A japán nyár fülledt. Különösen igaz ez a fő szigetre, Honshu-ra, azon belül is a nagyvárosokra, mint Oszaka vagy Tokió. Persze ott vannak a hegyek, de nem mindenkinek kenyere a hegymászás, plusz gyakran a magaslati levegő sem segít a helyzeten. Egy kis tengeri szellő és homokos tengerpart kell ilyenkor, hogy lehűljenek a kedélyek.
A jó hír, hogy nem kell túl délre utazni, hogy trópusi szigetekre akadjon az ember. Sőt, Tokió közepéből is pikk-pakk ki lehet szabadulni, az alig pár száz km-re fellelhető Izu szigeteknek köszönhetően.
Szinte a belvárosból, Takeshima kikötőből indulnak a hajók, a céltól függően napjában, illetve éjszakánként többször is. Ha mondjuk Hachijojimára akar eljutni az ember, éjjel fél 11-kor csak felszáll a kompra, és másnap reggel 9-kor már partra is szállhat a pálmafák árnyékába. A hajó csak annyi időre köt ki, hogy az utasok le- ill. felszállhassanak, aztán már megy is vissza Tokióba, így a visszaúton lehetőség van az éjjeli sötétség leple alatt elrejtőzött szigetekben távolról is gyönyörködni. Szigetből pedig van bőven, kezdve a legdélebbi, aprócska Aogashimával, a már említett Hachijojimával, a delfinekkel körülvett Mikura-, és Miyakejimán át az északi Oshimáig és társaiig.
Persze van, hogy viharos a tenger, ami ilyenkor külön kalandok elé állítja az utazót. A kisebb szigetek ilyenkor gyakran megközelíthetetlenek, és a hajó nem köt ki rajtuk. Persze jó japán szokásnak megfelelően ennek lehetőségét igyekeznek minimálisra csökkenteni. Van olyan sziget, ahol széljárástól függően három kikötő közül válogat a komp, hogy biztosítsa a zökkenőmentes partraszállást. Aki biztosra akar menni, persze választhatja a légi folyosókat is. Majdnem minden szigetnek van repülőtere rendszeres járatokkal, és bár a jegyek ára borsosabb, szép napokon a látvány bőven kárpótol ezért.
Ha már szerencsésen eljutott valaki a szigetek egyikére, tenni-, és látnivalóban nincs hiány. Köszönhetően a kedvező klímának, egész évben lehetőség van búvárkodni, a nyári hónapokban pedig delfinekkel is találkozhat az ember. Májustól októberig minden felszerelés nélkül is lehet élvezni a hullámokat és napfürdőzést, köszönhetően az általában homokos (néhol fekete homokos) strandoknak. Aki aktívabb kikapcsolódásra vágyik, meghódíthatja a szigetek vulkanikus csúcsait, ahol a kitörések gyakoriságától függően erdővel borított hegyoldalak vagy éppen füstölgő-kénes hamusivatagok várják a látogatót. Van olyan sziget, ahol a legutóbbi kitörés óta évszázadok teltek el, és van olyan, ahol minden pár évtizedben megremeg a föld és elered a láva. Hála a szeizmológiai állomásoknak, a hegyek aktivitása jól nyomon követhető, amit jelzőrendszerekkel kommunikálnak a lakosságnak.
Miyakejima-i kitörés (2000) hamudombjai
A hegyek vulkanikus gyökereinek köszönhetően az onsenek száma is magas. Többségükből fenséges kilátás nyílik a tengerre, megkoronázva egy-egy nap végét. Eljutni az onsenekig persze nem mindig könnyű. A szigetek nem a jól kiépített buszrendszerükről híresek, és autó nélkül gyakran előre kell tervezni, hogy valaki elvergődjön A-ból B-be. Biciklit (elektromosat és normált is) számtalan helyen lehet kölcsönözni, így mindenki megtalálhatja a maga számítását. Sok vendégház tulajdonosa alapból biztosítja a fuvart a kikötőtől/reptértől és vissza leendő vendégei számára, és néha besegítenek az ott tartózkodás alatt is. Aki nomádabb körülményekre vágyik, ingyen vagy csekély díj fejében sátrat verhet a jól felszerelt kempinghelyek egyikén, melyek általában egyből a part mentén helyezkednek el. Persze érdemes előre tájékozódni: van olyan sziget pl. Mikurajima, ahol a természet védelme érdekében tilos sátorozni.
A nyüzsgő Tokióhoz képest az alig pár órányira lévő nyugodt szigetek éles kontrasztot nyújtanak, és sok japán számára kedvelt célpontként szolgálnak. Ami azt illeti, az Izu szigetek azon kevés üdülőhelyek közé tartoznak, ahol az ember több japán, mint külföldi turistával találkozik. Aki szeretné a főváros eldugott, paradicsomi arcát is megismerni látogatása alkalmával, annak melegen ajánlom a szigetcsoportot!
Vendégszerzőnk: V.L