sento1

Enya Honami, a híres Waseda Egyetemen végzett építészként, majd szakmájában elhelyezkedve, egy neves építőipari cégnél kezdett el dolgozni. A hosszú munkaórák és a folyamatos stressz azonban megviselte mind testileg, mind lelkileg. Ezért orvosai tanácsára egy helyet keresett, ahol kikapcsolódhatott és megfáradt végtagjait is pihentethette. Ekkor talált rá egy helyi sento fürdőre a szomszédságban, ahol élt, Koenji városában.

sento3

sento4

A sento-k, vagyis közfürdők gyógyító ereje nem csak Honami-san egészségén javítottak, de segítettek az illusztrációk születésében is, melyekben visszaköszön a művész építészeti háttere. Mára annyi rajz készült, hogy egy teljes könyvet kitesznek: ebben nem kizárólag Tokió környéki fürdők, de egész országot lefedő „körkép” szerepel. Minden egyes rajz születése gondos előkészületet igényelt: nyitás előtt kb. 1,5 óra állt rendelkezésére a helyszín bejárására, mely során pontos méréseket végzett és fotókat készített. Még interjú is készült az egyes sento-k tulajdonosával, hogy még közelebb hozza az alkotóhoz a fürdők hangulatát és történetét.

sento8

sento7

Forrás és képek: Spoon & Tamago