Hokkaido szigetének egyik legkülönlegesebb és egyben legcsodásabb látványossága, a mesébe illő Kék tó (Blue Pond), mely meglepő módon az iOS háttérképeknek köszönhetően szerzett magának világhírnevet. Miután a tavacskáról készült fotó bekerült a háttérképek közé, sokan egyszerűen nem hitték el, hogy ilyen hely valóban létezik, így egyre többen kezdtek érdeklődni a kék vízű tavacska után.
Valójában a tó emberi kéz munkája, nem természetes eredetű, azonban véletlenek sora vezetett ahhoz, hogy észak-Japán egyik igazán látványos csodájává váljon. 1988-ban, kitört a Biei városka közelében fekvő Tokachi vulkán, ezért egy gátat építettek a Biei folyónál, hogy megakadályozzák a kisvárosban okozott károkat. A Kék tó egyike azon környékbeli tavacskáknak, melyek a folyóból kiáramló víz által, mesterségesen keletkeztek. A Kék tó különleges, már-már tündérmesébe illő mágiáját tulajdonképpen az alumínium-hidroxidban gazdag víz adja, ami világoskék színt eredményez. Az időjárás, illetve évszak függvényében a tó színe a kobaltkéktől, a zöld színen át, egészen sötétkékig, rengeteg árnyalatban játszik. A vízben található mész, kén és egyéb anyagok kifehérítik a a tó fenekén lévő sziklákat, míg az elpusztult, fehér nyírfák kísérteties külsőt kölcsönöznek a helynek.
Blue Pond & First Snow – 18th October 2017.
Biei,Hokkaido,Japan.
お待たせしました!
今年2017年の初雪です。
美瑛町「青い池」
カメラから撮って出しのJpeg写真。 pic.twitter.com/WIu4cY95yR— Kent Shiraishi (@KentShiraishi) October 18, 2017
Egy japán cég, a Felissimo is ihletet merített a tóból, és megalkotta saját kék színű teáját, melyről rögtön a varázslatos tavacska juthat eszünkbe. Ehhez a cég jázmint és pillangóborsó virágot ötvözött, hogy visszaadja a Blue Pond kéklő báját egy csésze gőzölgő tea formájában. Az új tea hangulatos csomagolást is kapott, a térség egyik kedvelt madarának, az északi őszapónak rajzával, melyet szürke ágak egészítenek ki, hogy visszaadják a tóra jellemző, élettelen fatörzseket. Az eredeti teafiltereket 4 különböző csomagolással találjuk meg, melyek a tó környezetének különböző arcait mutatja be évszak, napszak vagy akár időjárás függvényében, így a tó olykor kobaltkék, máskor rejtélyes zöldes, vagy sötétkék színben pompázik.
A „tavaszi” design a „Kék tó új levelei” nevet viseli:
Az őszi design a „Kék tó őszi levelei” név alatt elérhető:
Emellett találhatunk még havas téli- illetve téli éjszakai tájat.
Minden egyes design 5 teafiltert tartalmaz, mely 1620 jen a Felissimo online webshopjában.
Forrás: Japan Today