Közel 4 éve egy erős földrengés rázta meg Kumamoto régiót, melynek következtében utak és épületek rongálódtak meg, így Japán egyik legrégebbi építménye, a Kumamoto kastély is áldozatul esett. Az épület tetőszerkezete, díszei, de még kőfalai, illetve alapja is komoly károkat szenvedett, azonban szerencsére sikerült megmenteni a több évszázada álló épület jelentős részét. A földrengés óta majdnem teljes egészében lezárták a látogatók elől, a felújítási munkálatok idejére. Számos felajánlás érkezett, hogy visszanyerhesse régi külsejét, közel 60 milliárd jent sikerült összegyűjteni a kastély helyreállítására, mely már hamarosan a végéhez ér. A Kumamoto várkastély felújítási munkálatait videóra is vették, melyhez ugyanabból a szögből készítettek fotókat 2016. június 14-től kezdődően, egészen 2020. február 11-ig. A videót a Kumamoto Kastély helyreállítási projektjét végzők Twitter oldalukon is megosztották – ők állnak a kastély kicsinyített másáról készült videók mögött is, melyen rendszerint modellezik a felújítási munkák haladását.
A videó elején látható a földrengés utáni állapot; a tető hiányos, több fal is leomlott. Majd az állványozás és felújítási munkálatok következtében szembetűnő, hogyan nyeri vissza régi pompáját, ahogy a megrongálódott tornyok és tetőcserepek fokozatosan a helyükre kerülnek. A legutolsó képeken már kivehető a takarás mögött, ahogy az ablakok és a tető is visszanyerte régi formáját, a munkálatok jó úton haladnak.
熊本城の復旧工事を見守る元特撮熊本城スタッフの定点観測員から、これまでの写真をつなげた動画が届きました。2016.6.14〜2020.2.11 pic.twitter.com/teJ7PSJ0MB
— 熊本城×特撮美術 天守再現プロジェクト展 (@tenshu_saigen) February 13, 2020
Bár még nem fejeződött be teljesen, az épületet lassan és fokozatosan újra megnyitják a látogatók számára. Tavaly októberben például a főépület körüli részt (Tenshukaku) már meg is tekinthették az ide látogatók, és bár az épület maga még zárva maradt, körbe járhatták, hogy többet tudjanak meg a felújítási munkálatokról. Jelenleg kizárólag vasárnap és ünnepnapokon látogatható, amikor éppen nem zajlanak munkálatok, azoban április 29-től következő szakaszába lép a folyamat, és már hétköznap is nyitva áll. A Kumamoto kastély legfőbb látványossága, a Tenshukaku megnyitását a szakértők 2021 tavaszára várják.
Forrás: SoraNews24