A legendás démonölő penge, a Dojigiri a Kasuga szentélyben kapott helyet

Japán 5 híres kardjának egyike, a Dojigiri hivatalosan is az ország egy nemzeti kincsének számít, és most egy kivételesen szép módját találták a bemutatásának.

A  Tenka-Goken (天下五剣) vagy magyarul a „Mennyei öt kard” az ország valaha is kovácsolt 5 legszebb kardja. Éppen ezért felbecsülhetetlen értékűek a japán emberek számára, a Dojigiri ezek közül pedig talán a legnagyobb hírnevű. Az hogy bemutassák, hihetetlenül ritka alkalomnak tekinthető, mivel egyenesen a császári család tulajdonát képezi, valamint nemzeti kincsnek minősül. A Narában található Kasuga szentély ad otthont a kardnak egy kiállítás részeként. A Dojigiri pontos korát nehéz meghatározni, de egyesek szerint akár több mint 1.000 éves is lehet. Ami viszont kétségkívül igaz, hogy a híres pengét egy Yasutsuna nevű kovács készítette, aki Hoki-ban élt (a mai Tottori prefektúrában), a Heian korszak idején.

dojigiri2
Kép: ©SoraNews24

A japán kardok nevében sokszor szerepel a „giri” vagy a „kiri” szócska, melyek a kiru szóból (vágni, gyilkolni) származnak. A Dojigiri esetében állítólag egy szamuráj, Minamoto no Yorimitsu használta, hogy a Kiotó városát rettegésben tartó démont (oni), Shuten-doji-t lemészárolja. Bár az 5 kard egyikét magában is csodálatos élmény megtekinteni, a Kasuga szentély múzeuma egy valóban különleges módját találta a bemutatásnak. A kiállítási terem közepén helyezték el, hogy minden szögből jól megtekinthető legyen.

dojigiri3
Kép: ©SoraNews24

A japán kardok egyik legkülönlegesebb jellemzője az esztétikai kialakításuk, mely akkor fedi fel magát igazán, ha közelebről megvizsgáljuk a pengét. Például a hamon, avagy pengemintázat némely esetben egyenes akár egy tükörsima tó felszíne, máskor hullámzó, mint a háborgó tenger. A Dojigiri mintázata különösen kiemelkedő, mert ha jobban megfigyeljük a különböző részei a pengének olyanok mintha több kardból lenne összekovácsolva. Azonban, amit a legtöbben csodálnak, az a penge különös csillanása (utsuri). Számos tényező befolyásolhatja a csillanás erősségét, például a fém minősége, vagy a kovácsolásával eltöltött idő. Mivel Yasutsuna sajátos kovácstechnikáját elnyelte az idő homálya, a Dojigiri csillanása egy japán kardhoz sem fogható. Ha Narában jársz, feltétlenül látogass el a kiállításra, mely egészen március 1-ig megtekinthető. A „The World of the Oldest Japanese Swords” névre keresztelt kiállítás reggel 10 és délután 5 óra között látogatható 1.000 jen belépő fejében.

A kiállítás hivatalos weboldala

Forrás: ©SoraNews24

Rights of the featured image as well as embedded pictures belong to ©SoraNews24.