Az “Asako nagy megmérettetése” játék nyerteseként, 2 főre szóló retúr repülőjegyet kaptam Japánba a Japánspecialista és a Turkish Airlines jóvoltából. Február 14-én indultunk útnak a japán szakos olasz barátnőmmel, hogy – az időzónák átlépése miatt – három vacsorával később már landoljunk is a Japán fővárosban, Tokióban. Innen 18-án mentük Kiotóba, ahol egy éjszakát töltöttünk. 23-án érkeztünk haza Budapestre, élményekkel tele.

Japánról nagyon sok útleírás olvasható. Akad pontokba szedett “muszáj látnod” lista, aprólékos iránymutatás Tokió útvesztőjében, és van rengeteg praktikus tanácsot tartalmazó ismertető is. Éppen ezért én most nem törekszem arra, hogy minden részletében bemutassam 10 napos Japán utunkat, vagy hogy tippeket adjak a jövő utazói számára. Inkább kiemelem a számomra leginkább meghatározó élményeket.

  1. A legfurcsább

A japánok imádnak sorban állni. Megesett, hogy csak úgy az utcán észrevettünk egy türelmesen várakozó sort, de bárhogyan néztük, nem jöttünk rá, vajon miért állnak ott.

sorbanallas Tokio
Pedig általában érdemes odafigyelni, hogy hol állnak sorba a helyiek, mert a legjobb éttermeknél, eseményeknél mindig kígyózó sorok vannak. Ettől, azonban nem szabad elrettenni, mert mindig gyorsan haladnak. Így például az Ichiran ramenezőben egész hamar sorra kerültünk, és bőven megérte a várakozást:

Ichiran ramen Tokio

De a japánok néha olyankor is sorban állnak, amikor nem lenne feltétlenül szükséges. A metróban például külön nyilak mutatják a földön, hogy hova kell állni a leghatékonyabb fel- és leszállás érdekében. Mi viszont ezt nem tudtuk, mivel épp üres volt a peron, így csak megálltunk valahol, és a következő pillanatban már tíz japán sorakozott a hátunk mögött. :)

  1. A legnehezebb

A tömegközlekedés áldás és átok. Tokió olyan hatalmas, hogy muszáj a metrót igénybe venni, ha egy másik városrészbe szeretnél jutni. Ha már ott vagy, gyalog is közlekedhetsz, sőt, érdemesebb is, hiszen úgy sok olyan dolgot is láthatsz, ami nincs benne az útikönyvekben.

Ami viszont megnehezíti és megdrágítja a közlekedést, az a rengeteg társaság. Mintha nálunk mind a négy metró más céghez tartozna, csakhogy náluk nem négy vonal van, hanem legalább húsz. Átszállás nélkül pedig lehetetlenség bárhova is eljutni, így marad a harc az aluljárók labirintusában. Hiába vannak latin betűvel, és néha angolul is feliratozva a kijáratok, még Google segítségével is képtelenség elsőre megtalálni a helyes utat. Ha ugyanis egy másik társaság vonalán akarsz tovább utazni, előbb ki kell jutnod az elektromos kapukon, majd megkeresni a helyes bejáratot, és megint bemenni a kapun. Ráadásul a „metró” sokkal inkább hasonlít a vonatra, föld alatt, föld fölött, sőt még a levegőben, a felhőkarcolók között is futnak vonalak. Egy-egy aluljáró akár három-négy emeletes is lehet. Megesett, hogy már legalább húsz perce szaladgáltunk le és föl a mozgólépcsőn, mire megkérdeztünk egy japán férfit, aki nagyon kedvesen útba igazított.

Kiotóban nincs ilyen kiterjedt metróhálózat, így ott a buszokkal gyűlt meg a bajunk. Már sötétedett, mikor megérkeztünk az Arashiyama bambuszerdőhöz, és miután megnéztük, úgy gondoltuk, hogy a visszafelé menő busz nyilván az út másik oldaláról indul, nem onnan, ahol letett minket. De rá kellett döbbennünk, hogy itt valamiért mindkét irány ugyan ott van, és bizony résen kell lenni.

