A cseresznyevirágzással és az Arany héttel a hátunk mögött ismét egy hagyományokkal teli időszak küszöbén állunk, hiszen gőzerővel közeledik a nyár. A nyár pedig egyet jelent a matsuri (fesztivál) kavalkáddal, a pezsgő, színes hónapokkal. Az év ezen szakasza az élő zenéről, táncról, lenyűgöző díszítésekről, tűzijátékról, valamint nem utolsó sorban finom ételekről-italokról szól. Emellett pedig remek alkalom arra is, hogy közelebbről megismerjük a közösségek változatos hagyományait, az egyes régiókban élő embereket.

Ismerjetek meg néhányat Japán legegyedülállóbb és egyben kihagyhatatlan fesztiváljai közül:

Hakata Gion Yamakasa  (Kyushu)
július 1 – 15.

Hakata Gion YamakasaForrás: Flickr

A Hakata Gion Yamakasa fesztivált minden évben Hakata városában, Fukuoka-ban rendezik meg. A legelső fesztivált még a 13 században tartották, amikor a legenda szerint egy papot vittek körbe a magasba emelve, hogy szentelt vizet szórhasson szét a város utcáin, megmentve a város lakóit a pestistől. Kyushu régió egyik legnagyobb fesztiválja több mint 750 éves múlttal rendelkezik, évente látogatók milliói kíváncsiak rá. Az esemény a Kushida Jinja szentélynél kezdődik, mely szintén hosszú múltra tekint vissza, egyben Fukuoka egyik fő szentélye is, ezért a helyiek előszeretettel emlegetik “Okushida-san” néven.

A színes fesztiváli forgatag számtalan látványossággal kecsegtet, így például kétféle hordozható szentéllyel is találkozhatunk. A Kazariyama kizárólag látványelemként szolgál, míg a Kakiyama, a fesztivál fő eleme, melyet végighordoznak a város utcáin a fesztivál ideje alatt. Az első szentélyt az utcán állítják ki még a fesztivál kezdetén, melyet minden érdeklődő megcsodálhat. Az impozáns, 10 méter magas alkotást Hakata-beli mesteremberek készítik el és általában szamurájokkal, népszerű anime hősökkel díszített. A fesztivál zárása, és egyben az igazi megmérettetés július 15-én történik: reggel 5 óra körül a város 7 környékét képviselő 7 csapat összegyűlik, majd elindul a menet a Kushida Jinja szentélytől és végighalad az 5 km hosszú szakaszon, a férfiak vállán a közel 1 tonnás szentéllyel. Az egész esemény rendkívül méltóságteljes és energikus látványt sugároz.

Gion Matsuri (Kiotó)
július

Ha csak egy fesztiválra jut időd nyári utazásod alatt, a kiotói Gion Matsurit semmiképpen ne hagyd ki. Japán talán legnagyobb népszerűségnek örvendő fesztiválját a Yasaka szentély környékén tartják, és gyakorlatilag számos kisebb esemény tetőpontja. A fesztivál egész júliust felöleli, de a felvonulás (Yamaboko Junko) általában a július 17. körüli napokra esik. A látványos és hatalmas méretű szentélyek mozgatásáért (13 tonna, 25 méter) közel 50 férfi felelős. Összesen 32 szentélyt vonultatnak fel, 2 különböző fajtát: „yama” és „hoko. Ebből a 23 yama többnyire ősi Japán vagy Kínai témákat (pl. történelem, mitológia) ábrázol, míg a 9 hoko rendkívül gondosan megmunkált, ezért gyakran emlegetik mozgó művészeti múzeumként is.

Az ünnepségek a Kamo folyó mentén zajlanak, a Yamaboko Junko felvonulás a kora reggeli órákban kezdődik és egy kb. 3 km-es szakaszt jár végig Shijo, Kawaramachi, illetve Oike vonalon. A fesztivál egyik érdekes hagyománya, hogy a város minden évben kiválaszt egy fiatal fiút (chigo, vagy szent gyermek), aki az istenek szent hírnöke címet kapja. A tradíció szerint július 13-tól kezdődően egészen a felvonulás végéig a lába nem érheti a talajt.

Hiratsuka Tanabata (Kanagawa)
július 7.

Tanabata_festival_in_Hiratsuka_02

Kevés olyan hellyel találkozni, ahova a Tokió környékén élők jobban szeretnének járni, mint Enoshima és Kamakura. Ha kicsit lejjebb haladunk a Shonan partvidéken, elérünk végül Hiratsuka városáig, ahol a nemzet legnagyrabecsültebb tanabata ünnepségét rendezik meg. A hagyományos fesztiválok összes jellegzetességével találkozhatunk: zászlók, táncosok, helyiek készítette díszek, rengeteg étel árus. Ezzel a kis álmos városka szó szerint új életre kél, teljesen új hangulattal.

Natsu Matsuri (Sapporo)
július közepe – augusztus közepe

A Sapporo Natsu (nyár) Matsuri a város fő nyári ünnepsége, amely több kisebb rendezvényből áll:  a vibráló Hokkai Bon Odori (táncos felvonulás), a Sapporo antikvitás vásár és a Tanuki fesztivál, ami a Tanukikoji bevásárló utcán halad végig. A legnépszerűbb rendezvény azonban a Sapporo-i sörkert, ami a helyi sörök mellett számos nemzetközi italt is felvonultat. Nem véletlen, hogy közel 1 millió sörkedvelő veszi az irányt ilyenkor az Odori Park felé, pezsgő ünnepi hangulat reményében.

Yamaguchi Gion Matsuri (Chugoku)
július 20 – 27.

A Yamaguchi-ban található fesztivált ma már egy kisebb Gion fesztiválnak tekintik, melyet a „Gém tánca” koronáz meg az ünnepség megnyitóján. A megnyitó táncot követően több ezer helyi vonul az utcákra, hogy megkezdődjön az ünnepség: táncolnak, mikoshi-val (hordozható szentély) vonulnak, szórakoznak és a fesztivál indulóját éneklik.

Forrás: Japan Today