harajuku-allomas_tokio3

Három év hosszas mérlegelése után, megszületett Tokió legrégebbi fából épült állomásának sorsa. Még 2016-ban jelentette be a Japan Railway, hogy a 2020-as tokiói Olimpiát megelőzően újjáépíti a Harajuku állomás épületét, és míg az új kialakítást sokkal modernebbnek ígérték, mely alkalmasabb nagyobb utastömeg befogadására, sokáig nem született döntés, hogy vajon megőrzik-e a régi épületet vagy az új részévé válik. Hosszú évek egyeztetésének eredményeként most bejelentették, hogy a közel 100 éves épületet le kell bontani. Az 1924-ben, európai stílusban épült állomás történelmi jelentőséggel bír, az épület szerkezete azonban tűzvédelmi szempontokat figyelembe véve nem biztonságos, emiatt kell eltávolítani.

A JR East képviselője is szóvátette, miszerint sokan hangot adtak a hosszú múltal rendelkező épület megmentésének, de biztonsági okokból ez nem lehetséges. Az épületet az Olimpiai és Paralimpiai játékokat követően kerül lebontásra, majd a tervek szerint 2021 márciusában nyitják meg az új épületet, habár a munkálatok augusztus végéig tartanak.

harajuku-allomas_tokio2

Bár a régi épület eltűnik, a JR East elmondása szerint az új a lehető legjobban őrzi majd az eredeti stílusjegyeket. Sokan továbbra is reménykednek, hogy Tokió egyik legrégebbi épülete nem tűnik el csak úgy a város látképei közül, hiszen az Olimpia közeledtével sorra bukkannak fel újabb és újabb épületek a városban, így a régi-, illetve új épületek egyensúlya fokozódó kérdéssé vált az emberek körében.

harajuku-allomas_tokio_uj epulet

Forrás: Ikidane Nippon, SoraNews24