Eliza Scidmore, amerikai írónő és fotós az 1800-as évek végétől az 1900-as évek elejéig számtalan alkalommal látogatott Ázsiába, az utazásai során szerzett élményei pedig több könyvénél ihletadóként szolgáltak. Emellett írások és fotók születtek, többek között Kínáról, Indiáról és Japánról is. A szigetország rögtön elnyerte a szívét, ezért temérdek fotón örökítette meg a japán emberek hétköznapjait, életét. Később, utazás iránti szenvedélyéből adódóan csatlakozott a National Geographic csapatához, ő volt az egyik első női fotós, akit a lap foglalkoztatott (majd a magazin első női vezetőségi tagjává választották).

Shamisen-en játszó hölgy 1912-ből

Hagyományos teaceremóniát végző gésák

Eliza-Scidmore-NatGeo-Japan-tea
Teaszedők a Momoyama ültetvényen

Eliza-Scidmore-NatGeo-Japan

Reggeli gyakorlatot végző diákok az iskolaudvaron

Habár, az írónő 1928-ban Svájcban hunyt el, az ország iránti szeretete miatt, és a felé tanúsított tiszteletből, Yokohamában helyezték végső nyugalomra. Öröksége a mai napig fennmaradt fotóin keresztül, ahogy a Washingtonban megrendezésre kerülő Cseresznyevirágzás fesztiválban (Sakura Matsuri) is, ami az írónőnek köszönhetően jöhetett létre. Ő szorgalmazta ugyanis a Japánban olyannyira megkedvelt cseresznyefák ültetését a Potomac folyó mentén.

Fotó: www.tripsavvy.com

Eliza Scidmore további fotóit megtekintheted a National Geographic oldalán.

Forrás: Spoon & Tamago

All rights of the photos reserved to Eliza Scidmore and National Geographic.