A három Michelin csillagot megszerzett Nihonryori Ryugin étteremben magas elvárásoknak kell megfelelnünk, hogy elfogyaszthassunk egy finom vacsorát. Az étteremnek szinte hosszabb a viselkedési szabályzata, mint maga az étlap. A Nihonryori Ryugin egyébként a San Pellegrino világ 50 legjobb éttermének 2016-os listáján a 31. helyen szerepel.

tokio

Az étterembe nem érkezhetünk beparfümözve, arra hivatkozva, hogy az erős illat elrontja a japán konyha élményét, amelyhez nem csak az ízek, de az illatok is hozzátartoznak.

A foglalással is óvatosan kell bánnunk, mert ha nem szólunk időben, hogy az asztalunkhoz kevesebben érkeznek, akkor a pénztárcánk fogja bánni. Ha 24 órán belül értesítjük az éttermet, akkor 20 ezer yen, azaz kb 50 ezer forintot kell kifizetnünk minden egyes meg nem jelent vendég után.

A fényképezgetést is hanyagolnunk kell, ugyanis be van tiltva, hogy képet készítsünk az ételekről. Ezt azzal magyarázzák, hogy a gépek szíjai belelóghatnak az ételekbe, felboríthatják az italokat. A tálaláshoz antik étkészleteket használnak és azok épségét is féltik, mert szerintük a vendégek bármikor ráejthetik a készletre a fényképezőt tönkretéve azokat.

Ezenkívül nem használhatunk mobiltelefont az étteremben, már a bejáratnál el kell tennünk a készüléket. Nem zavarhatjuk meg a tálalás menetét, így a vacsora alatt nem mehetünk ki semmilyen okból kifolyólag.

A szabályok itt nem érnek véget. Hat főnél nagyobb társaság nem foglalhat asztalt a Nihonryoni Ryuginban. Tíz éven alatti gyerekkel nem érkezhetünk, illetve a tíz év felettiek nem kérhetnek kis adagot az ételből. Amennyiben nem tudják megenni, akkor sem csomagoltathatjuk el a 24 ülőhelyes étteremben. Felejtsük el, hogy pólóban bemehetünk, sőt a férfiak se rövidnadrágban, se szandálban nem érkezhetnek.

Forrás: www.diningguide.hu