A különleges italokat kedvelők hamarosan újdonságot próbálhatnak ki, ugyanis japán kutatók bejelentették, hogy felfedeztek egy új fajta szeszes ital előállítási módszert. Különböző fák kérgét felhasználva készítenek emberi fogyasztásra alkalmas alkoholt.

A kéreg-alapú italok, a fahordókban érlelt alkoholos italokhoz hasonlóan „fás” jellegzetességekkel bírnak. A kutatók reményei szerint az újfajta alkoholos ital 3 éven belül az üzletek polcaira kerülhet. Az eljárás során a fát addig őrlik míg krémes pasztává nem válik, majd élesztő és enzimek hozzáadásával megkezdik az erjesztési folyamatot. Mivel a folyamatból teljesen kimarad a hő alkalmazása, a kutatók képesek megőrizni az egyes fa fajták kérgének egyedi ízét: eddig előállítottak már cédrusfából, nyírfából, illetve cseresznyefából is szeszes italt. 4 kg cédrusfa kérgéből például 3,8 liter folyadék állítható elő, melynek alkohol tartalma megegyezik a Japánban igen kedvelt szaké mintegy 15%-os alkohol tartalmával.

szaké

A kutatók kísérleteztek főzéssel és lepárlással is az új ital előállításánál, de a kettő közül a párlat vált be jobban. A fakéreg erjesztését, mint folyamatot már a bioüzemanyagok előállításánál is használják, de a végtermék méreganyagokat tartalmaz, ráadásul íztelen. A kutatók módszere során azonban nincs szükség magas hőmérsékletre vagy kénsavra a fa szétbomlasztásához, ezzel ihatóvá teszik a folyadékot, egy kis fás ízt is adva neki. „Japánban rengeteg a fa szerte az országban és azt reméljük, hogy az emberek megízlelhetik az egyes régiókra jellemző fákból készült alkoholos italokat” – mondta Magara Kengo, a japán erdészeti kutatóközpont egyik munkatársa.

Forrás: Japan Today, turizmus.com