2007-től minden februárban 30 000-nél is több ember futja le a maratoni távot Tokió azon utcáin, melyeken máskor egymást érik az autók. Évről évre egyre több az érdeklődő, a tavalyi évben is tízszeres volt a túljelentkezés, ekkor 35 000-nél is többen futottak. A következő maraton 2017. február 26-án lesz, de már csak augusztus 31-ig lehet regisztrálni. Hogy miért is érdemes itt futni? Természetesen, mert az útvonal érinti a nyüzsgő metropolisz legszebb és legfontosabb látványosságait.

A kép a Tokyo Marathon Foundation facebook oldaláról származik
A kiindulási pont a Tokiói Közigazgatási Torony, amely 243 m magasságával 2006-ig Tokió legmagasabb épülete volt. Érdekesség, hogy az épület mindkét tornyának 45. emeletét kilátóként alakították ki, mely bárki számára ingyenesen igénybe vehető. Derült időben állítólag még a Fujit is lehet látni.
Következő látnivaló a Kanda negyed, ahol a császári palota északi része mellett futnak el. A rezidencia területének nagy része el van zárva a külvilág elől. Ha regisztrálunk a hétköznapokon szervezett napi két túra valamelyikére, valamivel többet láthatunk, de akkor is csak kívülről. Évente két alkalommal – újévkor január 2-án és a császár születésnapján, december 23-án – férkőzhet csak valamivel közelebb az érdeklődő tömeg magához a palotához, és láthatja személyesen is a császárt.
A maratoni futók ezt követően elhaladnak az emblematikus Tokió-torony mellett. A gyakran „tokiói Eiffel-torony” néven emlegetett épület a városkép meghatározó eleme, az úti könyvekből, Tokióban játszódó filmekből, mangákból és animékból mi is ismerhetjük. Az éjszakai kivilágítás miatt – különösen karácsonykor és újévkor – kívülről, a Tokióra való kilátás miatt belülről is érdemes megtekinteni. Évente rengeteg látogatót fogad, ezért jó 1 órás várakozással számoljunk! Ha kibírtuk, cserébe 333 m magasról tárul elénk Tokió.

A kép a Tokyo Marathon Foundation facebook oldaláról származik
Az útvonal érinti az Asakusa negyedet is, amely egykor a város művészeti központja volt. Itt található Tokió legfontosabb buddhista temploma, a Senso-ji, mely rendkívül közkedvelt a zarándokok között. Futás közben megcsodálhatjuk a templom hatalmas kapuját, a Kaminari-mont, vagyis a Mennydörgés kapuját. A sportolók tovább haladva elérik Ginzát, a város luxusnegyedét, ahol Japán első európai stílusú plázájával, a Ginza Mitsukoshival találkozhatnak. A versenyzők elfutnak a híres Seiko óratorony előtt is, majd végül a Hibiya-park felé veszik az irányt, és így érik el a célt, a Tokió állomást, ahol naponta 3000 vonat és 400 000 utas fordul meg. De láttuk-e már kívülről is az állomás épületét? A maraton erre is felhívja a figyelmet.

A kép a Tokyo Marathon Foundation facebook oldaláról származik
A látványosságok mellett a februári időjárás is vonzó a sportolni vágyók számára, hiszen ilyenkor az átlaghőmérséklet 10 fok és kevés a csapadék.
Kapcsolódó utunk: Tokyo Marathon Package