Érdekes jelenségnek lehettek szemtanúi a Narába látogatók, amikor vagy 100 szarvas gyűlt össze a Nara Park egy bizonyos pontján, hogy 1 óra erejéig együtt töltsék az időt. Az eset minden nyáron megtörténik, mindig az esti órákban, miután a nap lemegy. Ezért az emberek már „jelenségként” emlegetik, mely a „shikadamari” nevet kapta, ami durva fordításban szarvas gyülekezőhelyet jelent. A helyiek szerint minden évben egyre több szarvas ül össze, idén este fél 7-kor gyűltek össze a Nara Nemzeti Múzeummal szemben, ami a park egyik sarkában található.
Nem szokatlan, hogy a szarvasok kisebb csoportokban pihennek együtt, a jelenséget az teszi különlegessé, hogy egyszerre, egy időben fekszenek pont ugyanarra a területre, ráadásul mindannyian ugyanannyi ideig időznek a „találkahelyen”.
A látogatók bevallása szerint a szarvasok 18.30 körül kezdtek gyülekezni, 7 óra magasságára pedig szép számmal ültek már a találkahelyen. Nyugodtan pihentek, majd kb. 7.30 körül felkeltek és szétszéledtek más-más irányba. Erre a viselkedési mintára nyaranta sor kerül, sokszor 600 szarvas is összegyűlik. A Nara Szarvasok Védelméért létrejött Alapítvány szerint jelenleg 1.388 szarvasnak ad otthont a park, vagyis ezen a rejtélyes gyülekezőn a lakók közel fele jelen volt. Sokakat foglalkoztat, vajon mit csinálnak ilyenkor, és mégis miért teszik ezt? A legkézenfekvőbb magyarázat, hogy hűsölni fekszenek arra a területre, mivel a tágas téren kellemes a szellő áramlása. Nem tudhatjuk pontosan, valóban azon a ponton a legkellemesebb a talaj-, illetve a szél hőmérséklete, az is kérdéses miért pont a megadott időben pihennek együtt a szarvasok. Sok még a kérdőjel, ezért amíg válaszra nem bukkan az Alapítvány, megmarad a helyiek, valamint turisták számára ez a rejtély egy misztikus jelenségnek.
Szeretnél ellátogatni Narába? Csatlakozz körutazásaink egyikéhez, melyek ellátogatnak többek között a Nara Parkba is!
- Momiji: A japán vidék csodái
- Momiji: őszi nagykörút Shikoku érintésével
- SHIMOTSUKI: őszi japán körutazás
- Sakura – japán körutazás cseresznyevirágzáskor
Forrás: SoraNews24