Létezik egy hely Hokkaidó szívében, Asahikawa városától nem messze, ahol télen a fák tetején lehet járni, és vulkanikus rész mellett síelni. Asahikawában és környékén mindenki tud síelni, mert hegység veszi körül a várost, nem beszélve arról, hogy ez a sport itt az általános iskolában is kötelező tantárgy. A hegy pont Hokkaidó közepén helyezkedik el, ezért olyan, mintha a sziget szíve lenne. Asahidake 2290 méteres szintjét (a Fuji 3776 méter magas) a legegyszerűbben libegővel lehet megközelíteni a Daisetsuzan nemzeti parkból. A hegy arcai az évszakokkal együtt váltakoznak.
Télen olyan sokat havazik fent a hegyekben, hogy ellepi az összes növényt, a fákat is, és nem is olvad el. Amikor először jártam többször is combig belesüppedtem a több méteres hóba, mikor léptem egyet, azt vettem észre, hogy a fák tetejét taposom. Itt nem lehet elsietni a dolgokat, le kell lassítani még a séta tempóját is, mert a hó olyan sok, hogy nehéz benne járni. Ha első pillantásra azt hiszed, hogy csak pár perc séta alatt elsétálhatsz valahová, igazából jobb legalább fél órával számolnod. Ilyen érzés volt az is, mikor a vulkáni kürtőhöz sétáltam, aminek csak a füstjét láttam meg először messziről, majd a hangja lett egyre erősebb és erősebb, végül, ahogy közelebb értem, már lehetett látni, ahogy a vulkán kenes füstje kicsit megfestette a körülötte lévő havat.
Másodszor júliusban már teljesen más képet festett Asahidake, rejtett kincsei napvilágot láttak, tavak kerültek a felszínre a több méteres hó alól, és varázsolták még szebbé a hegyet, a távolból pedig csilingelő csengőkkel felszerelt túrázók nesze hallatszott. A csengőt nem tanácsos otthon hagyni, mert ezzel lehet távol tartani a hokkaidói medvét. Egyébként itt nagyon közkedvelt téma, hogy látott-e már az ember medvét a természetben, de szerencsére az esetek többségében erre „nem” a válasz. Viszont én a hazafelé úton medvenyomokat láttam az úttesten! Erre eddig nem volt példa az itteniek szerint. Most viszont úgy tűnik, hogy egy kószáló maci is kedvet kapott a túrázáshoz. A hokkaidói természet még a medvéket is lenyűgözi.
A japánok nagyon tisztelik a természetet, és különös hangsúlyt fektetnek az évszakok változására. Mindezek mellett nagyon szeretnek elegánsan és rétegesen öltözködni akárhová is mennek. Ezért nem szabad meglepődni azon, hogy ha nyáron, a 35 fokos párás melegben (amikor fürdés után is nedvesen tapad a bőröd) a férfiak ingben mennek ki kirándulni, a nők pedig fehér hosszú ujjút viselnek, és arra még rávesznek egy pólót is, biztos, ami biztos. Már csak azért is így tesznek, mert errefelé nem illik túl sok fedetlen bőrt mutatni nyaktól könyökig és térdig. Kivételt talán csak a tokióiak jelentenek, mert ők imádják a divatot, és a főváros a maga kb. 12 millió fős lakosságával kissé pezsgőbb életet él, mint Hokkaidó. A réteges öltözködés ugyanakkor nagyon praktikus itt északon még nyáron is, mert az időjárás nagyon ingadozó. Ha nyáron feljön a nap, akkor rettentően meleg van, viszont este hat óra után annyira lehűl az idő a környező hegyek miatt, hogy ha ezután is odakinn szeretnél lenni, legalább egy vékony kabátot magaddal kell vinned.
A japán ősz Ashidakében kezdődik, majd innen halad végig az országon, le délre, egészen Fukuokáig. Az évszak kezdeti időszakára a japánoknak van egy külön szavuk is (kójó) ekkor sárga-piros-zöld színekben pompázik a táj, lenyűgöző tud lenni! Nem is beszélve a hegy tetején működő két (!) aktív vulkáni kürtőről, amelyeknek olyan a hangja, mintha felforralt víz gőze szivárogna egy lábasból.
Sebestyén Dóra