  1. A legmeglepőbb

Nagyon kellemes meglepetés volt számunkra, hogy több japán is odajött hozzánk beszélgetni. A Benten-do szentélynél egy öregúr szólított meg minket, aki lelkesen, tört angolsággal elmagyarázta, hogy ez a szobor egy vízi istenséget ábrázol:

vizistenseg szobra Kioto

A Kiyomizu Kannon-do szentélynél pedig egy másik bácsi kíváncsian megkérdezte, honnét származunk, és Magyarország hallatán azonnal a közös ázsiai gyökerekre hivatkozott. Kiotóban egy fiatal fiút szintén lenyűgözött az európai arcunk, és rögtön megérdeklődte, – Google fordító segítségével –  hogy meddig tervezünk a városban maradni.

  1. A legjobb program

Ezt a címet egyértelműen az onsen kapja. Az éjszakai buszozás előtt (Tokióból mentünk Kiotóba – mivel ez az utazás legolcsóbb módja, sok japán is ezt választja), úgy gondoltuk, hogy megérdemlünk egy kis melegvizes kényeztetést.
Az onsen azonban messze több, mint fürdő. Voltak ott éttermek, játéktermek, masszázsfotelek, pihenőszobák – minden, amire szükséged lehet. A fürdőbe ugyan meztelenül kell bemenni, de ez semmiféle kellemetlen érzéssel nem járt, mindenki olyan természetességgel dobta le a ruhát, hogy mi is levetkőztük a gátlásainkat. Ráadásul kaptunk egy csodaszép yukatát, amit nehéz szívvel hagytunk ott a nap végén.

onsen

  1. A legfinomabb

Bár rajongok a sushiért, elhatároztam, hogy igyekszem minél több olyan ételt kipróbálni, amihez itthon nem, vagy csak nagyon nehezen és drágán lehet hozzájutni. Ebben segítségemre voltak a streetfood standok, amelyek a szuvenír boltokkal egyetemben ellepték a turista látványosságok környékét.
Nálam abszolút a yakitori nyárs lett az első helyezett:

yakitori

Vigyázni kell azonban, mert bár a boltokban is lehet kapni frissen sült ételt, a minőség és az alapanyagok már jelentősen eltérnek.
Olcsó uzsonna az onigiri (rizs háromszög), ami mindenhol kapható, és nem lehet elrontani:

onigiri
Illetve harmadik helyezett a nikuman főtt batyu, ami finom is, és jó időre eltelít.

nikuman
Az éttermi ételek közül a már említett ramen, és egy helyi kis kiotói étteremben tálalt tempura soba lett a befutó:

tempura soba

Az édességek, bár gyönyörűek, sajátos ízviláguk miatt nem mindig nyerték el a tetszésemet. Viszont a sokféle egzotikus Kitkatot, és a matcha teás nyalánkságokat nem lehetett kihagyni.

  1. A legbizarabb élmény

Ha valami igazán modern popkulturális japán élményre vágysz, látogass el egy maid café-ba! Szerencsénkre, pont ott ünnepelt egy szülinapos társaság, így mi is megnézhettük a zenés-táncos produkciót, amelyet a habos szoknyákba és térdzokniba öltözött pincérlányok adtak elő. Az előadás részeként fényrudakkal kellett csápolnunk, bizonyos ismeretlen jelentésű szavakat énekelnünk, és a legvégén papírból készült pukkanóval emlékeztünk meg a jeles napról.
A rendelés ehhez képest már gyerekjáték volt, csak hangos „moe-moé”-val kellett a lányok tudtára adni, hogy döntöttünk.

maid cafe Tokio

Sajnos a felszolgálókkal csak pénzért lehetett fotózkodni, de bőven megérte végignézni annak az üzletembernek a szenvedését, aki jóhiszeműen meglátogatta a cég japán részlegét, és a hivatalos ebéd szervezését japán kollégáira hagyta. Mikor még a fotózásra is befizették, a férfi nem tudta eldönteni, hogy sírjon, vagy nevessen. Végül szerencsére inkább a nevetést választotta.

Összességében elmondható, hogy rengeteg csodát tapasztaltam meg, és alig várom, hogy újra eljuthassak Japánba, hiszen még olyan sok mindent nem láttam. Lenne még mesélni valóm bőven, de inkább azt ajánlom, hogy kerekedjen fel mindenki, szálljon repülőre, és élje át a saját legjeit ebben az izgalmas országban!