Kiotó egy hónapig tartó fesztiválja, a Gion Fesztivál mindenbizonnyal egész évben a város leggrandiózusabb eseménye. Már 1.150 éve töretlenül – a rémes időjárás ellenére is – hatalmas tömegeket vonz, hogy részt vehessenek ezen a jeles ünnepségen. Az elmúlt években azonban a szervezők nem kizárólag magára az eseményre invitálták a résztvevőket, de a szervezésbe is bevonták őket. Immár 3. éve a fesztivál egy egyesületen, a Yamaboko szövetség egyesületén keresztül pénzt gyűjt a közösség bevonásával, hogy javítsanak a közbiztonságon a fesztivál alatt, valamint a szemétszedést is biztosítsák. A fesztivál ugyanis nem csak japán embereket vonz, számos országból érkeznek külföldiek is, ezáltal rengeteg szemetet halmoznak fel maguk után. A kezdeményezésig a felhalmozott szemét eltakarítása a kiotói lakosokra, valamint a Yamaboko egyesület tagjaira hárult, ezért vágtak bele a gyűjtésbe 2017-ben. Az ötlet sikerét mutatja, hogy az első évben a kitűzött 3 millió jenes célt gond nélkül sikerült teljesíteniük a szervezőknek – ezt a közbiztonság fejlesztésére, valamint a közlekedés irányítására használták fel. A 2018-as cél ugyanezen összeg elérése volt, melyet a szemét problémára szántak, így szelektíven tudták gyűjteni a hulladékot a kijelölt lerakóhelyeken.
A közösség támogató tagjait ajándékokkal jutalmazzák a szervezők, ezzel megköszönve adakozásukat: 5.000 jen után egy egyedi kéztörlőt-, 10.000 jenért egy kéztörlőt, valamint egy különleges chimaki-t ajándékoznak (bambuszlevélbe tekert, édes rizsháromszög) a Yasaka szentélyből, amely egész évben távoltartja a betegséget, ha fellógatják a bejárati ajtóhoz.
20.000 jenes adomány fejében egy japán stílusú legyező jár, melyen a Gion Festival felirat szerepel. Amennyiben 1 millió jent szánunk a rendezvény támogatására, részt vehetünk a többi szerencsés támogató társaságban egy 50 fős istentiszteleten a Yasaka szentélyben, és az azt követő vacsorán a Yamaboko egyesület tagjaival.
A 2019-es évben ismételten 3 millió jent szeretnének összegyűjteni biztonsági és szemétszedési célokra. Még 69 nap maradt az adománygyűjtő kampány végéig, de több mint 2,3 millió jen gyűlt össze, ezért a szervezők bíznak benne, hogy idén is sikerül elérniük céljukat, ezzel az 1.150. fesztiváli mulatságot is kivételessé tehetik.
Forrás: SoraNews24
Képek/Pictures: Makuake