Amit a japánkertekről tudni érdemes

A japánkertek kialakításának művészete már több mint 1000 éve egy kiemelt művészeti formának számít a szigetországban. A kertek számos stílusban és céllal jöhetnek létre, beleértve az Edo korszak mintájára született, csupán sétálgatásra tervezett kerteket, illetve a sziklakerteket, melyeket a zen szerzetesek alakítottak ki, főleg vallási célzattal. Csodás japánkerteket tekinthetünk meg országszerte, de a különösen kedveltek az egykori fővárosban, Kiotóban találhatók.

Minden típusnak megvan a maga bája, ezért az igazi rajongók valósággal gyűjtik azokat a kerteket, melyek a régmúltban is kiemelt jelentőségűek voltak, akár történelmi vonatkozásuk miatt. Kiotó, mely templomairól és szentélyeiről ismert, számos varázslatos kertnek ad otthont, ahol az év minden időszakában rengeteg látogató fordul meg. Sokan látogatnak ide az őszi színváltozás élménye miatt, vagy a tavaszi cseresznyevirágzás alkalmával. Hagyományos japán stílusú kertet alkotni közel sem egyszerű feladat, hiszen kimondottan időigényes a kialakítása, de még arra is figyelni kell a mestereknek, hogy minden természetes módon növekedjen.

A japánkerteket a hagyományos, ősi kínai kertek ihlették, és a természet szépségét képviselik az emberek számára. A kertben majdnem minden elem szimbolikus jelentést hordoz: a kövek például a hegyeket-, míg a homok sokszor a folyót testesíti meg. Bár a kertek úgy pompáznak, mintha csak most alkották volna őket, sok közülük akár 1000 éves múlttal is bírhat, ezzel a történelem hosszú időszakán ívelnek át. Vannak olyanok, melyeket a háborúk már elpusztítottak, mások a modern kor szülöttei, némelyek pedig neves művészek keze munkája.

Állítólag még a 7. században fogalmazódott meg ezen kivételesen egyedi kertek ötlete, amikor a japán udvar tudósokat, diplomatákat, diákokat, fordítókat, valamint szerzeteseket küldött a szomszédos Kínába. A kortárs kínai művészetek és hagyományos kínai kertek pedig igen nagy hatást gyakoroltak a japánokra. A történelem során, a korszakok váltakozásával a kertek is folyamatosan alakultak és fejlődtek.

Ezért megkülönböztethetjük a különböző korokban épült kerteket, ugyanakkor az Asuka és Nara korok kertjeit már csak festményeken csodálhatjuk meg, hiszen az idő során ezek mind megsemmisültek. Az úgynevezett „édenkert” típusú japánkertet a Heian korban fejlesztették ki; a Sakuteiki című könyv fogalmazta meg elsőként a kertkialakítási technikákat ebben a korszakban. A zen buddhizmus a Kamakura, illetve a Muromachi korszakokban élte virágkorát, melynek eredményeként temérdek zen buddhista templom japánkerttel is rendelkezik. Azonban az egyik legszebbnek tartott kertfajta, a tea kert már az Azuchi-Momoyama korszakban született.

Az Edo korszak fő változtatása, hogy a kövekkel díszített zen kertek még terebélyesebb méreteket öltöttek, mint a korábbi korszakokban. A Meiji korszak ismert kertjeit mind üzletemberek és politikusok felügyelete alatt építettek. A 21. században készült, modern japánkertek merőben eltérnek a felsorolt kert fajtáktól, ezért könnyen felismerhetjük őket.

Felmerülhet ugyanakkor a kérdés, mi tesz egy kertet japánkertté, ha annyi fajtája van?

A kertek a nyugalom szigeteként is funkcionálnak. Valójában a zen kertek jelentik a legjobb példát arra, hogy hogyan lehet pusztán homok és kavicsok segítségével egy olyan környezetet teremteni, mely békességet teremt a lelkünkben.

A kerteknek számos más olyan építőkövével is találkozhatunk, melyek elengedhetetlenek, mert szimbolikus jelentést tulajdonítanak nekik, egyben a természetben is megtalálhatók, így: a víz, homok, kavics, kő, szikla, dombok, teaház, híd, folyam, halak, sétáló ösvény, kőlámpás, bambusz cső, moha, virágok, tavacska, fák, szobrok, kapuk, vízgyűjtő, kerítés és maga a kert kialakítása is ilyen elemek. A víz vagy tó alapvető része a japánkerteknek, kivéve a zen kerteknél, de ott a homok vagy a kavicsok jelképezik a vizet, a tisztaságot. A japán hidak, melyeket oly sokszor láthatunk, művészi érzeteket keltenek a látogatókban, a kis tavacskák az óceánt vagy a tengert szimbolizálják, míg a benne úszkáló halak inkább afféle dekorációs elemként szolgálnak. A kőlámpás a 4 fő alapelemet: a tüzet, vizet, földet és a szelet jelképezi.

A japánkertek küllemük alapján hagyományosan 3 csoportba oszthatók, melyek mind különböző jelentéssel bírnak. A Karesansui, Tsukiyama, Chaniwa kertek mindenhol megtalálhatók Japánban.

Karesansui (pl. sziklás, zen kertek):

Ryoan-ji zen kertje

Ez a fajta kert a zen buddhizmus spirituális voltát jelképezi, és egy buddhista szerzetes, Musō Soseki nevéhez köthető. Jellemzően nincs víz vagy tó a kertben, a víz szimbólumaként azonban homokot vagy kavicsokat használnak. A zen kert egyik fő eleme a szikla, melynek egész tárházát csodálhatjuk meg, mindenféle méretben és formában. Az önmagában álló szikla magát az országot jelképezi, melyet sokszor borkok vagy kisebb fák öveznek. Számos technikája létezik a zen kert kialakításának, de a fő cél, hogy kellő teret és nyugodt környezetet biztosítson a meditációhoz, a jógához.

