A hihetetlenül gyors vonataikról híres japánok, egyúttal kifogástalan viselkedésükről is ismertek. A kettő valójában kéz a kézben jár, így vannak olyan viselkedési normák, melyeket nekünk, turistáknak is be kell tartanunk, ha vonaton utazunk. Az országba érkezők leginkább 3 dolgon csodálkoznak el a japán vonatokkal kapcsolatban: rendkívül tiszták, hihetetlenül pontosak és utasaik fölöttébb udvariasak. Nem arról van szó, hogy az országban mindenki példásan viselkedik, de a közlekedési etikett felé támasztott magas elvárások miatt, sokszor érzik úgy a japánok, hogy utastársaik illetlenül viselkednek. Egy japán utazási szolgáltató cég felmérésből kiderül, milyen viselkedést gondolnak kifejezetten udvariatlannak az emberek utazásuk közben. 930 válasz alapján a következőket kerüljük el a tömegközlekedési eszközökön:
15. Zsúfolt vonaton olvasni (a válaszadók 10,9%-a említette)
A zsúfolt vonaton kinyitott újság határozottan zavaró lehet a körülöttünk lévők számára, kifejezetten a reggeli tumultusban, amikor az utasok egymás személyes terébe lógva utaznak. Ilyenkor könyvet olvasni sem szerencsés választás.
14. Sört vagy más alkoholos italt fogyasztani (20% említette)
Míg a shinkansen vonatokon gyakran árulnak sört, így elfogadottnak számít, az elővárosi vonatokon, valamint a rövidebb útvonalon közlekedő járatokon kifejezetten gorombaságnak számít, ha a vonaton kezdünk inni.
13. Étkezni (26,3% említette)
Az iváshoz hasonlóan az étkezésre vonatkozó tilalom is inkább a rövidebb utakra érvényes. Hiszen a shinkanseneken és azokon a járatokon, ahol jellemző az ülésfoglalás, illetve kihajtható asztalkával ellátott a vonat, kimondottan arra készülnek, hogy helyi bento specialitást vagy italokat vásárolunk, amit aztán utazás közben elfogyasztunk. Ellenben, ha mondjuk Tokió külvárosába utaznánk, a metrón és vonaton rosszalló tekinteteket kaphatunk, ha olyat majszolunk, amit több mint 1 harapással tudunk csak megenni.
12. Erős parfümöt vagy kölnit használni (27,6% említette)
Japánban alapjában véve nem jellemzőek az erős illatú parfümök, de a közös, zárt terekben duplán érvényes a szabály, hogy ilyet ne viseljünk magunkon.
11. Szemetet hagyni magunk után (28,2% említette)
Számos turista számára a legfurcsább dolgok közé tartozik, hogy a vonatállomásokon (vagy bárhol máshol) kevés, avagy egyáltalán nincs szemetes. A vonaton semmiképpen ne hagyjuk magunk után szemetünket, tegyük a táskánkba és vigyük magunkkal a szálláshelyünkre. A kisebb szupermarketekben is gyakran biztosítanak lehetőséget a szemét kidobására.
10. Ittas állapotban vonatozni (31,7% említette)
Az ittasan utazókkal a legnagyobb probléma a felmérés szerint, hogy elterpeszkednek az ülésen, jóval nagyobb helyet elfoglalva, ráadásul sok esetben ellenségesen viselkednek, belemásznak mások személyes terébe, miközben erős alkohol szagot is árasztanak. Ha ilyen állapotba kerülünk, inkább várjunk míg kicsit kijózanodunk és csak utána szálljunk vonatra – tanácsolják az utasok.
9. Őrült rohanásba kezdeni, hogy elérjük a vonatot (32,2% említette)
A japán vonatok az esetek legnagyobb részében pontosan indulnak, ezért mindig tudni mikor és melyik vágányon kell legyünk, hogy felszállhassunk. Tehát, ha látjuk, hogy csak úgy érhetjük el a vonatot, hogy bepaszírozzuk magunkat a már záródó ajtón, vagy nekivágódunk egy ajtóban álló utastársunknak, akkor célszerűbb inkább megvárni a következő járatot.
8. Zsúfolt vonaton telefonozni (36,3% említette)
Az újság és könyv olvasás mellett az okostelefon használata (beleértve a telefonálást és pötyögést) is gorombaságnak számít, hiszen a nagy zsúfoltságban senki sem szeret a másik utas telefontartója lenni, hogy a vállán pihentesse készülékét, miközben azt unaloműzésből nyomkodja.
7. Utazás közben sminkelni (40,5% említette)
Egy másik kényelmetlen helyzet, amikor a vonaton mellettünk ülő sminkelésbe kezd, főleg ha por alapú kozmetikai terméket vinne fel magára, ami betelíti a levegőt.
6. Udvariatlan módon fel-, vagy leszállni a szerelvényről (42,4% említette)
Nem csak a vonatra való felvetődés számít illetlennek, arra is sok utas panaszkodik, hogy vállal neki mennek szemből a fel-, vagy leszállók.
5. Hangos zenét hallgatni (54% említette)
Sok utas számára zavaró, ha hallja a zenét utastársai füleséből, ezzel zavarva nyugodt utazásukat.
4. Zavaró módon cipelni a táskát (54,1% említette)
Különösen a zsúfoltabb vonatokon kiemelten illetlen, ha a hátunkon viseljük táskánkat, ahelyett, hogy kézbe vennénk. A japán vonatokon ráadásul kifejezetten a táskáknak alakították ki az ülések feletti tárolókat, hogy ne foglaljunk el senki elől helyet.
3. Telefonon beszélni utazás alatt (56,3% említette)
A japán vonattársaságok általában felhívják a figyelmet, hogy kerüljük a telefonálást utazás közben. Az utasok körében egyáltalán nem megengedett a vonaton való beszélgetés, még egy rövid hívás is illetlennek minősül.
2. Hangosan beszélni (58,5% említette)
Általánosságban elmondható, hogy az utasok sem személyes, sem telefonos beszélgetésnél nem szeretik hallani másik társalgásának részleteit, főleg mivel sokan utazás közben pihennek vagy elbóbiskolnak a hosszú munkanap után.
1. Nagyobb üléshelyet elfoglalni (72,8% említette)
Legyen szó kettes kialakítású ülésekről, vagy hosszabb, padszerű elrendezésről, kimondottan udvariatlan, ha nagyobb helyet foglalunk el, ezzel zavarva utastársainkat. Kerüljük az elnyúlást, terpeszkedést és a táskánk magunk mellé helyezését, mert ezeket mind illetlennek vélik.
Ha pedig véletlenül mégis valamelyik pont elkövetésén kapnánk magunkat, kérjünk elnézést egy nem tolakodóan hangos “Sumimasen” (“Elnézést”) szócskával.
Forrás: SoraNews24
Képek: Pakutaso