Az emberek többsége Japánról rögtön a tavaszra, ezzel együtt az ume, a szilva és a cseresznyefák virágzására asszociál. Míg ebben az időszakban a teljes ország fehérben, rózsaszínben és lilában pompázik, van még egy évszak, amikor lenyűgöző színkavalkáddal találkozhatunk. Az ősz kétségkívül a másik olyan időszak, amikor igazán érdemes Japánba látogatni. A japánok számára évszázadok óta kedvelt időtöltés a színes, őszi levelek csodálása, amit csak „momijigari” néven emlegetnek.
Ahogy lehűl az idő, a japánok a mai napig útnak indulnak, hogy megtalálják a legjobb helyet, ahol a vörös juhar, a japán juhar és más lombhullató fák a vörös, narancs és sárga ezer árnyalatában tündökölnek. A hegyvidékes régiókban és a sziget északi részén, Hokkaido-n kezdődik meg elsőként a levelek elszíneződése, a „koyo” (a juharfáknál gyakran a használják a momiji szót). Akár csak a sakura előtt, az őszi időszakban is célszerű követni az előrejelzéseket, hogy az adott évben mikor várható a levelek színváltása. Általánosságban elmondható, hogy az őszi időszak hivatalos kezdete Hokkaido-n és az északi régiókban szeptember közepére tehető, míg Japán más részein, például a turisták által kedvelt Tokióban vagy Kiotóban kicsit később, október közepére. Jó hír az utazni vágyóknak, hogy a tavasszal ellentétben, amikor kb. 1 hétig gyönyörködhetünk a természet feléledésében, a Momiji akár 2 héttől 1 hónapig is elhúzódhat.
Régió | Várható időszak |
Hokkaido | Szeptember vége – Október vége |
Tohoku | Október eleje – November eleje |
Kanto | Október vége – December eleje |
Chubu | Október vége – December eleje |
Kansai | November eleje – December eleje |
Chugoku | November eleje – November vége |
Shikoku | November közepe – December eleje |
Kyushu | November eleje – November vége |
Daisetsuzan Nemzeti Park | Szeptember eleje – Október eleje |
Aomori | Október eleje – Október vége |
Towada tó | Október eleje – Október vége |
Iwate | Október eleje – Október vége |
Miyagi | Október közepe- November eleje |
Tateyama Kurobe | Október közepe – November közepe |
Takayama | Október közepe – November közepe |
Sakurayama | November eleje – November vége |
Kamakura | November közepe – December eleje |
Aichi | November eleje – November vége |
Nagoya | November közepe – December eleje |
Tokyo | November vége – December eleje |
Kyoto | November közepe – December eleje |
Nikko | Október eleje – November közepe |
Nara | November eleje – December eleje |
Osaka | November közepe – December eleje |
Fuji hegy környéke | November eleje – December eleje |
Hakone | November eleje – November vége |
Miyajima | November eleje – November vége |
Arashiyama | November vége – December eleje |
A következő előrejelzés a korábbi évek alapján készült, mely hasznos útmutató lehet az utazás időzítéséhez.
Tartsatok velünk körutazásunk során, ahol felfedezzük Japán őszi tájait: Momiji: A japán vidék csodái – őszi nagykörút és Momiji: őszi nagykörút Shikoku érintésével