Tsukiyama (pl. dombos, tavacskás kertek):

Ez a kert stílus leginkább egy tájkép kicsinyített változatára emlékeztet, hiszen rengeteg természetben fellelhető elem megtalálható benne, például a tavak, dombok, kövek, fák, halak vagy hidak. Maga a Tsukiyama elnevezés is az ember keze által alkotott, mesterséges dombokra utal. Ez egy klasszikus stílusa a japánkerteknek, ami különösen alkalmas egy kellemes sétához vagy egy kis pihenéshez valamelyik templom verandájáról. Általában, az ilyen fajta kertek terjedelmesebbek társaiknál, azonban kertészeti technikákkal akár egészen apró területen is kivitelezhetőek. A legtöbb turista a tavaszi vagy őszi hónapokban látogat el szívesen az ilyen típusú kertekbe, hiszen a cseresznyevirágzás és a momiji vörös levelei káprázatos látványt nyújtanak. Az egyik legjobb példája a Ginkaku-ji, avagy Ezüst Pavilon Kiotóban.

Chaniwa (tea kertek):

Kenroku-en kert

A tea kertek arról kapták nevüket, hogy egy teaházat is rejtenek. Ebből adódóan egy külső és belső kertre lehet elválasztani őket, melyeket egy fedett kapu választ el egymástól. A szokás szerint mielőtt belépünk a belső kertbe, meg kell mossuk a kezünket, melyhez egy kő vízgyűjtő (tsukubai) áll rendelkezésünkre. A kert legfőbb jellegzetességei a kőlámpás (ishidoro), a vízgyűjtő (tsukubai), a két kertet elválasztó kapu (nakakuguri), a lépőkövek (tobi-ishi), valamint a bambusz cső, amin keresztül a víz állandóan áramlik a gyűjtőbe (kakei).

Sétáló kertek:

Kép: Flickr/Tom Page

A kertek ezen fajtája még az Edo korszakban jelent meg, és azóta az egyik legnépszerűbb és leglátványosabb kert típussá nőtte ki magát. Nincs külső vagy belső kertrésze, csak egy sétálóút vezet végig, melyet érdemes óramutató járásával megegyezően bejárni. A kert központi részét képezi továbbá egy tó, vagy kisebb tavacska, mely mellett az út is elhalad. Rendkívül sok szikla és fa is található ezekben a kertekben, melyek különösen szemet gyönyörködtetővé teszik. A legjellegzetesebb példája a Kumamoto-ban található Suizenji Park.

Japán édenkert:

A Heian korszakban jelentek meg az első ilyen kertek a buddhista szerzetesek, valamint az Amida szekta hívőinek köszönhetően. Ezt a típust tiszta föld kertjének is nevezik. A fő eleme ennek a kertfajtának a lótuszvirágokkal teli tavacska, a boltívet formázó híd és a hatalmas Buddha terem. Bár, teljesen, eredeti állapotában megmaradt tiszta föld kertet nem találunk már Japánban, de számos fontos elemét fellelhetjük például a Byodo-in templomnál és a Motsu-ji templomnál. Ezek a kertek nagyon nyugtatóak, valósággal visszarepítenek a Heian korba.

Japán tavacskás kert:

Kép: Flickr/Chris Gladis

Eredetileg Kínából származik ez a kertfajta, a Heian korszakban vették át a japánok. Mind a megalkotása, mind a fenntartása meglehetősen költséges a többi, hagyományos stílusú kerthez képest, ellenben közel sem mondhatóak megszokottnak. A Daikaku-ji templom tavas kertjét Saga császár készíttette, aki tehetős ember lévén megengedhette magának, hogy fenntartson egy saját kertet. A fő ismertetőjegyei ennek a típusnak a hatalmas központi épület, két épületszárnnyal, és egy nagy tó vagy kisebb tavacska, ami általában előtte terül el. A Heian Jingu szentély is varázslatos hely lehet mindazoknak, akik a természet szépségeiben szeretnének gyönyörködni, kiváltképp a cseresznyefák virágzásakor.

Udvari kert:

Nomura szamuráj rezidencia kertje

A japán udvari kert, vagy Tsuboniwa egy kisebb kert, melyben megtalálhatóak más japán kertfajták jellegzetes elemei is. Bár először a Heian korszakban jelent meg Japánban, valójában az Edo korszakban fejlődött ki. Rengeteg kereskedő épített kisebb kertet az üzlete vagy háza mögött, illetve a szamurájok rezidenciáját is ez a fajta hagyományos japánkert díszítette. Egyszerűsége teszi még erőteljesebbé, hiszen megannyi tájelem összpontosul egy apró területen. A zen kertek, a tea kertek és a tavacskás kertek elemei köszönnek vissza leggyakrabban, inkkább díszítő funkcióval.

Kétségkívül, minden évszakban rejlik olyan szépség, ami miatt érdemes ellátogatni egy japánkertbe: az őszi színek, a cseresznye-, az íriszek-, az azáleák-, a szilva virágzása, vagy a bambusz erdő látványa – mindenkinek megvan a maga kedvence. Néhány kertet az ország legszebb kertjei közé is beválasztottak, ugyanakkor számos toplista is fellelhető, melyek szerint az alábbiakat semmiképpen nem érdemes kihagyni, ha Japánban járunk: