Japánban számos helyen omamorikkal, vagyis talizmánokkal találkozhatunk, főleg vallásos helyeken, sintoista szentélyeknél és buddhista templomoknál. A fő céljuk, hogy távol tartsák a rossz szellemeket, védelmet nyújtsanak a különböző veszélyek ellen, de minden fajtának egyedi küldetése van és más-más célt szolgál. A talizmánok eredetileg agyagból, papírból vagy fából készülnek, általában egy isten neve, vagy egy „ige” szerepel rajtuk, de vannak olyanok is, amelyeket kidekorálhatunk a saját nevünkkel. A japán tinédzserek szívesen hordják ékszerként, vagy mobiluk díszeként. De lássuk, hogy milyenek is vannak!
Egy azért, hogy szerencsések legyünk!
Ha nem érzed magad elég szerencsésnek, vagy még szerencsésebb szeretnél lenni, akkor ez a Te talizmánod! Majdnem minden szentélynél és templomnál beszerezheted az úgynevezett „kachimamori” amulettet. A szerencsetárgyon nagy valószínűséggel egy nyilat találsz, ami azt jelképezi, hogy a célod felé tartasz.
Talizmán a boldogságért
Sose leszel szomorú, ha ilyen „shiawase” talizmánt hordasz. Ez az amulett emlékeztet arra, hogy miről is szól az élet, és az bizony a boldogság!
Hogy ne kelljen félni vezetés közben!
A „kotsu anzen” régebben a vándorok életét óvta, de ma már a sofőrök és biciklisek talizmánja. Az amulettet a közlekedési eszközökre szokták elhelyezni, hogy megvédje a sofőröket vezetés közben. Főleg azok kedvelik, akik frissen szerezték meg jogosítványukat.
Egészséges életért
A „kenko” segít megőrizni az egészségünket, a „byoki heiyu” pedig a gyógyulásban játszik szerepet.

pinterest.com
Amivel könnyebben tanulhatunk!
Nem is kétség, hogy nagy népszerűségnek örvend a diákok között a „gakugyojouju”. A talizmán persze nem garantálja, hogy sikeresen átjutnak a vizsgákon, csak azt, hogy általa könnyebben tanulhatnak. Természetesen a diákok tolltartójának és iskolatáskájának egyik kötelező kelléke.
Talizmán a szerelemért
Két amulett közül választhatunk. Egyik azok számára készült, akik még csak keresik a szerelmet, a másik azokat oltalmazza, akik már szerelembe estek és párkapcsolatukat szeretnék védeni.
Üzleti siker
Abban, hogy jól menjen a vállalkozásunk és megfelelő anyagi környezetet építsünk fel magunk körül a „shobai hanjo” talizmán segít.
Amulettek a kedvenceinknek
Nemcsak számunkra vannak talizmánok, hanem kedvenceink számára is beszerezhetünk belőlük. A talizmánokat számtalan méretben készítik, így biztosan mindenki megtalálja kedvence számára a legmegfelelőbbet. A szentélyeket sokszor az állatokkal együtt látogatják a japán családok, hogy áldást kérjenek kedvenceik és családjuk számára.

www.notey.com
Az amulettek nem garantálják, hogy tulajdonosuk rögtön boldog, gazdag vagy sikeres lesz, de segíti őket az odáig vezető úton. Az amulettek magukba szívják a gonosz erőket, ezért rendszeresen tisztítani kell őket. Általában évente teszik ezt meg, ilyenkor a régi omamorikat visszaviszik az emberek azokba a szentélyekbe és templomokba, ahol vásárolták őket, és tisztításként elégetik őket. A legmegfelelőbb időpont az újév, mert az új évet érdemes új omamorival elkezdeni.
Érdekesség, hogy amennyiben nem találunk egy szentélynél vagy templomnál számunkra megfelelő amulettet, kérvényeztethetjük a papnál, hogy szerezzék be az adott talizmánt. Ha elegendő kérés összegyűlik ugyanarra az omamomira akkor az adott templom vagy szentély a gyártásába kezd.
Ha Japánban járunk, és mi is szeretnénk omamorit vásárolni, nem árt észben tartani egy fontos dolgot. Az omamorik különféle méretűek és alakúak lehetnek, de leggyakrabban egy kis zsákocska formájában árulják őket. A zsákban egy a védő imádságot, üzenetet tartalmazó kis papírt találnánk, ha kinyitnánk – de ne tegyük! Ezzel ugyanis megtörjük az amulett erejét.