Japán méltán büszke konyhájára, nem kizárólag országos szinten, de az egyes régiók is hírnevet szereztek maguknak egyedi fogásaikkal, vagy különleges alapanyagaikkal, melyek kizárólag az adott térségre jelemzőek. A helyiek és az utazók egyaránt csodájára járnak ezen népszerű finomságoknak, azonban felmerülhet a kérdés: akkor végtére is Japán mely részein ehetjük a legínycsiklandóbb fogásokat? Hogy a végére járjon, a pénzügyi és gazdasági területeken jártas Diamond Online weboldal látogatóihoz szegezte a kérdést: melyik prefektúrában lehet a legfinomabbat enni? Több mint 30 ezer válasz érkezett fiatalabb és idősebb korosztályok közreműködésével. Ezek alapján a legjobb 5-be az alábbiak kerültek:
5. Kiotó
A hagyományos japán kultúra fellegváraként, Kiotó természetes, hogy a listára került. A térség egyik legjellegzetesebb étele a kaiseki ryori, mely több fogásból áll, ezért a ryokan-ok (hagyományos japán szállások) is előszeretettel kínálják vendégeiknek. Ha kicsit könnyebbre vágyunk, akkor pedig érdemes megkóstolni a yudofu-t, ami valójában dashi lében főtt tofu, illetve a nishin soba-t, ami pedig heringgel tálalt soba tészta. Ami a desszertet illeti, az Uji-ban kapható, minőségi matcha zöld teából készült édességek közül bőven válogathatunk kedvünkre.
4. Niigata
Bár Niigata-hoz társított ételt találni, biztosan nagyobb fejtörést okoz, mint Kiotó esetében, az itt készülő hegi soba igazán egyedi fogásnak számít. Ez gyakorlatilag a hajdinából készült tészta helyi megfelelője, amit funori algával ízesítenek és rendkívül ízletes. A másik különlegesség a rizs, itt termesztik ugyanis a Koshihikari rizsfajtát, amit sokan a legfinomabb rizsnek tartanak egész Japánban. Mivel a japán étkezések alapja is a rizs, méltán foglalja el a lista 4. helyét. A térség kiváló rizsének, illetve tiszta vízének köszönhetően, Niigata kiemelkedő szaké főzdéiről is ismertté vált.
3. Oszaka
Oszakát az ország konyhájának tartják számon, így rengeteg ínyencségével biztos helye van a dobogón: kezdve az okonomiyaki-val, egy palacsintához hasonló étellel, melyet káposztával, húsokkal, zöldségekkel és egyéb nyalánkságokkal bolondítanak meg. Egy kevésbé laktató, ámbár annál jellemzőbb fogás a takoyaki, ami pedig egy polip golyócska, melyet pálcikára szúrva fogyasztanak és olyannyira kedvelt, hogy a Michelin csillagos útikalauz is kimondottan ajánlja a városba érkezőknek.
2. Fukuoka
Kyushu sziget legnagyobb városa sajátos ramen leveséről, a tonkotsu ramenről ismert, ami sertésből készül és vékony tésztával tálalják. Emellett azonban a hitokuchi gyoza-t sem érdemes kihagyni, melyből szintén a sertéshúsos változat a legjellemzőbb. A kalandvágyók számára pedig a mentaiko, a fűszeres tőkehal ikra rizságyon nyújthat igazi gaszto élményt.
1. Hokkaido
北海道、札幌の場外卸売り市場も行ったけど、カニやメロン買う際、カード使えないお店多い!
今現金ないからカードにしてと言うと目の前の銀行で引き出して来いとの事。全く同じ事言うお店が数件もあった。
カード使えないなら他で買うと言うとカード使える言うw
早くキャッシュレス化進めーーー! pic.twitter.com/ZpcsnhPYbF— 旅するミニマリストホステス (@miniorang1) May 27, 2019
Szigetország lévén Japán mindig is odáig volt a tengeri herkentyűkért, és ez a tény az északi térségekre is igaz. Hokkaido tiszta, hideg vizeinek köszönhetően bővelkedik rákfélékben, lazacban és tengeri sünökben (uni), melyekből isteni fogások készülnek. A fésűkagyló, a lazac ikra (ikura) kiváltképp kedveltek, de rengeteg helyi specialitásba is belefuthatunk, mely főleg a hatalmas területen elhúzódó farmoknak és ültetvényeknek köszönhető. A rizsből és sertéshúsból álló egytálétel, melyre finom szószt öntenek, a miso alapú ramen leves, a helyi burgonya, valamint a fagylaltok és sajtok kész örömöt okoznak az ízlelőbimbóknak.
Kapcsolódó utazás a gasztronómia szerelmesei számára: Gasztrotúra Tokiótól Oszakáig
Forrás: SoraNews24