egy teljesen más helyre. Rengeteg gyönyörű kerttel találkozhatunk Japán szerte, de kiválogattunk nektek 5 káprázatos szépségű kertet, ahová mindenképp érdemes ellátogatni.

Korakuen

Az Okayama kastély közelében lévő kertet a 17. században rendelte meg akkori tulajdonosa Ikeda Tsunamasa, és létrehozása egészen 13 éven keresztül tartott. A kert rendkívül népszerű, ez köszönhető a kastély látványának, a gyönyörű fáinak, illetve a japánkert közepén található tónak, amely a látogatókat a Biwa-tóra emlékeztetheti. Érdekesség, hogy a kertben teaültetvénnyel is találkozhatunk, a parkban érdemes kipróbálni a teaházakat is, ahol semmiképpen se hagyjuk ki a matcha teát! Tavasszal és nyáron bizonyos időszakokban az érdeklődők éjszaka is megtekinthetik, ami biztosan felejthetetlen élményt nyújt, mivel ilyenkor gyertyával világítanak a kertben.

korakuen

Kenrokuen kert

Kanazawában kell keresnünk a Japán egyik legszebb kertjét, ahova az év bármely időszakában elvonulhatunk a mindennapok zaja elől. A kert a kínai Szong-dinasztia kertjeinek hangulatát eleveníti meg, és tartalmazza a japánkertek kötelező esztétikai elemét, mint például sziklákat, virágokat, teaházakat és pavilonokat.

kenrokuen

Adachi Museum of Art

Az Adachi Művészeti Múzeum a kertjének köszönheti népszerűségét, amely már számos díjat bezsebelt. A múzeumot és parkját Adachi Zenko álmodta meg, aki szenvedélyesen szerette a japán festészetet és a kerteket. A komplexumot 1980-ban nyitották meg, amikor Adachi Zenko már a 71. életévét töltötte be. A múzeum körül számos japánkertben gyönyörködhetünk, amelyek dizájnját Zenko tervezte meg.

5806_01

Ritsurin Koen

A kert Takamatsuban helyezkedik el a Kawaga Prefektúrában, és teaházaival, pavilonjaival, fáival, sétányaival csalogatja a látogatókat. A kert kialakítása 1620-ban kezdődött az Ikoma család irányításával, majd 1642-ben megörökölte Yorishige Matsudaira, aki szerencsére folytatta a munkálatokat. Egészen 1870-ig a családhoz tartozott, majd pár évvel később nyilvános kertként működött tovább. A parkban több élménnyel is gazdagodhatunk, hiszen felfedezhetünk egy múzeumot, vagy teát szürcsölhetünk a gyönyörű Kikugecutei teaházban.

takamatsu-ritsurin-koen-boat-2

Ryoanji

A Kiotóban található Ryoanji templom ad otthont az egyik leghíresebb sziklakertnek Japánban, mely a zen buddhizmus kiemelkedő példája. A templom és kertje sajnálatos módon 1797-ben leégett, de később újra létrehozták őket. Ha el szeretnéd kerülni a tömeget, akkor kora reggel, vagy késő délután érdemes meglátogatni.

Ryoanji

Kapcsolódó körutunk: Wabi-Sabi: Körút a japánkertek birodalmába