Egy japán fesztivál, ahol a tűzön járnak
A hiwatari (火渡り) szószerinti fordításban tűzönjárást jelent. A rituálét a Yamabushi szerzetesek végzik el, a tisztítási szertartás részeként. A ceremónia a szent tűz meggyújtásával kezdődik, melyet az izzó fadarabokon való átsétálás követ. A szerzetesek mezítláb, kántálva sétálnak át az égő fadarabokon, hogy ezzel megtisztítsák magukat az ártó szándékú lelkektől, közben békéért, hosszú életért, jó egészségért és biztonságért imádkoznak. Miután a szerzetesek átjutottak a forró talajon és a parázs is lehűlt kissé, az érdeklődők is kipróbálhatják a sétát, hogy áldásban részesüljenek a jó egészségért és a balszerencse ellen. A fadarabok ilyenkorra már közel testhőmérsékletűre hűlnek, így az átkelés teljesen biztonságos, nem kell tartanunk tőle, hogy megégetjük magunkat. Ellenben nedves törlőkendőt vagy törölközőt érdemes bekészíteni, amivel utána megtisztogathatjuk magunkat. Az esemény egyre nagyobb népszerűségnek örvend; korábban néhány százan, az elmúlt években azonban már több ezren vesznek részt a fesztiválon, sokszor 1 órás sor is kialakul a tűzönjáráshoz, de az élmény bőven megéri a várakozást.
Kép: © CGTN
A fesztivált több helyszínen és időpontban is megtekinthetjük, vagy ha elég bátrak vagyunk akár ki is próbálhatjuk a tűzön való átkelést. A Takao hegynél március 2. vasárnapján lehetünk részesei a szent hagyományoknak. A fesztivál délután 1-kor veszi kezdetét, ahova a leggyorsabban a Keio Takao vonalon juthatunk el, a Takaosanguchi állomástól egy rövid gyaloglással. A Takaosan Yakuoin buddhista templom a Takao hegy csúcsán található, mely Kanto régió 3 legfőbb shingon buddhista templomának egyike. A másik kettő a Narita hegyen található Shinshoji templom, illetve a Kawasaki-ban lévő Kawasaki Heikenji templom.
A Tanukidani-san Fudō-in templom tartózkodik a a hagyományosabb buddhista rendszertől, a shugendo aszketikus természet imádatának javára. Tanai elegyítik a buddhista, shinto és taoista hiteket, ezért a shugendo-t gyakran fordítják, mint „a fegyelmen keresztüli út a spirituális erőhöz”. A tűzönjárás is a shugendo-hoz társított rituálé, mely ceremónia során úgynevezett fából készült imapálcákat (goma) halmoznak máglyába és rituálisan elégetik, majd a még égő darabokat kiterítik. A Shugendo követői, a shugenja (vagy yamabushi) pedig ezen sétálnak át. A látogatók gyakran vásárolnak szerencsehozó amuletteket a fesztiválon, melyek állítólag megvédik az otthonukat a tűzesetektől.
A Hiwatari-shiki rendezvényét Miyajima szigetén, a Daisho-in shinto buddhista templomnál rendezik meg évente 2 alkalommal, április, illetve november 15-én. A Koya hegyen is megrendezésre kerül hasonló esemény minden novemberben.
Forrás: japanistry.com , Just in Japan , Discover Kyoto