Kína teljes Hubei tartományát a Külgazdasági és Külügyminisztérium az I. utazásra nem javasolt biztonsági kategóriába sorolta. A koronavírus terjedése jelenleg Kínában okozza a legnagyobb problémát, a globálisan regisztrált megbetegedések 99%-a Kínán belül van. A 2020. február 6-i közlemények szerint Hubei tartomány mellett Kanton, Zhejiang, Henan, Hunan, Anhui és Jiangsu tartományok számítanak a legfertőzöttebb területeknek, ezekben a tartományokban lépte át a megfertőzöttek száma az 500-at. A megbetegedés kellő körültekintéssel kerülhető el, az ellene való védekezés a higiéniai szabályok fokozott betartásával lehetséges.

2020. március 2-i jelentések szerint „a koronavírus Kínából indult, s továbbra is Kínában okozza a legnagyobb közegészségügyi kihívást, azonban február közepe óta a Kínán belüli számok csökkenő pályán vannak – a gyógyultak aránya immár lényegesen meghaladja a fertőzöttek arányát. 

Hubei tartomány mellett jelenleg Kanton és Shandong tartományok számítanak a legfertőzöttebb területeknek, e két tartományban van 300 körül a pillanatnyi fertőzöttek száma. Pekingben jelen pillanatban 124, Csungkingban 120, Sanghajban 42, Hongkongban pedig 60 esetet tartanak számon.”

Egyes légitársaságok (pl.: British Airways, Lufthansa, Austrian Airlines, Air France, FinnAir, KLM, LOT, Qatar Airways stb.) felfüggesztették az összes kínai járataikat, míg egyéb légitársaságok pedig kisebb-nagyobb mértékű korlátozásokat, pl.: járatritkítást vezettek be.

2020. február 1-től mind a japán, mind a koreai kormány felfüggeszti mindazon külföldi állampolgárok beutazását az ország területére, akik a beutazást megelőző 14 napon belül Kína Hubei tartományában jártak, függetlenül attól, hogy közvetlenül, vagy harmadik országon keresztül érkeznek. Továbbá, minden olyan kínai állampolgár „tiltólistára kerül”, akinek az útlevele Kínában, Hubei tartományban került kiállításra. A reptereken és a kikötőkben folyamatos az ellenőrzés, a lázas utasokat hőkamerák segítségével próbálják kiszűrni, majd megfigyelés alá vonni.

A vírus terjedése miatt Dél-Koreában Daegu és Cheongdoa városokat a II. fokozott biztonsági kockázatot rejtő térségek kategóriájába sorolta Külgazdasági és Külügyminisztérium.

A japán Egészség-, Munka-, Jólétügyi Minisztérium (MHLW) ezidáig nem ismerte el járványként az új koronavírus terjedését. A japán kormány sokrétű óvintézkedéseket hozott a vírus terjedésének megakadályozása érdekében. Egyrészt javasolták lemondani, vagy későbbi időpontra eltolni a nyilvános rendezvények időpontját, illetve március 2-től a minden általános- és középiskola bezár Japánban március végéig.

A repülővel érkező és induló utasokat a reptéri hatóságok egészségügyi nyilatkozat kitöltésére kötelezik, egyéb korlátozások azonban egyelőre nincsenek, azaz nincs szó a repterek és vasútállomások általános lezárásáról.

Konzuli Szolgálat oldalán folyamatosan frissülő hírek érhetők el. Továbbá a Nemzeti Népegészségügyi Központ zöld számain ingyenesen kérhető tanács a 06 80 277 455 vagy 06 80 277 456 számokon. A Magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium továbbá közzéteszi oldalán az utazásra nem javasolt térségeket is, melyet érdemes nyomon követni. Jelenleg a korlátozás Kínára terjed ki. Japánt, valamint Dél-Koreát érintő csoportos körutazásaink Kínát nem érintik, az utazás nem kínai légitársaságon keresztül történik.

A Magyarországi Japán Nagykövetség Konzuli Osztályának hivatalos közleménye